Zanza!

A társkapcsolatban azé a hatalom, aki a lelki terrort hosszabb távon és eredményesebben tudja alkalmazni a másikon – pszichológusunkkal arra kerestük a választ, vajon miért nem áll a sarkára, akit bántanak?

cikk-tipus-altalanos

Agresszív az egyik, szorong a másik. Uralkodik az egyik, tűri a másik. Kapcsoltukból az egyenrangúság rég eltűnt, szakemberhez pedig általában el sem jutnak. Megromlott párkapcsolat, önbizalomhiányos felek, a hosszú alagút végén pedig - egyetlen megoldásként - csak a szakítás fénye dereng. Íme egy téma, happy end nélkül. 

Az emberi kapcsolatok - szerelem, házasság, barátság - természetes velejárója, hogy valaki mindig vezet, irányít. Nincs is ezzel baj, amíg az arány nagyjából fele-fele, hiszen ki ebben ügyesebb, céltudatosabb, ki abban okosabb, határozottabb. A probléma ott kezdődik, ha az irányítás tartósan az egyik fél kezében marad, aki a hatalmával úgy él vissza, hogy uralkodik a másikon: bántja, szidja, hibáztatja, összetöri az önbizalmát, bűntudatot kelt benne, lerombolja álmait, irányítja, befolyásolja, és parancsolgat neki. Az egyenrangú viszony helyett alá-fölérendeltség alakul ki.

Ékes példa minderre egy (szóbeli) bántalmazó fél és egy mindent tűrő társ kapcsolata.  
 

Nem ismeri be gyengeségét

– A bántalmazó fél tűnik erősebbnek, de ez csak a látszat! Valójában egy önbizalomhiányos, gyenge ember, aki a durvasággal félelmeit, szorongásait próbálja palástolni - magyarázza Csehák Hajnalka, aki azt is hozzáteszi: ezek az emberek általában nem tudják megfogalmazni, mitől is félnek. Tíz esetből kilencszer a bántalmazott fordul szakemberhez, pedig épp fordítva kéne, és az is jellemző, hogy a bántalmazó nem fogadja el a segítséget, mert akkor be kellene ismernie gyengeségét. 

És hogy ez mennyire így van: interjúnk közben egy hölgy hívja Hajnalkát, és elpanaszolja, hogy (bántalmazó) párja meggondolta magát, mégsem megy el az előzetesen egyeztetett párterápiás beszélgetésre… 

Persze erős nem létezik gyenge nélkül, a bántalmazó fél mellé „kell” egy társ is. - Ő az, aki folyamatosan tűr, emiatt pedig szorong, fél, ráadásul drasztikusan lecsökken az önbizalma is, mert a párja állandóan leszólja, hibáztatja valamiért. A kapcsolatban pedig azé lesz a hatalom, aki a lelki terrort hosszabb távon és eredményesebben tudja alkalmazni a másikon. 

(Bármennyire is idekívánkozik a papucsférj-jelenség, szögezzük le: a papucsférjek nagy többsége önként és dalolva hajtja igába a fejét, és el sem tudja képzelni az életét egy erős, határozott feleség nélkül.) 

De vajon miért fajul idáig a helyzet? A bántalmazott miért nem áll a sarkára? A magyarázatot kicsit messzebbről kezdjük. 
 

Önbizalomból elégtelen

- Mi magyarok egy kemény, „poroszos”, teljesítmény-centrikus kultúrában élünk, amely háttérbe szorítja az egyént, letöri az önbizalmat. Igaz ugyan, hogy az utóbbi időkben – köszönhetően az angolszász kultúra terjedésének – előtérbe került az egyéniség, egyre fontosabbak leszünk saját magunknak, és kezdjük érezni (és elhinni), hogy értékesek vagyunk, ám még mindig kevés az önbizalmunk, kicsi az önismeretünk, az önbecsülésünk.

A helyzetet tovább súlyosbíthatja egy rossz gyermekkor, zavaros párkapcsolat, munkahelyi sikertelenség, de a mi felelősségünk, hogy önbizalmunk megragad-e a béka feneke alatt.

- Nem jogos, ha valaki negyven évesen gyermekkorának sanyarúságára fogja, hogy nincs önbizalma, sikertelen, nem tud érvényesülni és kiállni magáért, és úgy táncol, ahogy mások fütyülnek - mondja pszichológusunk. - Nagyjából húsz év felett a mi döntésünk, mennyit engedünk meg a környezetünknek, és mennyit teszünk saját magunkért. Mindig van választási lehetőség - felnőttként pedig már el kell tudni dönteni, mit kezdjünk az életünkkel. A döntés a miénk, és persze a felelősség is! 

- Ha tehát valaki benne ragad egy rossz párkapcsolatban, és hagyja, hogy partnere (szóban) bántalmazza, az az ő felelőssége? - kérdezem. A válasz egyértelműen: igen!
 

Ne tévesszen meg, ha néhanapján kedves!

Egy párkapcsolatból persze nem egyszerű kilépni, pláne, ha szeretjük másikat (ilyenkor nagyon sokáig tűrünk). Félrevezető lehet - és a szakítást is elodázhatja -, ha azzal szembesülünk: párunk csak néhanapján erőszakos. 

- Az agresszív, (szóbeli) bántalmazók általában nem folyamatosan viselkednek így, vannak periódusok, amikor kedvesek, aranyosak, dicsérik párjukat. Aki ilyenkor persze azt gondolja: tud az én szerelmem kedves is lenni, nyilván én csinálok valamit rosszul, bennem van a hiba. És jön a bűntudat, a megfelelési kényszer, miközben az önbizalom valahol a Mariana-árokban van, a bántalmazó pedig fürdik a hatalomban.  
 

Általában nincs megoldás

Hogyan lehet megoldani ezt a helyzetet? Sajnos az „üljünk le és tisztázzuk!”-módszer az esetek nagy többségében nem segít, ilyenkor ugyanis a bántalmazó úgy tesz, mintha nem értené, miről van szó, és persze továbbra sem tekinti egyenrangúnak a másikat. Hajnalka azt mondja: olyan, mintha egy óvódással akarnánk komoly, tisztázó beszélgetést folytatni. A kialakult helyzeten (és úgy általában, a párkapcsolati konfliktusokon) párterápia segíthet, ám a pár sokszor már későn, elhidegülve jut el a szakértőhöz. Ha eljut egyáltalán. 

Pszichológusunk tapasztalata, hogy ezer esetből kettőn, ha tudnak segíteni, mert a nagy változásokat sajnos nem mindenki tudja vagy akarja vállalni. Az esetek többségében tehát két végkimenetel lehet: szakítás/válás vagy élet egy rossz kapcsolatban, és ennek következményei: depresszió, betegségek. 

Ne legyenek illúzióink: egy új kapcsolatban a felek többnyire ugyanígy fognak viselkedni. Az a tapasztalat, hogy a későbbiekben hasonló – ha nem ugyanolyan – párt választunk (kivételek persze vannak). Hogy ezt elkerüljük, érdemes szakértő segítségét kérni, aki személyiségfejlesztéssel és tudatos önbizalomnöveléssel segít abban, hogy mi magunk is változzunk. Vannak erősebb személyiségű emberek, akiknek ez könnyebben, akár maguktól is megy (ám ők valószínűleg soha nem lesznek bántalmazottak egy kapcsolatban), viszont aki sokáig alárendelt helyzetben élt, segítségre szorul a változáshoz, ami kulcsfontosságú! 

 

A személyiségfejlesztésről itt olvashatsz többet: lelkitikaink.hu

 

 

cikk-tipus-linkek

Határt kell szabni a túláradó szeretetnek, különben egy fiú egész életében a „mama pici fia” marad – te pedig messze kerüld el az ilyen pasit. Csehák Hajnalka az anyjuk szoknyája mellett ragadó férfiakról. | Az anya végigsimít fia combján

Föléd magasodik a főnököd, a barátnőd kötélen rángat: ne szorongj, fejlesztd magad, növeld az önbizalmadat és játssz kamera előtt, hogy a tested is jól kommunikáljon –  erről szól az önérvényesítő tréning. | Ne húzd mindig a rövidebbet!


Blogmustra