A tíztánc a versenytánc egyik legösszetettebb kategóriája, hiszen ebben nem csak a latin (szamba, cha-cha-cha, rumba, paso doble, jive) hanem a standard (angol- és bécsi keringő, slowfox, tangó, quickstep) táncokban is bizonyítaniuk kell a versenyzőknek. László Csaba és Mikes Anna nem csak többszörös magyar bajnokok, hanem a tavalyi Tíztánc Világ- és Európabajnokság bronzérmesei is. Nem csoda, ha a június 11-i Savaria Nemzetközi Táncversenyen mindenki sokat vár tőlük.
Nagy teher rajtatok a Savaria, most, hogy esélyesnek vagytok kikiáltva?
Anna: Most már igen! (nevet) De egyébként is az, hiszen magyar közönség előtt versenyezünk, és ott lesz az egész szurkolótáborunk, akik miattunk jönnek. Nekik is szeretnénk bizonyítani, magunknak is, de nem a helyezés miatt, hanem inkább azért, hogy vissza tudjuk adni mindazt a sok időt és energiát, amit a felkészülésbe fektettünk, és a legjobb teljesítményt nyújtsuk.
Négy éve táncoltok együtt, hogyan kerültetek össze? Hiszen ezen a szinten, ahol ti vagytok, a párválasztás már elég nagy megfontolást igényel.
Anna: Különböző kategóriában versenyeztünk Csabával, de tudtunk egymásról, hiszen a legtöbbször egy napon rendezték meg a versenyeinket. Majd én szétmentem az aktuális párommal, Csabának sem működött az akkori párjával a kapcsolata, megkeresett engem, és egy próbatánc után úgy döntöttünk, összeállunk.
Csaba: Az akkori partneremmel nagyon eltérően gondolkoztunk a jövőnkkel kapcsolatban, éppen ezért kerestem egy ambiciózus, tehetséges lányt, akivel hosszú távon is tudunk együtt dolgozni, és így sikerült megtalálni Annát. Már a próbatáncnál láttam, hogy működik a dolog, és az eredményeink azt bizonyítják, hogy nem tévedtem.
Egyetlen próbatánc elég egy ilyen döntéshez?
Anna: Természetesen az, hogy hogyan illik egymáshoz két táncos, csak idővel derül ki. A próbatánc alkalmával főként a technikai tudás, az, amit fel tudunk mérni egymásban. Számomra az volt a nagy kérdés, hogy mennyire tudok felnőni a feladathoz, hiszen Csaba akkor már nem is tudom hányszoros felnőtt magyar bajnok volt. Én akkor ifjúsági magyar bajnok voltam, így ez nagy lépés volt a számomra.
Egy táncospárnál az a jó, ha az életben is együtt vannak, vagy ez pont a közös munka rovására megy? Megoszlanak a vélemények ezzel kapcsolatban.
Anna: Igazából mindkettőre van példa. Valóban gyakran előfordul, hogy a páros tagjai – hiszen rengeteg időt töltenek együtt – összejönnek. Nálunk ez nem így van, de például Csaba második...?
Csaba: Első...
Anna:... első komoly táncpartnere, Németh Anikó, most már a felesége is. Tehát működik az, hogy a táncospár összejön, és házasság lesz a vége, de ugyanúgy van arra is sok példa, hogy csak munkakapcsolat van közöttük.
Közöttetek munkakapcsolat van, vagy barátság?
Csaba: Mikor hogy...
Anna: (nevet) Hát... inkább munkakapcsolat
Csaba: Attól függ, mennyire van stresszhelyzet. Főleg hogy mindketten maximalisták vagyunk. De ez csak így működik.
Szoktatok veszekedni?
Anna: Állandóan. De az is legtöbbször abból fakad, hogy a tökéletességre törekszünk. Éppen ezért a konfliktushelyzeteink is úgy szoktak rendeződni, hogy végül mindketten belátjuk, a cél érdekében nem az az érdekes, hogy kinek van igaza, hanem hogy megoldjunk egy problémát. Ha mégsem sikerül, akkor azért szerencsére van valaki a hátunk mögött, a klubvezetőnk, Szatmári-Nagy Szilvia, aki segít nekünk ezekben a helyzetekben.
Csaba: A versenyeredményeken nem szoktunk problémázni, emiatt például nincs konfliktus közöttünk, inkább tényleg a teljesítmény miatt, hiszen mindig száz százalékot szeretnénk nyújtani, és van, amikor nem sikerül. Ha megnézel egy átlagos sportágat, ott a sportolók évente két vagy három versenyen indulnak, vagy mondjuk egy olimpiára három éves edzéstervvel készülnek, nekünk viszont egy évben ötven versenyünk van. Ötven versenyen kellene mindig ugyanolyan színvonalon teljesítenünk annak érdekében, hogy a pontozóbírók előtt mindig a legjobb tudásunkat mutassuk, és a következő alkalommal ismét jól pontozzanak. Tehát nekünk egy kicsit nehezebb dolgunk van ebből a szempontból.
A versenytánc szubjektív sport, bírák pontoznak: ugyanaz a helyzet mint mondjuk a műkorcsolyánál, hogy akár évekig is eltart, amíg egy párost elkezdenek jól pontozni?
Csaba: Általában ahhoz, hogy egy páros hirtelen előrelépjen, hihetetlenül meg kell újulni, vagy valami óriásit kell produkálni. Ez inkább szép fokozatosan történik, versenyről versenyre. Az egyik versenyen például megelőzünk a párost, aztán háromszor még ők előznek le minket, utána már kétszer előzzük meg őket, aztán végül már mindig előttük végzünk. Valahogy így megy ez. Az embereknek el kell kezdeniük beszélni rólatok, és mire mindenkihez eljut a páros híre, és mindenki meggyőződik arról, hogy tényleg jók vagytok, addig nagyon sok idő eltelik.
Hogyan dolgozzátok fel, ha úgy érzitek, tökéletesen sikerül egy verseny, mégis egy másik, nálatok rosszabbul teljesítő pár elétek kerül a pontozás miatt?
Anna: Olyat, hogy tökéletes teljesítmény, szerintem én még nem nyújtottam. Mindig van a verseny után bennem olyan gondolat, hogy ezt vagy azt jobb lett volna másként csinálni, de valóban, vannak olyan helyzetek, amikor azt érzem, hogy jobbak vagyunk egy adott párnál, aki előrébb végzett mint mi. Ilyenkor természetesen mérgelődök azon, hogy miért így van, és agyalok, hogyan lehetne megelőzni őket.
Csaba: Kénytelen vagyunk újra az edzésre, a felkészülésre koncentrálni, kitalálni újabb figurákat, dinamikát változtatni, vagy bármi, amivel tényleg érdekesebbé tudjuk tenni magunkat, hogy a pontozóbírók is jobban elfogadjanak minket, és értékesebbnek ítéljenek, mint a másik párt.
Amatőrök vagytok, miből tartjátok fent magatokat? Mire jut idő?
Anna: Tánc és tánc és tánc. Semmi másra.
Csaba: Természetesen vannak szponzoraink, próbálunk minél több pénzdíjas versenyre is elutazni, illetve vannak fellépések, amiket azért vállalunk, hogy tudjuk finanszírozni a táncot. Én emellett táncpedagógus vagyok, táncoktatással foglalkozom, Anna pedig tanul a Táncművészeti Főiskolán.
Anna: Amikor tehetjük, napi két alkalommal edzünk, és a kettő között én is tanítok.
A család hogyan tolerálja ezt?
Anna: Már megszokták, hogy ha itthon is vagyok, akkor is szinte csak reggel és este látnak. Gyakorlatilag csak az iskola miatt járok fel Pestre, ami heti két alkalommal van, a többi időmet Szentesen töltöm Csabával, hogy tudjunk edzeni, és persze emellett rengeteget vagyunk külföldön
Csaba: Volt olyan hetünk, hogy Olaszországból indultunk, aztán Kanadába mentünk egy versenyre, majd Lengyelországban fejeztük be, és közben egyetlen estét voltunk itthon.
Nálunk valahogy nem annyira népszerű a táncsport, legalábbis elég keveset hallani az eredményeitekről, pedig nem kevés, amit eddig elértetek. Ti is így látjátok?
Csaba: Azért a Szombat Esti Lázzal egy kicsit jobban bekerült az emberek tudatába a versenytánc, igaz, mostanra elült a hírverés. De azt gondolom, hogy sajnos még számos olyan sportág van, ahol a versenyzők méltatlanul kevés figyelmet kapnak, pedig világbajnokok is vannak közöttük. Mi annyit tudunk tenni, hogy igyekszünk egyre jobb eredményeket elérni nemzetközi szinten is. Amennyire tudom, a tévéközvetítések is egyre népszerűbbek, de ennek még ki kell alakulni.
Ha lenne még Szombat Esti Láz, vagy ehhez hasonló műsor, akkor szerepelnétek?
Csaba: Engem felkértek annak idején, de az a helyzet, hogy vagy versenyzel, vagy a tévében szerepelsz. A kettő együtt nem megy, hiszen az adások is, és a versenyek is hétvégente vannak.
Tehát akkor inkább a verseny, mint a népszerűség.
Csaba: Hát, népszerűek még lehetünk később is, versenyezni viszont most tudunk.
Mi a legnagyobb tervetek a jövőben?
Anna: Lesz több versenyünk is, de amire leginkább készülünk, az a tíztánc világbajnokság, ami novemberben lesz Kínában. A bronzérem után most már jól jönne egy világbajnoki cím...
Portréfotók: Kováts Dániel
