LÁJFHEKK

Kevés pénzből is lehet dizájnos egy lakás

2016. augusztus 15., hétfő 18:56 |

Lakásfelújításokat közvetlen közelből végigkísérni nagyon tanulságos, most ismét végigasszisztáltunk egyet, hogy újabb ötleteket tudjunk mutatni önöknek. A hobbilakberendezőtől, Bíró Andreától minden infót megtudtunk, és rengeteg fotót is készítettünk. És hogy milyen lett a végeredmény? Mutatjuk a hajtás után!

"A tulajdonos azt szerette volna, hogy jobban eladhatóvá vagy kiadhatóvá lakását tegyük a lakását kicsi ráfordítással, nagyobb átalakítás nélkül – mindössze két hét alatt. Amikor először jártam ebben a 44 négyzetméteres, egyszobás lakásban, nagyon sötétnek találtam: eleve picik voltak a helyiségek, a falak meg ráadásul sárgásvörösre voltak festve. Elég bizarr hatást nyújtott, azonban megvolt ennek is a célja: annak idején ezekkel a meleg színekkel próbálták ellensúlyozni a lakás tájolásából eredő hiányosságot, hogy nem minden pontja világos. A probléma ezzel csak az volt, hogy pont az ellenkezőjét érték el vele, hiszen a sötét színek még jobban összenyomták a tereket és elnyelték a fényt. Erre egy egyszerű megoldást javasoltam: legyen minden fehér és fókuszáljunk a bútorokra, kiegészítőkre. Valamint olyan fényforrásokat kell választani, amik erős, szórt fényt adnak" - mondja Bíró a kezdetekről. 

Elkezdődtek a munkálatok

A falak három rétegben kaptak egy nagyon erős és jó minőségű falfestéket az esetleges hőhíd kialakulásából eredő problémák megelőzésére. A fürdőszobában és a konyhában lévő színes csempéket HARZO T-16 tapadóhíddal alapozták, és ezután lefestették zománcfestékkel. "Nem akartunk időt veszíteni a burkolatcserével, azonban úgy ítéltük meg, hogy hosszú távon ezeket a csempéket úgyis cserélné a tulajdonos, mert elég ódivatúak. Ezzel a technikával viszont, amit választottunk, két nap alatt elkészült egy fehér, homogén falfelület, amihez valójában minden illik" - magyarázza a lakberendező.

A burkolatokat sem szerették volna cserélni, így a lakberendező úgy döntött, a meglévő halványsárga járólaphoz egy kompromisszumos színt választ, ami a többi helyiségben is visszaköszönhet. Ez lett a halványszürke: ezzel festették le a régi beépített fürdőszobaszekrényt, valamint a meglévő konyhabútort és a konyhai polcos elemeit, aminek a színén kívül semmi baja nem volt. A bútorok festésén is HARZO T-16-ot használtak, ami nagyon hálás dolog: bármilyen fényes vagy nem csiszolható felületet át lehet festeni vele anélkül, hogy fél év múlva lekopna vagy lepattogna a festék. 

Természetesen volt olyan is, amit cserélni kellett, például a fürdőszobában, ahol először a zuhanykabin és a kabin belseje került sorra. A belső burkolására egy nagyon szép 3D-s olasz csempét találtak, ráadásul hihetetlenül jó áron. A zuhany belső részénél azért választották a csempefestés helyett a burkolást, mert itt sokkal nagyobb igénybevételnek van kitéve a falfelület, sokat kell vízkőoldózni-fertőtleníteni, és a zománcos csempefestés egyedüli hátránya, hogy vegyszerek hatására besárgul. Ha tehát bárki ezt a megoldást választja, csakis gyenge oldószeres kendőt használjon, és azonnal törölje át sima, vizes ruhával a csempét. A mosdókagylót is cserélték, mosdópultot az Ikeából választottak hozzá bambusz munkalappal, bambusz kiegészítőkkel, ami melegebbé tette a fürdőszobát. Egyetlen színesebb kiegészítő került a fürdőbe, illetve Bíró a Vivre online lakberendezési kiegészítőket is forgalmazó oldalon talált két tökéletesen ideillő szőnyeget.

Az előtér

A kicsi előteret a lakberendező nem akarta túlzsúfolni, ezért csak képekkel és kisebb dísztárgyakkal dobta fel. Az étkezőben eredetileg festeni szerette volna a beépített szekrényt, de miután fehér színt kapott a fal, a bútor színe is tökéletessé vált és elegendő volt csak a fogantyúkat fehérre cserélni. A fali dekoráció pedig teljesen a véletlenen múlott: "Volt pár hexagon formájú fa lapom és talán innen jött a gondolat, hogy megpróbálom egy kicsit a skandináv dizájn felé terelni a lakás enteriőrjét. Ezeket a lapokat mind falidekorációnak, mind asztali dekornak fel tudtam használni" - mutat példát az olcsó, de rendkívül hangulatos trükkökre Bíró.

A konyha

A konyhában egy régi, szabadon álló gáztűzhely volt, ami miatt az amúgy is kicsi konyhában semmire nem volt elég a hely a pulton. Ezért döntöttek úgy, hogy lecserélik egy kétrózsás, beépíthető főzőlapra. Következő lépésként lecserélték a pultot is, így egy viszonylag nagyobb felületet kaptak, ahol már el lehet végezni a konyhai előkészületeket. A régi konyhaszekrényt még kiegészítették egy ikeás elemmel, amibe egy beépíthető sütőt is el tudtak helyezni. Ezután már csak a fali kiegészítők felrakása következett. 

A nappali és a terasz

Mivel egy térben kellett elhelyezni a hálószobát, nappalit és dolgozószobát, arra kellett törekedni, hogy minden legyen egységes, ugyanakkor légies, nem zsúfolt, átlátható: tehát élhető.
"Adott volt két komód, amikben láttam fantáziát, és szerencsére a Pinteresten találtam egy festési technikát amivel feldobtam őket. Néhány szín kikeverésével, egy sötét tónusú diópáccal, pár ötletes bútorgombbal máris vidám dizájndarab lett belőlük. A fali képekhez az Etsyről gyűjtöttem fotókat, rengeteg „instant download” (letölthető) kép van itt egészen jutányos áron. Így viszonylag olcsón elkészült a nappali. A teraszt is szerettem volna jobban kihasználhatóvá tenni, ehhez a hozzávalókat szintén az Ikeában találtam"- emlékszik vissza Bíró.

Összköltség

Sikerült tartaniuk a kéthetes határidőt és összesen 1 700 000 forint ment a lakásra.

Tippek 

"Inspirálódni magazinokból szoktam, kedvencem a francia Maison magazin, de rengeteg ötletet gyűjtök a Pinterestről is. Innen egy csomó DIY (Do It Yourself, csináld magad - a szerk.) technikát lehet elsajátítani.

Nagyon jópofa kiegészítőket lehet találni az óbudai Baumax helyén nyílt Mömax-ban, a Jysk-ben, Praktikerben, a Váci utcában található Tiger Store-ban, online shopokban, az Etsy-n, vagy a Vivre oldalán. Ezekről a helyekről válogattuk össze az apróbb tárgyakat, vázákat, képkereteket, hexagon fali polcokat, funkcionális tárgyakat, mint például gyümölcskosár, jegyzettömb, újságtartó vállfa és dizájn lámpabúrák" - mondja a lakberendező.

Ne maradj le semmiről!

Blogok, amiket olvasunk

FOODY A világ 10 leggazdasabb séfje

A világ leghíresebb séfjei sokkal többek, mint szakácsok, ôk már márkák. Na de ki vezeti azt a listát, ahol Nigella csak az utolsó helyet tudta megcsípni?

ZEM 8 tanács kezdő futóknak, hogy ne hagyd abba a harmadik héten

Bárki elkezdheti, majdnem bárhol végezhető, és egy jó cipőn kívül semmi sem kell hozzá. Adunk néhány tippet, hogyan találhatod meg benne az örömödet, azaz hogyan nem fogod abbahagyni a futást pár hét után.

GADGETSHOP Így válassz okoskarkötőt

Az értékesítési adatok alapján az okoskarkötők az idei év slágercikkei lehetnek. Én is az okoskarkötők szerelmese vagyok, így elárulok néhány titkot, hogy tudj választani a több száz elérhető fajtából.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta