írók karácsonya

Lackfi János számára a karácsony apaként is különleges ünnep: „Hat gyermekkel nagyon szerettük, és át is tudtuk élni a karácsonyokat. Mindig fontos a kicsik ámulata a meglepetésként feldíszített fa láttán. Izgalmas volt, mikor egyik babánkkal mi voltunk a Szent Család a templomi pásztorjátékban. Én bajban vagyok a kötött szöveg megjegyzésével, mindig impróztam valamit, a dallam és a tartalom stimmelt, rím is volt a végén, de csak bámult rám döbbenten a többi szereplő. És persze óriási volt, mikor kétnapos Dorottyánk várt a fa alatt Kisjézusként egy kosárban.”

Lackfi János és a szeretetlevelek

Mióta azonban a hatból négy gyermeke „kiröppent” a családból, illetve öt unokájuk született, a karácsonyok is megváltoztak – de annyira azért nem, hogy néhány kedves szokást ne tartsanak meg: „Az oplatka lengyel szokás szerint sütött, tenyérnyi nagy ostya. Minden családtag kap egyet, végigjárja vele a többieket. Ki-ki tör egy darabot a másikéból, és bocsánatot kér tőle mindazért, amivel az elmúlt évben megbántotta.

»Szeretetlevelet« is írunk, mindenki mindenkinek. Nem szépítgetünk vagy hamukálunk, egyszerűen összeszedjük azt, amiért az illetőt különösen szeretjük, amiért büszkék vagyunk rá. Szem nem marad szárazon… 

A Milyenek a magyarok? szerzője szerint a karácsony nem az igazi habcsók és mézeskalács nélkül, de fontos, hogy ne tévesszük szem elől, miről is szól az ünnep. „Van, aki habcsókot szeret fabrikálni, és anélkül nincs karácsony. Elég sok mézeskalácsot is sütünk-rajzolunk. A flódni bonyolult, de eszméletlenül finom és tömény sütemény, többnyire van idő elkészíteni. Ha néha nincs, az sem baj. Évről évre egyre inkább azon vagyunk, hogy ne legyen felfordulás és őrület a szeretet ünnepéből. Hogy megéljük, ne beledögöljünk. Előző nap mindig kirándulunk egyet. És ha elmarad az egyik süti, vagy nincs lemosva minden ablak: hát, üsse kő!”

Ami a családi körben töltött pihenést illeti, a karácsony arra is kiváló alkalom, hogy ilyenkor bensőséges műsorral kedveskedjenek egymásnak: „Mindig van jó kis karácsonyi műsorunk. Írok és éneklek karácsonyi szövegű népdalokat. Feleségem és legkisebb lányom mindig összehoznak egy-egy remek árnyszínházi vagy zokniszínházi előadást. Egyik évben Fekete István Rorátéját adták elő, a novellát Rudolf Péter meséli csodásan a YouTube-on. Csak ajánlani tudom mindenkinek.”

M. Kácsor Zoltán és a karácsonyi rajzok

M. Kácsor Zoltán meseíró számára is a karácsony az egyik legjobban várt ünnep: „Legtöbbször olyan kedves hangulatban telik, hogy nem tudok közülük kiemelni egyet. Inkább csak néhány motívumot mondanék, például gyerekkorom karácsonyait, amikor még általában nagy hó esett, és az öcsémmel szánkózni mentünk a közeli völgybe, vagy amikor még egyetemre jártam, és mindig a nagy budapesti vásárokat jártam decemberben, és most is nagyon szeretem a karácsonyt, amikor a családot igyekszem meglepni egy-egy különleges ajándékkal.”

A Zabaszauruszok és a Garázs bagázs írója számára a gyerekekkel közös rajzolás is hozzátartozik az ünnepekhez: „Amikor a gyerekek még kicsik voltak, minden karácsony előtt az egész család leült, és megrajzoltuk, mit kérünk a Jézuskától. Közben sült a karácsonyi süti, és beszélgettünk. Rendszerint olyan jó hangulat kerekedett, hogy hiába tanultak meg azóta a gyerekek írni (még jó, hiszen 12 és 14 évesek), azóta is rajzolni szoktunk.”

Az ünnepi menüből náluk nem hiányozhat a halászlé és a töltött káposzta, de a desszert sem marad el: „Anyukám minden évben készít somlói galuskát, amiből sokan eszünk, de általában mindenkinek elég egy adaggal, és mivel én vagyok a legédesebb szájú a családban, a végét mindig egyedül eszem meg.” Az olvasmányok közül Dickens klasszikusa a meghatározó: „Talán banális leszek, de Charles Dickenstől A karácsonyi éneket általában fel szoktuk olvasni. Ezenkívül szeretek valamilyen fantasyregényben elmerülni” – mondta el az író.

Vámos Miklós és a „Mennyből a zangyal”

Vámos Miklósnak is sokszor a gyerekek miatt maradt emlékezetes a karácsony. A népszerű író arra a kérdésre, hogy melyik volt a legemlékezetesebb karácsonya, így felelt: „Minden gyerekem születése után a következő. Amikor is mélyebb értelmet nyert a »Mennyből a zangyal.«” A karácsony a Vámos családban „teljesen szokványosan” telik:

„Fadíszítés. Ajándékozás. Finom vacsora. Szerencsés esetben nagy röhögések.”

A karácsonyi menü náluk sem állandó, de az író elárulta, hogy az ünnepi ételek közül a kedvence a mákos guba. Ami pedig a karácsonyi olvasmányt illeti, Dickens klasszikusa nála is előkerül: „Charles Dickens Karácsonyi ének című regényébe bele szoktam lapozni ilyentájt. Olvastam már többször. Egyszer angolul is, akkor épp New Havenben (Connecticut) volt nekünk a kiskarácsony, nagykarácsony.”

Finy Petra és a „csúnyadísz”, ami igenis szükséges

Finy Petra – akinek nemrég jelent meg Almás pite című mesekönyve – egy „pityergősen szeretetteli” karácsonyi filmnézést idézett fel: „Egyik karácsonykor úgy alakult, hogy előbányásztuk apámmal, nevelőmamámmal és öcsémmel A nagymama című színdarabot videókazettán, hogy közösen megnézzük. Ami meglepő volt, hogy öcsém és apám is megkönnyezte ezt a szívmelengetően kedves történetet, mert az, hogy mi nevelőmamámmal, teljesen természetes. Pityergősen szeretetteli filmnézés, ünneplés volt, dédelgetem ezt az emléket. Pedig ez egy rongyosra nézett videókazetta, amit a családunk ezerszer látott már, tudtuk, melyik mondat után mi jön. Valahogy akkor az volt az érzésem, hogy bár minden családba meg tudna érkezni karácsonyra az a fajta béke és derű, ami ebben az előadásban jelen van, és ami Tolnay Klári hangjából is sugárzik.”

A mézeskalács náluk is elengedhetetlen kiegészítője az ünnepeknek, de nem csak a karácsonynak: „Kisebb családi körben a mézeskalácssütés régi hagyomány, de nálunk sajátos módon ez nem csak a karácsonyhoz kapcsolódik. A lányaim annyira szeretik, hogy húsvétra vagy ünneptől függetlenül is kérik, hogy csináljak, csináljunk. A lányaimmal a fát közösen szoktuk díszíteni: szokott lenni rajta egy kutyás dísz Lotti kutyánk miatt, aki egy tündéri fekete-fehér törpespániel (picit az Almás pite című mesekönyvem izgága Huppancs kutyájának is az ihletője).

De szükség van a karácsonyfán egy úgynevezett »csúnyadíszre« is, hogy emlékeztessük magunkat az ünnep emberi, esendő oldalára is, és az elfogadásra.”

Finy Petra azt is elárulta, hogy annyira kedvelik a feldíszített fa illatát és látványát, hogy náluk egy nappal hamarabb, december 23-án kezdődik az ünnep, és bár próbálják húzni-halasztani a pillanatot, amikor le kell szedni a fenyőt, mégis fájdalmas, amikor ez elérkezik: „Amikor leszedjük a fát, tényleg furcsa hiány tör ránk, olyan érzés, mintha egy kedves rokon, jóbarát költözött volna el.”

Ami az ünnepi menüt illeti, hagyomány és újítás jól megférnek egymás mellett: „Halászlevet és töltött káposztát a szüleimnél szoktunk enni, nem is próbálok meg versenyezni apám főztjével, aki nagy piacra járó és remek szakács. Nálunk otthon gyümölcsleves szokott lenni, és sült kacsa vagy lazac. Léna lányommal nagy újításunk volt tavaly a bejgli, amivel kapcsolatban mítoszok terjengenek, hogy milyen nehéz, de mi mégis bele szerettünk volna vágni. Azt a boldog arcot, ahogy Léna az elkészült »bejglibabák« fölé hajolt, soha nem felejtem el.”

Karácsonykor azért a pihenésre is jut idő: „Az ünnepek alatt számomra végre nem munkaolvasás van, hanem azt olvasok, amit szeretnék: ráérősen, a szövegben lubickolva. Tavaly a Háború és békét olvastam, idén a Feltámadást fogom szerintem. Mindkettő Gy. Horváth László csodálatos, új fordításában jelent meg, díszdobozos kiadásban. Mérhetetlenül szerettem minden mondatát Tolsztojnak, imádtam elveszni a családi jelenetekben, a háborús részekben: sokkal modernebb, mint hiszik. Másik kedvencem volt idén Paul Auster Baumgartner című vadonatúj regénye, mely gyengéd történet az elmúlásról és a szerelemről. Kifejezetten a karácsonyhoz kapcsolódik egy harmadik gyöngyszem, Claire Keegan Ilyen apróságok című írása, mely Karl Ove Knausgård egyik kedvenc könyve is. De az Oppenheimert játszó Cillan Murphey is el van tőle ájulva, a történetből film is készül. Megható történet arról, hogy az ember önmagát keresi, és végül a szeretetet találja meg.”