OFFLINE

A nők jobban emlékeznek első cipőjükre, mint az első csókra

2009. december 19., szombat 10:05 |

Egy új kutatás eredményei szerint a nők sokkal inkább emlékeznek arra a cipőre, amit életükben először vásároltak, mint az első csókra, amit kaptak.

A Telegraph számolt be a kutatásról, amelynek során ezer nőt kérdeztek meg és 92 százalék emlékezett az először, a saját pénzén vásárolt cipőjére, míg csupán a megkérdezettek kétharmadánál kevesebben emlékeztek első csókpartnerük nevére. A nők 96 százaléka állította, hogy rosszul érzi magát, ha ki kell dobnia egy cipőt, míg csupán 15 százalék mondta ugyanezt, ha dobnia kell a pasiját.

Mi nem vagyunk ennyire szőrös szívűek, én például nem emlékszem az első cipőre, a balatoni gyerektábor súlyos éjszakájára annál inkább, ugyanakkor jól ismerem a cipőfetisisztákat, a közvetlen környezetemben is akad jó néhány, így nagy általánosságban egyet tudok érteni a fenti adattal.

A Telegraphban megszólaltatott szakértő szerint az lehet a jelenségre a magyarázat, hogy míg a cipővásárlást klassz, ünnepi eseménynek tartjuk, ami nem adódik mindennap, a szakítást igyekszünk mihamarabb kitörölni az emlékeink közül.

Elő az emlékekkel! Milyen volt az először vásárolt cipő? Na és a csók?

Nyálas-kedves történeteket szeretnénk látni a kommentek között!

cipo

Ne maradj le semmiről!

KOMMENTEK

  • 2009.12.19 10:46:59Rebca

    Szívesen lennék cipőfetisiszta, csak egyrészt elég drága ha minőséget keresek, másrészt hiába van 41-es cipő, attól még a lábamnak nagyon kényelmetlen. Vagy ez minden magassarkúval így van? :D

  • 2009.12.19 10:57:17Frucsasz, az őzikelány

    Az baj, ha én csak az első csókra emlékszem, az első vásárolt cipőmre nem? :)Sokszor még a meglévő, csak elpakolt cipőkről is elfeledkezem hosszú hónapokra-évekre...

  • 2009.12.19 11:11:17Pharocq Alfőmérnök

    Azért olvastam el ezt a cikket, hogy talán magyarázatot kapok arra, miért van a mamámnak több mint 100 pár cipője.
    De nem tudtam meg, szomorú.

  • 2009.12.19 11:19:05Matsu

    "Mi nem vagyunk ennyire szőrös szívűek" - gondolom, ezt úgy érted "Mi nem vagyunk azért ennyire el...ott konzumpics.k" Ez megnyugtató :)
    Egyébként jó cikk, be lehetne linkelni a szakítósblogra, meg minden olyan helyre, ahol nők arról picsognak h "minden férfi disznó".
    Bár akinek kéne, az úgyse ismerne magára.
    Ld még: a csokievés jobb a szexnél, szerelmi bánatra vegyél pár új cuccot, és egyéb cosmo-szagú magazinokosságok. Hiszen a boldogságot a boltban árulják.


    Első cipő: neonrózsaszín-fekete sportcipő, anyám sokkot kapott, balhézott, emlékezetes.
    Első csók: langymeleg májusi éjszaka, csillagfény, vörösbor, félek, nemfélek, nemfélek, nemfélek, bátorvagyok, most! ég leszakad - aztán egyszer csak észrevettük, hogy már reggel van.

  • 2009.12.19 11:21:00tökcsősz

    Első cipőre nem emlékszem, az elsó csókra.. na arra igen, és azt hiszem, soha nem is fogom elfelejteni.. Lehet, hogy nem is vagyok nő???

  • 2009.12.19 11:45:06goosebump

    elsó csók: azt elfelejtettem, hogy konkértan milyen volt, mert arra koncentráltam, hogy a fiú, aki már hetek-hónapok óta tetszett, tényleg megcsókol hú váó, és észre ne vegye a barátnője aki a park másik felében beszélgetett a haverjaival.

    első "cipő": egész nyáron újságot hordtam minimál pénzért, majd édesszüleim kipótolták, és megvettem a bordó ranger's bakancsot...

    mindkét téren fejlődtem azóta.

  • 2009.12.19 11:46:11Sirbrilla

    első cipő...?????....első csok...jo szar volt...

  • 2009.12.19 11:47:06Karl von Möseberg

    az első pina

  • 2009.12.19 11:48:46Animacs

    én sem emlékszem az első cipőre...babakorból?:) vagy csak az ér, amit saját keresetből vettem? vagy az is, amit gyerekként, vagy kamaszként anyukámmal elzarándokolva a boltba, de én választottam ki?

  • 2009.12.19 12:17:10p!nkinside

    nekem fordítva van :)

  • 2009.12.19 15:32:50chipshop

    A cipore nem emlekszem,de az elso csokra igen,felejthetetlen volt,megkerdezte megcsokolhat -e aztan bekapta az orrom,es vegignyalta a fejemet,az allamon csopogott a nyala,utana egy ideig nem csokoloztam:-))))

  • 2009.12.19 15:35:07Simone

    chipshop, sztem ugyanazzal csokoloztunk;D
    fortelmes egy elmeny volt

    utana gondolkoztam azon hogy apaca leszek

    NOT.

  • 2009.12.19 20:23:56chipshop

    @Simone:

    kezdobetuk: Cs.K:-))))))))

  • 2009.12.20 04:19:01enishands

    Arra emlekszem amit eloszor sajat magam Anyam penzen vettem...Azt mondta Anyu: lattam a cipoboltban egy nagyon ronda cipot. Itt a penz, menj es vedd meg!
    Elso csok: marha nagy zavarban voltam es 16 eves. Utana nagyon "koszos"-nak ereztem magam. A fiu nagyon aranyos volt es csak a keresztnevere emlekszem. Furcsa volt a nyelve a szamban az biztos...

  • 2009.12.20 09:48:19Lumpuc

    első cipő: nem emlékszem
    első csók: emlékezetes, mert azon idegeskedtem el ne bénázzam és lebukom, hogy ez az első. Lebuktam, nagyon elbénázhattam!:-)))

  • 2009.12.20 11:45:24eo

    Az első csók nagy haditett volt, mert a pökhendi osztálytársnőim orra elől úgy halásztam el az egyetlen valamirevaló srácot egy kiránduláson, hogy reggelig a leesett állukat szedegették. Folyamatosan tették az agyukat, nőciskedtek, meg picsogtak (ezekhez én sose értettem), mi meg ketten egyszer csak szó nélkül felálltunk és leléptünk. Azért a pillanatért érdemes volt élni! Aztán még a csók is jó volt, és a fiú is aranyos.

    Cipő? Menj már!

  • 2009.12.20 12:27:29praenomen

    én az első csókra emlékszem, cipőkre nem. De valóban szörnyű kidobni egy cipőt, a pasikat is, de az könnyebben megy :P

  • 2009.12.20 16:03:58Spikey13

    ki emlékszik az első cipőjére??:D én biztosan nem
    de az első csókra is csak félig-meddig, a fiú nevére egyáltalán nem, mert cseh volt és részegek voltunk:D de jó volt és nagyon örültem, hogy megtörtént :)

  • 2009.12.20 17:03:49Boltoskisasszony

    Én emlékszem az első pasira, az eső csókra is, talán még az illatát is fel tudom ídézni.

    Azért még az első sajátpénzből megvett cipőmre is emlékszem. Egy csodaszép Yellow Cab bakancs volt 1995-ben.
    :)

  • 2009.12.20 17:58:38manonlescault

    Már nagyon ciki, ha én szerelmes voltam a fiúba, akivel először csókolóztam, és még a vezetéknevét is tudom? De ha segít, megpróbálom előásni az emlékeimből az első cipőm! :)

  • 2009.12.20 21:30:21suo tempore

    ki nem szarja le a cipőt?

Blogok, amiket olvasunk

MENŐ LAKÁS Hangulatos nappalik fehér téglákkal

A fehérre festett téglafal olyan visszafogott dizájnelem, ami egyből érdekesebbé tesz bármilyen lakást. Mutatjuk a jó példákat: modern, szellős, világos.

KETTŐS MÉRCE Kinek járjanak a segélyek?

Aki megérdemli? Aki rászorul? Aki balszerencsés? Az igazságos újraelosztás rendszere nem is olyan egyszerű.

GADGET Menő mobil 26 ezer alatt

A Xiaomi Redmi 4A az egyik legkedveltebb telefon hazánkban a gyártó kínálatából. Nem is csoda, mert ilyen tudást ilyen áron kevesen adnak!
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta