OFFLINE

Végre jön a hideg, elő a csizmákkal!

2011. október 6., csütörtök 09:02 |

Egy nyár alatt bőven meg lehet unni a papucsot és a szandált, mi már vagy egy hónapja ábrándozunk a szépen eltett csizmáinkról, amiket hétvégén végre újra elővehetünk. Hogy aztán persze pont ilyen lelkesedéssel utáljuk őket 3-4 hónap múlva, de most még csizmán innen, megnéztük, a celebek milyen hosszú szárú csizmákba celebkedtek a hónapban.

Combközépig érő csizmánk pont nincs, ugyanis ez elméletileg csak a hosszú, vékony lábú nőkön áll jól, de szívesen nézegetjük, hogy más hogyan hordja őket. Az előző szezonban aránylag kevés ilyen viseletet láttunk Budapest utcáin, annak a fele is inkább vett volna bármi mást, mert vagy otromba volt, vagy kurvás. Összeszedtünk néhány képet arról, hogy a celebek miként és mivel hordják ezeket, illetve a kicsit rövidebb szárú csizmáikat, és jól meg is kritizáljuk őket, így mindenki tanulhat a hibáikból, és követheti a jó példát.

Kim Kardashian egy lenge, állatmintás ruhához húzta fel a majdnem muffig érő, fekete bőrcsizmáját, és milyen jól tette, mintha csak neki találták volna ki a szexi vadmacska stílust. Azért, ha ilyen szettben partizunk, és néha becsúszik egy-két lekurvázás, ne lepődjünk meg rajta.

 

Karolina Kurkova, a cseh szupermodell szupervékony és szuperhosszú lábait dugta bele egy szűkszárú csizmába, ami talán csak rajta nem szűk, ezt nehéz eldönteni. A fémes szuperminivel együtt kevésbé vállalható darab, utcára ne hordjuk ha nem muszáj, kivéve ha szupermodellek vagyunk.

 

J'Lo-val elszaladt a ló. A magunk részéről frászt kapunk, ha egy szetten belül minden ugyanolyan mintájú és színű, hát itt minden kigyóbőr, a csizma ráadásnak hegyesorrú és tűsarkú, mint egy rosszízlésű diszkókirálynő a 80-as évekből. Ilyen csizmát reméljük, nálunk nem is lehet kapni, úgyhogy erről ennyit.

 

Még egy kígyós csaj, Ciara fűzős, nyitott orrú, térd fölé érő csizmát húzott a fermersortjához és a fehér fölsőjéhez, amit így együtt eléggé szerettünk, mert ha már mindenképp kígyózni kell, legalább párosítsuk szimplább darabokkal az állatbőrt. A fűzőről azért le tudnánk mondani.

 

Nicole Sherzinger az igazi rockcsaj, csupa bőr, rövid szoknya, hosszú csizma, na így ne öltözzünk az utcára sose. Sajnos muszáj erről beszélni, mert láttunk már hasonlót. A bőr divat, a műbőr olcsó, veszi is mindenki. A bőrcsizma egy bőrdzsekivel éppen elég is lehet, ha muszáj.

 

Jönnek a kedvenceink, Ashley Greene sportos összeállításába csak egy ponton tudunk belekötni, mert  a nadrágnak hordott leggings egy olyan divatbaki, amit nem hiszünk el, hogy van, aki még nem ért. Pedig szintén gyakran látjuk az utcán és általában teljesen komolyan átgondolt szett részeként. Egy icipicit hosszabb felső, vagy egy fekete szűk farmer, és már szeretjük is a szürke lapos csizmát mindennel együtt.

 

Amber Rose nem viccel, a világos csizmával és a passzoló fura felsővel szép keretet adott a szűk farmerbe préselt gigantikus fenekének és hipervaskos combjainak. Bármelyik honfitársunktól sírnánk, ha így öltözne és celebség ide vagy oda, Amber, te sem vagy kivétel. Kár volt ez a cucc, kuka az egész.

 

Utolsónak hagytuk Pippát, és az ő színharmóniáját. Mi lenne ha idén télen ez lenne a minimum, amiben elindulhatunk otthonról? Mondjuk, hogy uncsi a sok barnás és vöröses, na de ha szép, és ezerszer szebb mint a legtöbb csizmás szett amiket általában látunk? Na ugye.

Ne maradj le semmiről!

Blogok, amiket olvasunk

JEGYZETLAP Posztnyár szindróma

Ha csak sóhajtozunk, és utáljuk, hogy vége, egyre nyomorultabbul érezzük magunkat. Négy lépés, hogy a szeptembert is élvezni tudd!

STÍLER Netes szépségdilik: ezeknek ne dőlj be

Ha nem akarsz úgy kinézni, mint egy cirkuszból szabadult bohóc, ne a csodatévő appok képeinek higgy, hanem a tükörnek. Az ugyanis nem halványítja el a bőrhibákkal együtt a sminkedet is.

HOMÁR Fifikás, de bebukott parkolóteszt budán

Jó napot, miért büntetnek meg, ha még a fizetőövezet kezdetét jelző tábla előtt parkolok, a nem fizető zónában? Csak. Parkolócég, 12. kerületi módra.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta