OFFLINE

A H&M és a C&A is kamuzott a ökopamut-termékekről

2010. január 29., péntek 10:03 |

A Financial Times német kiadása (FTD) szerint a H&M, a C&A és a Tchibo olyan pamutot is felhasznált az ökokollekciókhoz, amikhez a növényeket bizony genetikailag módosított magokból termesztették, és ugye a GM-növények használata nem igazán egyeztethető össze a biogazdálkodással. A lap információi szerint a szennyezett anyag Indiából érkezett, ahonnan egyébként világviszonylatban a biopamut fele származik. Sanjay Dave, az APEDA, vagyis az illetékes indiai hatóság vezetője szerint már 2009-ben felfedezték, hogy óriási mennyiségben került olyan biopamut a piacra, ami genetikailag módosított növényekből származik.

168ari00061

Állítása szerint pénzbüntetést róttak ki azokra ökológiai minősítéssel foglalkozó cégekre, akik felelőssé tehetőek az ügyben. Így többek közt a Control Unionra is, ami a fent említett cégek által felhasznált biopamutot is bevizsgálja és minősíti. Monika Buening fogyasztóvédelmi szakember a Frankfurter Rundschaunak elmondta, hogy szerinte a divatházak, ruházati cégek nem ellenőrzik megfelelően a keletről érkező árut, és az érintett márkáknak azonnal intézkedniük kellene valamit a történtek miatt. Lothar Kruse, egy bremenhaveni független labor szakembere szerint az általuk vizsgált minták harminc százalékában találnak GM-szervezetekre utaló nyomokat. Az APEDA által megbüntetett cégek érdemben nem reagáltak a FTD megkeresésére.

Ön szokott vásárolni biopamutból készült holmikat?

  • 410
    Igen
  • 108
    Már gondoltam rá
  • 353
    Nem, soha
  • 85
    Ezek után biztosan nem

Míg a Tchibo vizsgálódik az ügyben, a svéd cég szóvivője az AFP-nek azt nyilatkozta, hogy már tavaly szembesültek a helyzettel, és elismerte, hogy esetleg kerülhetett hozzájuk az ominózus pamutból. Eközben a cég egy levelet küldött a témát FTD-tól átvevő Ecouterre-nek, amiben az áll; semmi okuk nincs azt hinni, hogy genetikailag módosított pamutból varrták az ökokollekció darabjait annak ellenére, hogy az APEDA szerint a Control Union kicsit hanyagul végezte a munkáját. Hozzátette, hogy az APEDA vizsgálódásának meg lett a hatása, és a Control Union előzetes bejelentés nélkül ellenőrizte a biopamut termesztésével foglalkozó gazdaságokat, de sehol sem találtak genetikailag módosított magvakat, valamint tapasztalataik szerint a termelők mindenhol megtették a szükséges lépéseket.

Ne maradj le semmiről!

KOMMENTEK

  • 2010.01.29 11:15:39Frengi

    Árban allig, vagy semmi különbség nincs, én azért vettem ilyen legutóbb, mert az volt jó rám, kedvező volt az ára, és tettszett a fazonja.

  • 2010.01.29 11:38:21Mrs. Jackman

    Nem is értem az emberek miért esznek génmanipulált nektarint.

  • 2010.01.29 11:39:40Janja

    "A H&M és a C&A is kamuzott a ökopamut-termékekről"

    FEL VAGYOK HÁBORODVA!

    :D

  • 2010.01.29 13:13:06Ildikexx

    Mrs. Jackman, a nektarin legfeljebb nemesített (szilva+barack), nem génmanipulált. A Természet Világa (Természettudományi Közlöny) szerint a GM növények 90%-a pamut, szója és kukorica.
    Egyébként sztem kisebb baj, hogy a növény GM, a nagyobb az, hogy vegyszerrel permetezik, gyomirtózzák stb.

  • 2010.01.29 14:13:07Briandrew

    nahát és ez mégis kit lepett meg?

  • 2010.01.29 14:47:33sokker

    én sem pontosan értem mi a baj a GM dolgokkal. szerintem is akkor már a vegyszerezéssel van a bibi. a kettő közül valamelyik kell.

  • 2010.01.29 15:04:34Mrs. Jackman

    Ildikexx, az is ugyanolyan génmanipuláció, génmódosítás. Ha úgy tetszik, az összes nemesítés annak tekinthető, ma már szinte csak ilyen zöldségeket és gyümölcsöket eszünk, másképp nem is lehetne. Nem azt mondom, hogy egyes génmanipuilált növényekkel nincs gond, de ez a hiszti, ami ekörül van nevetséges.

  • 2010.01.29 15:18:26toria

    Valami bio a vegyszermentességtől lesz, nem? Akkor mi a baj?

  • 2010.01.29 15:41:38LackoMester

    évek óta vásárolunk a H&M és a C&A -ban,minöséggel semmi gondom...most,h.bio-ökopamut,kitérdekel...engem legalábbis nem :D

  • 2010.01.29 16:00:11mmen

    Végre! Évek óta szinte az összes pólómat a hm-ben vettem, de kb 1 éve elkzdték nyomatni a biopamutot! Egyrészt SZÚR (tényleg), másrészt vacak az esése - bénán áll! Szeretem a bio dolgokat kajába, mosószerbe mittomén - de lécci, kedves HM dobjátok ki a ***ba a biopamutot. annyira nem vagyok bio, hogy béna ruhákat vegyek, amibe aztán bénán nézek ki.

  • 2010.01.29 16:19:28Fiona Tyassen

    nem hiszek ennek a nagy bio mioknak sem
    aranyközépút szerintem...
    mitől bio? nem hiszem..

  • 2010.01.29 17:34:22Terlis

    A GM körüli történéseket mindennek lehet nevezni, csak nevetségesnek nem. Az ember közvetlenül istent játszik ennek kapcsán, anélkül, hogy látná a következményeket. Nem állítom, hogy lesz, ahogy senki sem, aki józanul gondolkodik, de azt sem, hogy nem. Bizonyított, hogy az egyes organizmusok átvesznek egymástól gén-szekvenciákat, jegyeket.

  • 2010.01.30 12:28:50kisbetus

    az a baj a gm dolgokkal, hogy a vetőmagok ipari termékek és így szabadalmaztatottak. minden ültetésnél meg _kell_ vennie a gazdának a vetőmagot a cégtől, ha pedig olyat találnak nála, amiről nincs számlája, akkor szarrá perelik. (termelők kizsákmányolása, ilyesmi)

    a gm növények egyébként szaporodnak maguktól is, kereszteződnek az őshonos fajtákkal, felülírják azoknak a génkészletét.
    a génkészlet sokszínűsége, a biodiverzitás meg minden földlakónak az érdeke, minél változatosabb, annál nagyobb az esély a túlélésre, mert annál nagyobb az alkalmazkodóképesség.

    körülbelül ezért fontos, hogy ne génkezelt dolgokat vegyünk.

Blogok, amiket olvasunk

MENŐ LAKÁS Hangulatos nappalik fehér téglákkal

A fehérre festett téglafal olyan visszafogott dizájnelem, ami egyből érdekesebbé tesz bármilyen lakást. Mutatjuk a jó példákat: modern, szellős, világos.

KETTŐS MÉRCE Kinek járjanak a segélyek?

Aki megérdemli? Aki rászorul? Aki balszerencsés? Az igazságos újraelosztás rendszere nem is olyan egyszerű.

GADGET Menő mobil 26 ezer alatt

A Xiaomi Redmi 4A az egyik legkedveltebb telefon hazánkban a gyártó kínálatából. Nem is csoda, mert ilyen tudást ilyen áron kevesen adnak!
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta