Elhunyt Ilcsi néni

Olvasási idő kb. 1 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

87 éves korában elhunyt Molnár Dánielné, azaz Ilcsi néni.

87 éves korában elhunyt Ilcsi néni, azaz Molnár Dánielné. Az Ilcsi kozmetikai márka megalkotója 55 éven át dolgozott, hogy megmutassa, hogyan lehet minőségi natúrkozmetikumokat gyártani. A hírt Facebook oldalán a fia, Molnár Ferenc jelentette be.

Molnár Dánielné 1926 április 17-én született Nógrád megyében. Kozmetikus iskoláit már Budapesten végezte, 1956-ban szerezte meg szakmunkásvizsgáját. A Vénusz Fodrász Szövetkezetben kezd el dolgozni, majd 20 év után, 1976-ban a Divat Fodrász Szövetkezetbe igazol át. 1984-ben fiával, Molnár Ferenccel megalakítja az Ilcsi Szépítő Füvek GMK-t.

1999. augusztus 20-án Göncz Árpád a Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztje kitüntetést adományozza neki. Az üzlet azóta is virágzik, a csak kozmetikusoknál megvehető, növényi alapanyagok felhasználásával készült krémeket sokan kedvelik, mára a világ több mint 30 országában használják az Ilcsi termékeket, elsősorban kozmetikai szalonokban.

<object classid="clsid:d27cdb6e-ae6d-11cf-96b8-444553540000" codebase="http://download.macromedia.com/pub/shockwave/cabs/flash/swflash.cab#version=6,0,40,0" height="360" width="640"><param name="allowfullscreen" value="true"/><param name="src" value="https://www.facebook.com/v/10200436202096168"/><param name="type" value="application/x-shockwave-flash"/><embed allowfullscreen="true" height="360" src="https://www.facebook.com/v/10200436202096168" type="application/x-shockwave-flash" width="640"/></object>
Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

Betiltják a mobilozást a zebrán, korlátozzák az e-rollerezést – új szabályok Szlovákiában

Jelentős változások előtt áll a szlovákiai közlekedés, miután a pozsonyi parlament június 2-án elfogadta a közúti közlekedésről szóló törvény átfogó módosítását. Az új előírások elsődleges célja a közlekedésbiztonság javítása és a balesetek számának csökkentése – többségükben szeptember 1-jén lépnek hatályba, és a szigorítások a gyalogosokat, az elektromos rollereseket, valamint a gyorshajtó sofőröket egyaránt érintik.

Testem

Sokan nem tudják, hogy visszafordítható ez a látást érintő népbetegség: a műtét lehet a megoldás

Világszerte a szürkehályog felelős a legtöbb látásvesztéssel járó megbetegedésért, amely az idősödő társadalomban egyre több embert érint. Sokan mégis halogatják a vizsgálatot, pedig a fehérjék összecsomósodása miatt kialakuló lencsehomályosodást semmilyen gyógyszer vagy szemüveg nem tudja megállítani. A modern szemészet segítségével azonban ez az állapot teljesen visszafordítható: az ultrahangos és lézeres mikroműtéti technikák nemcsak biztonságosan és gyorsan adják vissza a tiszta látást, de a beültetett csúcstechnológiás műlencsékkel a korábbi fénytörési hibák is korrigálhatók.

Testem

Hiába szeded, ártasz vele: így fordul a D2-vitamin tested ellen

A D-vitamin fontosságát ismerjük, de kevesebbet tudunk annak formáiról. A táplálékkiegészítőkben többnyire D2 formával találkozhatunk, amelyről friss kutatások azt találták, hogy gátolja a D3 forma hasznosulását, ezzel rontva a D-vitaminból képzett kalcitriol nevű, hormonhatású vegyület előállítását.

Világom

Egy lélek sem lakik a menekülő keresztények szigetén: ma már csak egy magányos templom őrzi Nozaki titkát

Több mint 250 éven át titokban őrizték hitüket azok a japán keresztények, akik a hatóságok elől az ország legtávolabbi szigeteire menekültek. Nozaki az egyike volt azoknak az elszigetelt menedékhelyeknek, ahol a kereszténység követői a vallási tilalom ellenére is fenn tudták tartani közösségeiket. Noha a Nagaszaki prefektúrához tartozó apró sziget ma már lakatlan, különös múltja miatt mégis sokan kíváncsiak rá.

Világom

Betiltották a középkorban a gombot: nők nem viselhették

A pazarlás visszaszorítása érdekében egészen szélsőségesnek tűnő rendelkezések korlátozták a középkori olasz városok lakóinak kinézetét. Többek között gombot sem hordhatott mindenki, de a hajviseletet és az otthoni öltözködést is szabályok közé szorították.