OFFLINE

Most érdemes gothnak lenni Londonban

2008. június 12., csütörtök 13:00

Elképesztő goth-ruha leárazásra leltünk a londoni Camden Town híres-hírhedt főutcáján. Nagyszerű lehetőség! Szinte minden fémbetétes bakancs és vérmintákkal díszített, hollófekete felöltő tizenöt-húsz százalék kedvezménnyel kapható.

A goth szubkultúra a nyolcvanas évek elején az angol posztpunk leágazásaként alakult ki a szigetországban, és az egész világon elterjedt. Képviselőire a sápadt arc, az erős smink, a legváltozatosabb testfelületeken feltűnő piercingek, a halál iránt táplált gyengéd érzelmek, a sötét haj és hasonlóan sötét színű ruházat jellemző.

A goth rockzenén alapuló szubkultúrának leágazásainak különféle képviselői (a lolitának öltözött lányok, a reneszánsz és viktoriánus öltözetekben hívő gothok, valamint a halállal kacérkodók) mind találnak maguknak alkalmas ruházatot a leárazásban. Például ő is talált:

Sok más mellett gothnak lenni sem olcsó mulatság Londonban, egy valamire való földig érő kabátért akár 100 fontot, vagyis 30-35 ezer forintot is kérnek az árusok. Igaz, meleg és masszív viselet. Ez a csattos bakancs viszont csak kicsivel több mint hatezer forint, talán még fapados repülőjeggyel együtt is megéri.

Ne maradj le semmiről!

KOMMENTEK

  • 2008.06.12 13:30:53Majmász Gedeon

    Nem csattos bakancs, hanem csatos bakancs, mivel a csat egy t (ebben az értelemben legalábbis).

  • 2008.06.12 13:37:16xombat.com

    aze' csattos, mert ket csat van rajta

    bar, ahogy elnezem a kepeket, 4 ill. 6 t-vel kellene irni :)

  • 2008.06.12 13:49:04muszmusz

    Pár éve mikor még tipikus gothic girl voltam rohantam volna a reptérre egy ilyen akció miatt:)

    Mostanra kiöregedtem belőle és a szineket is megkedveltem, bár a gothic zenét még mindig szeretem.

  • 2008.06.12 14:06:06lindalight

    hát szerintem ez is olyan mint a nyugatinál 5 éve osztogatott CSAK MA 80%-al olcsóbb mittomén mi...én voltam Camden Townban tavaly és tavalyelőtt is és akkoris így állt már a helyzet:) mondjuk egy tüllöshalálfejes kisszoknyát ki is néztem magamnak, de rájöttem hogy soha sehova nem tudnám felvenni:D

  • 2008.06.12 15:29:02charon24

    camden egy k..va jo hely, csak aki meg eleteben nem jart ott, annak minden uj, meg annak minden alteres, metalos, gothic, kabszeres stb.

    nekem bejon camden town, nagyon jo a milio :)

    az a legjobb benne, hogy baromi olcson tudsz vasarolni, szinte minden helyen lehet alkudni is:)

    az meg engem nem erdekel, hogy az uzletekben levo cuccok tobb mint fele lopott



    udv

  • 2008.06.12 15:33:05Majmász Gedeon

    lindalight: Ilyet az idén is osztogatnak, legalábbis nekem adtak, mikor arra jártam. -90%

    Világmárkás Sportcipők: 16 000 helyett 500, márkás női-férfi bőrkabátok: 110 000 helyett 5000 Ft. Csak a mai napon!

  • 2008.06.12 15:36:10trollkotze

    A mai újságírók nem tudnak helyesen írni?

  • 2008.06.12 15:39:15lindalight

    nem, nem tudnak. mondjuk én is sokszor elgépelek ezt azt ha sietek, de alapvető helyesírási hibákat nem ejtek...mondjuk ez a velvet és nem egy szépirodalmir egény az is igaz. nem mintha engem nem zavarna:)

  • 2008.06.12 17:48:38Morsx

    a foldi Paradicsom!! mindjart sirvafakadok.

    (egyebkent sosem ertettem hogy a csat-ot miert irjak 2 t-vel.)

  • 2008.06.12 19:52:49múvemáccsó

    www.kislexikon.hu/csatt.html

  • 2008.06.12 19:58:16Morsx

    aham. igy mar ertheto.

  • 2008.06.13 11:54:41hófehérke

    A csat az egy t, meg lehet nézni az MTA helyesírási szótárában.

    A goth cuccok meg már tavaly is ennyibe kerültek Londonban, csakhát egy csecsemőnek minden vicc új...

  • 2008.06.13 17:00:16énis

    milyen a goth zene?

  • 2008.06.13 19:38:43melcseee

    Majmász Gedeon:



    igen, ilyeneket én is kaptam kb 3hete is meg tegnap is... :)

  • 2008.06.13 19:41:23karakterelgető

    nekem is ez a bajom, 30 évesen már hová meg minek futkossak ilyen cuccokban, hiába tetszik némelyik, nagyon, nagyon... a helyes-helytelen írás pedig pokolian zavar. Nem az elgépelés a fő probléma, hanem hogy mintha nem olvasná át senki a szöveget (még az írója sem), mielőtt kiposztolják; ezek többsége – szerintem – észrevehető hibák egy szövegátfutás alkalmával. Csak mindig erőt veszek magamon, hogy kussban maradjak; ne szóljak be :))

  • 2008.06.13 19:43:57karakterelgető

    melcseee - én egyszer kíváncsiságból benéztem egy ilyen helyre, és megérte: két nagyon helyes nyári pólót és egy kiváló minőségű, szép tűsarkút vettem, 36,5 (feles!) méretben. Így meg kit érdekel, hány nap a "csak ma!"? :) főleg, hogy adnak blokkot is.

  • 2008.06.13 19:56:14melcseee

    karakterelgető: ma bekukkantottam: már majdnem teljesen ki volt fosztva a bolt...szal erről lecsúsztam, de nem baj, úgyis tartóztatom magam a nem-kell-nadrág-de-ez-olyan-szép-tehát-megveszem dolgoktól, külben kifolyna a kezeim közül a pénz... :)

  • 2008.06.14 07:27:17karakterelgető

    Többek között ezért is "jó", hogy a belvárosból Soroksárra költöztünk, errefelé nincsenek ilyen "vásárok" :)

  • 2008.06.14 21:02:29Inimma

    Üdv múvemáccsó!



    Nézegesd csak nyugodtan a Pallast, elvégre csak 120 éves az a lexikon :-) .



    Még a pagapájt is papagálynak írják benne... Hahaha!



  • 2008.07.21 09:18:27Funeste Ange

    jajj, de jó lenne venni pár cuccot :D

Blogok, amiket olvasunk

FOODY A világ 10 leggazdasabb séfje

A világ leghíresebb séfjei sokkal többek, mint szakácsok, ôk már márkák. Na de ki vezeti azt a listát, ahol Nigella csak az utolsó helyet tudta megcsípni?

ZEM 8 tanács kezdő futóknak, hogy ne hagyd abba a harmadik héten

Bárki elkezdheti, majdnem bárhol végezhető, és egy jó cipőn kívül semmi sem kell hozzá. Adunk néhány tippet, hogyan találhatod meg benne az örömödet, azaz hogyan nem fogod abbahagyni a futást pár hét után.

GADGETSHOP Így válassz okoskarkötőt

Az értékesítési adatok alapján az okoskarkötők az idei év slágercikkei lehetnek. Én is az okoskarkötők szerelmese vagyok, így elárulok néhány titkot, hogy tudj választani a több száz elérhető fajtából.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta