KÖLYÖK

Új telót kapott a gyerek? Ezt az 5 szabályt tartsa be!

2016. december 26., hétfő 11:31

Ha a gyerek megkapta, nyomkodni fogja, ez ellen nem tehetünk semmit, és nem is kell tiltani. Inkább ésszerű szabályokat kell alkotni, amiket a gyerek be tud tartani, és mellette szabadnak érezheti magát, élményeket szerezhet a digitális univerzumban, hiszen a világ fejlődése nem áll meg, sőt.

Ma már alapvető készségnek kell lennie mindenféle kütyü és számítógép használata, de a szülőknek mindenképpen résen kell lenniük. Dr John Coleman és Suzie Hayman, a Parents and Digital Technology (Szülők és a digitális technológia) című könyv szerzői öt pontban foglalták össze a legfontosabb szabályokat a szülők számára arról, hogy hogyan kezeljék a gyerek digitális korba lépését.

Mivel karácsonyra sok családban érkezik valamilyen nyomkodnivaló kütyü, összeszedtük, mit kell tudni szülőként.

1. Szabja meg a határokat!

A szülőség rendkívül nehéz meló tud lenni. A felnőtt feladata megszabni a határokat, kijelölni a korlátokat, lefektetni a szabályokat és be is tartatni azokat. Fontos azt is felismernünk, hogy mikor kell ezekkel élnünk, még ha nehéz is:

„Tudom, hogy amikor azt mondod, hogy utálsz, az azért van, mert este 10 van, és én azt mondtam neked, hogy ideje kikapcsolni a számítógépet. De mivel én vagyok a felnőtt, nekem kell gondoskodnom arról, hogy mindez gördülékenyen menjen.”

shutterstock 15854215

2. Legyen tisztában a veszélyekkel!

Elcsépelt közhely, de mégis igaz: a digitális világ az információáramlás szupersztrádája. Hayman azonban hozzáteszi: valóban csodálatos tud lenni, ha bekapcsolódunk ebbe a vérkeringésbe, szórakozunk, közben fantasztikus dolgokat fedezünk fel, csodás helyeken járunk. De egyszer csak megjelenik egy troll, vagy egy rossz szándékú kommentelő, és átgázol rajtunk.

A szülők egyik legfontosabb feladata, hogy észrevegyék ebben a csodás univerzumban a veszélyt. És persze az, hogy segítsenek a gyereknek, hogy ő is észrevegye, tisztában legyen ezekkel a fenyegetésekkel.

Jó előre beszéljük meg vele, mik azok az online történések, amiknél azonnal kérje felnőtt segítségét: pl: ha idegen üzenget neki vagy akar vele személyesen találkozni, vagy ha valaki bántó kommentekkel piszkálja mondjuk egy közösségi oldalon.

Azt is fontos együtt végignézni, milyen programot, platformot milyen biztonsági beállításokkal használhat - pl: ki láthatja a profilját, illetve mit lát belőle valaki, aki nem ismerőse -, és azt is, hogy ezeket csak a jóváhagyásunkkal változtathatja meg.

3. Ne csak a számítógép előtt eltöltött idő mennyiségét figyelje!

A „monitoridő” egy hamis illúzió, amikor arra gondolunk, hogy a gyerekek hogyan használják a digitális technológiát – állítja Dr. John Coleman. Jobban tesszük, ha megnézzük, hogy a gyerek éppen mire használja a számítógépet.

„A monitoridőben sok minden benne van – lehet, hogy számítógépen csinálja a házi feladatát, esetleg valami kreatív tevékenységet végez vagy egy iskolai projekten dolgozik. Ezért a monitoridő önmagában nem jó „mértékegység”.

4. Éppen ezért: tudja ön is, hogy mire használja gyermeke a számítógépet!

Hatékony szabályokat csak akkor tudunk alkotni, ha tudjuk, hogy gyerekünk mire használja a számítógépet. Lehet, hogy tanul vele vagy általa, szociális kapcsolatait erősíti, esetleg szórakozik. A szabályoknak rugalmasaknak kell lenniük, hogy ezeket a tevékenységeket is hatásosan tudjuk kordában tartani, és ne tiltsunk semmit feleslegesen.

Ez csak akkor lehetséges, ha figyelünk rá és tisztában vagyunk azzal, hogy gyermekünk mire használja a digitális technológiát.

5. Kommunikáljunk, és érezzük jól magunkat!

„Minden a kommunikáción múlik” - mondja Hayman. „A szülő feladata, hogy felhívja a gyerek figyelmét a veszélyekre, hogy bevezessen bizonyos szabályokat, amiket a megfelelő helyen és időben be is tartasson. És amíg ez működik, a gyerekek szabadon élvezhetik élményeiket. Azt hiszem, ez az, amit az emberek nem szoktak felismerni. Szabjanak határokat, tartassák be azokat, és érezzék jól magukat!”

KOMMENTEK

  • 2016.12.26 12:55:55scuynat

    "Ma már alapvető készségnek kell lennie mindenféle kütyü és számítógép használata"

    az értelmes fogalmazásnak viszont nem, ugye?

  • 2016.12.26 20:56:08Lady Scarlett

    18 eves koraig kotelessege megmutatni az uzeneteit, megadni a felhasznalo nevet, jelszavat, es megosztani a szulo accountjaval a lokaciot.
    A szulo meg donthet ugy hogy a kapott info jol jon ha baj van, de nem koveti nyomon a gyereket.

  • 2016.12.26 23:17:29Mancsakara

    Mindenképpen kellenek a szabályok. Én ezt olvastam először ebben a témában[link]

  • 2016.12.27 11:45:42mt-03

    jo kis poszt, aszongya 5 szabaly. utana meg van 5 semmitmondo iras ilyen magvas gondolatokkal mint: "észrevegyék ebben a csodás univerzumban a veszélyt", pff.

  • 2016.12.27 11:46:36Lángharcos

    @Lady Scarlett Jesszusom, ezt ugye nem gondoltad komolyan?

    Egy privát levelezésnek éppolyan privátnak kéne lennie, mint egy privát beszélgetésnek a barátnőkkel, barátokkal. Meg kell tanulnia kezelni az idegeneket, és nem, nem fogja, ha te döntöd el, hogy kit és miképp kezelhet.

    A gyerek nem a te személyre szabott rabszolgád, aki 18 éves korában felszabadul, neki is van magánélete, és ez fokozatosan egyre jobban elszakad a tiedtől.

    Nem mellékesen ezzel csak azt éred el, hogyha privátban akar beszélgetni emberekkel - és majd akar, mert jönnek a hormonok, szeretne ismerkedni, barátkozni, esetleg párt találni, akkor egyszerűen csinál privát accountokat is mindenfele, ha kell álnéven, és azokon éli az életét. Te meg majd kémkedhetsz a steril "hivatalos" accountján, amennyit jólesik, mert már a legelején jelezted, hogy cseppet sem tartod őt megbízhatónak - és ez vissza fog ütni, mert ő sem fog bízni benned. Ha valami baj lesz, akkor nem fogsz tudni róla, mert tudni fogja, hogy rád nem számíthat, mert benned nem bízhat.

SZÓLJON HOZZÁ!

Blogok, amiket olvasunk

OTTHONTÉRKÉP Megéri lakást venni átalakuló környéken?

Nézzük a Józsefváros metrótól és a belvárostól is mindössze 10 percnyire lévő Magdolna negyedét, aminek a rehabilitációjára nemrég 3,8 milliárd forintot költöttek. Jó befektetés?

STRANGE Két tavaszi fotósorozat Axente Vanessával

Két képsorozat fiatal magyar büszkeségünkről, az elsőt Charlotte Wales, a másodikat Vincent van de Wijngaard készítette.

PRAXIS Orvos vagyok, de a mentősöktől meghalhattam volna

Orvos vagyok. December elsején kaptam a második infarktusomat, a mentők helyszínen hagytak. Annak ellenére, hogy közöltem, hogy ez a második, felismerem, EKG pozitív volt. A büntetőeljárás folyik.
Ajánlok blogbejegyzést

Travelo utazási ajánlatok

  • Még több Málta Pazar látnivalók, színes programok és garantált napsütés Máltán.
  • Töltse az ünnepeket külföldön, Párizs, London, Róma városnézés, olasz hajóút, síelés Ausztriában.
  • Fedezze fel Madagaszkár, Burma, Peru kincseit, Indiát a kelet csodálatos világát.
  • Vegyen ki egy-két hét szabadságot, és használja fel SZÉP kártyáját belföldön! Segítünk!

Hirdetés