Egy pár mellel még a kultúrát is el lehet adni

Zanza!

Helena Christensen a nemrég elkészített meztelen cipőreklámjával elég magasra tette a céltalan meztelenkedés lécét, de azért érdemes egy kicsit szemezgetni a világ reklámterméséből, mert csodás darabokat találhatunk, amelyeknél ember legyen a talpán, aki értelmezni tudja a meztelenség funkcióját. Természetesen a dolog jellegéből fakadó figyelemfelkeltésen kívül.

Szóval Christensen egy olyan Reebok cipőt reklámoz valami fémdobozban egy piros szegélyű létrának dőlve, ami elvileg sima sétálás közben is formálja a fenekét, fittebbé teszi egész lényét. Christensen a képen nagyon energikusnak tűnik, az egésznek nagyon acélos, férfrias hangulata van és a modell annyira gonoszan néz, hogy az ember már csak félelemből is elhiszi, hogy a cipő hatásosan varázsol viselőjéből formás izomrobotot. De hogy a fémkocka, a piros létra, meg a csillogó meztelen test miként kapcsolódnak az egészséges testmozgáshoz, azt már nem tudjuk megmondani.

Ilyen szempontból akkor már inkább a Nike meztelen futós táborát választjuk. Itt ugyan szintén kicsit fölöslegesnek tűnik a meztelenség, de legalább tiszta az üzenet, sőt bosszantóan didaktikus: ebben a cipőben futni olyan természetes a lábnak, mintha mezítláb lenne. A meztelen lábból meg következik a meztelen test. Tiszta sor, nem? A reklámban ismert atléták is megjelennek, és mondanak egy pár jó szót a cipőről meg a meztelen futás előnyeiről.

Az egész ott bukik meg sajnos, hogy a reklám szerint szektaszerűen működő, elkötelezett meztelen futóknak egytől egyig fehér a bőrük ott, ahol egyébként az alsónadrágjuk, bugyijuk, melltartójuk szokott lenni. Pedig az ötlet tényleg nagyon jó, az emberek biztos szívesen néznek meztelen sportolókat, még akkor is, ha az igazán korhatáros részeket kikockázták.

A meztelenség a sportszereknél általában a természetességről szól, az egyéb termékeknél meg általában arról, hogy azért vegyük meg a terméket, mert ha megvesszük, akkor vagy mi nézünk majd ki ilyen jól vagy csajunk/pasink.

Ezért reklámozták például a Calvin Klein egyik parfümjét a mellébe kapaszkodó Eva Mendesszel, mert így férfiak, nők is megnézték rengetegen, és a férfiaknak talán bekattant a fejébe, hogy ha megveszik az illatot, a csajukból Mendes lesz. Még akkor is, ha a reklámot végül betiltották. Ez viszonylag tiszta sor. Az olyan termékeknél, amelyeknél fontos szempont az ajándékozás, általában direkt, erős, mindkét nem számára könnyen értelmezhető üzeneteket látunk. Eva Mendes melléhez hasonló a modellfiú farka is az Yves Saint Laurent reklámjában.

A meztelen és a reklám szókapcsolatból viszont a legtöbb embernek egyből a Fa tusfürdők reklámjai ugranak be. Nincs ugyanis Fa tusfürdő bevillanó mell nélkül. Ha esetleg Fa reklámot látunk mell nélkül, nyugodtan feltételezhetjük, hogy hamisítványt akarnak ránk sózni. Ennél a terméknél viszont viszonylag kicsi az ajándékfaktor, tusfürdőt általában magának vásárol az ember. Arra viszont mindenképpen jó a kötelező mell a szpotban, hogy a férfiak is végignézik a reklámot.

A szépségiparnál maradva meg kell még említenünk a Vulva nevű csodaparfümöt is, aminél szinte alapkövetelmény volt a meztelen nős reklám, ha már punciillatú terméket árulnak.

A felnőtteknek szóló termékeknél az alkoholreklámokban is viszonylag gyakori a meztelenség előfordulása, de azt is el kell ismerni, néha elég egy dekoltázs egy jó beállításban. Mint ahogy a Campari felhasználta Salma Hayek fotósorozatát, szigorúan a képek lényegére koncentrálva.

De a meztelen reklámok alfa és ómegája talán a szlovéniai 28. Grafikai Biennálé plakátja lehetne, amit egy pár, óriásplakát méretű mellel hirdettek úgy, hogy az egyik sarokba odaírták, hogy a kép egyébként a művészeti szemlét reklámozza.

Önnek melyik a kedvence?

Bizonyára egy csomó fontos, meztelen emberekkel operáló reklámot kihagytunk. Úgyhogy, ha úgy érzi, hiányzik a kedvence nyugodtan küldje be a kommentek között!
Blogmustra