Ezért tűnik el teje a közös hűtőből

Zanza!

Mindenkivel előfordult már a munkahelyén, hogy tejet öntött volna a kávéjába, de az egyszerűen eltűnt a hűtőből. Vagy nyúlt volna a tűzőgépéért, de az nem volt a helyén. Esetleg az, hogy zenét szeretett volna hallgatni, de nyoma veszett a tegnap este az asztalon hagyott fejhallgatójának. Bár általában kisebb értékekről van szó, a munkahelyi lopások kifejezetten gyakoriak. A Fast Company most annak járt utána, hogy mi áll az egész hátterében. Kiderült, hogy becsületesebbnek hisszük magunkat, mint amilyenek vagyunk, miközben  elfelejtünk szólni, ha a pénztáros túl sokat adott vissza, nem teszünk pénzt a becsületkasszába, ha az irodai konyhában kávézunk és így tovább. De nézzük az okokat! 

1. Rövid távon gondolkodunk

Az emberi viselkedést legtöbbször az irányítja, hogy mi az, amitől az adott pillanatban jól érezzük magunkat. Ha éhesek vagyunk és a közelünkben van étel, akkor megesszük. Igen, még akkor is, ha más kajáját elvenni piszok dolog. Az oldal szerint érdemes – nem túl durva – figyelmeztető üzeneteket hagyni a hasonló bűntények leggyakoribb helyszínén. Nálunk például ilyen lehetne a hűtő.

2. Egyszerű

Mindenki hajlamos arra is, hogy azt a dolgot válassza egy adott pillanatban, amit a legkönnyebb megszerezni. Az ételnél maradva: ha éhesek vagyunk, nemcsak gyorsabb (lásd első pont), de sokkal könnyebb is lenyúlni a másikét, mint elmenni a boltba, ott sorban állni és fizetni érte. Apropó, pénz, jöjjön a következő pont!

Fotó: Bloomberg / Europress / Getty

3. Nincs nyoma

Egy kutatás szerint az emberek 30-60 százaléka simán elteszi a több pénzt, ha szerintük nem visszakövethető, amit tettek. Vizsgálatok azt is bebizonyították, hogy ha olyan fotó van a közelben, amin egy emberi arc (vagy akár csak egy szem) látható, máris kisebb eséllyel csenünk el valamit, mert úgy érezzük, hogy figyelnek minket. A vallásos emberek még ennél is elővigyázatosabbak: nekik falon lógó kép sem kell, ugyanis azt gondolják, hogy Isten figyeli őket.

4. "Én nem vagyok ilyen"

Az utolsó tényező a pszichológiához kapcsolódik: az emberek sokkal inkább hajlamosak saját magukat hosszú időre visszamenőleg értékelni. Hogy mit jelent ez? Hiába csórtunk el valamit a hűtőből tegnap este, meggyőzzük magunkat, hogy mi egyébként becsületesek vagyunk, hiszen amúgy mindig átsegítjük az idős hölgyeket a zebrán.

Mi a tanulság? Ha rájárnak a cuccaira, tegyen ki egy figyelmeztetést, vagy csak egy "figyelő" fotót, és valahogy emlékeztesse a többieket arra, hogy ha a jövőben is szeretnék azt hinni, hogy ők valójában jó emberek, akkor ne járjanak tilosban. 

Blogmustra