Több milliót csalt ki áldozataitól: ez volt a módszere

csalas-modszer-1414012476
Olvasási idő kb. 2 perc

Egy 27 éves ukrán férfi csomagküldős adathalász SMS-ekkel verte át áldozatait – a csaló ravasz módszerével több millió forintot zsákmányolt, míg végül Csehországban elfogták, majd átadták a magyar hatóságoknak.

Még 2023-ban kezdődött a történet, amikor a rendőrök elfogtak egy 19 éves ukrán férfit, aki internetes hirdetések feladóinak írt, majd megegyezve velük csomagküldő szolgálatos házhozszállítást kért. Áldozatainak ehhez linket küldött, ahol banki adatokat kellett megadni – az egész persze átverés volt, és a férfi az így hozzájutott adatokat ara használta, hogy érintés nélküli készpénzfelvétellel megcsapolja a sértettek bankszámláját. A Debreceni Rendőrkapitányság nyomozói épp akkor fogták el, amikor több százezer forintnyi készpénzt vett fel egy automatából. A bűnöző azóta őrizetben van, és börtönbüntetését tölti.  

Nem változtatott módszerén a csaló

A nyomozás során kiderült azonban, hogy volt egy bűntársa is az elkövetőnek. Nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki ellene, végül most sikerült kézre keríteni Csehországban. Északi szomszédunk rendőrei nemrég adták át az ugyancsak ukrán férfit a magyar hatóságoknak.

A most elfogott bűnöző is csomagküldős adathalász SMS-ekkel csalt ki pénzt emberektől, a banki adatokat megszerezve segítségükkel ATM-eknél vett föl pénzt.

A rendőrség információi szerint összesen több millió forintot sikerült ezzel a módszerrel zsákmányolnia.

A Hajdú-Bihar vármegyei kibernyomozók 50 rendbeli csalás miatt vették bűnügyi őrizetbe a 27 éves férfit, a bíróság pedig elrendelte a letartóztatását.

Az esettel kapcsolatban a rendőrség kiemelte: a pandémia idején megnövekedett az online vásárlások száma, és ennek velejárójaként az ezt kihasználó bűnözők száma is. Javasolják, hogy amennyiben csomagküldőtől érkezik SMS-ed, először gondold végig, hogy rendeltél-e egyáltalán bármit online, és azzal kapcsolatban vársz-e tájékoztatást. Ha igen, akkor is csak akkor nyisd meg az üzenetet, hogy ha attól a csomagküldő szolgálattól érkezik, akitől a megrendelt terméket várod.

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek