Alig ismeri a munkatársát? Nevettesse meg!

Zanza!

Azt eddig is tudtuk, hogy a humorérzék sok mindentől függ, és azt is elmondtuk már, hogy miért jó, ha idegenekkel beszélget. Most egy új kutatásból kiderült: ha összeköti ezt a kettőt, akkor akár értékes információkhoz is juthat, mivel egy poénkodós beszélgetés közben hajlamosabbak vagyunk több részletet elárulni magunkról. 

Alan Gray londoni kutató kísérletét 112 fő vállalta, őket a vizsgálatban négyes csoportokba osztották, majd (csapatonként) különböző filmrészleteket vetítettek le nekik. Akadt olyan csoport, mely egy vígjátékot, míg egy másik egy felemelő természetfilmet nézet, de az igazán szerencséseknek oktatófilm jutott a golfozásról. Attól függetlenül, hogy a résztvevők nem találták pozitívabbnak a vicces videót a többinél, a független zsűri megállapította, hogy az ezt nézők többet nevettek, írja a realclearscience.com.

shutterstock 145004602

Ezután arra kérték az alanyokat, hogy írjanak fel magukról öt személyes információt, de csakis olyanokat, amiket nyugodt szívvel megosztanak a csoport többi résztvevőjével. A megosztott információk személyes jellege (amit 1-10-ig pontoztak a kutatók) szignifikánsan nőtt a vicces videót néző embereknél, szemben azokkal, akiknek a természetfilm vagy az oktatóvdeió jutott. A kutatók szerint a jelenség mögött az állhat, hogy akárcsak a többi pozitív érzelem, úgy a nevetés is endorfint termel, amitől az ember pszichésen ellazul, ezért az ebben az állapotban feltárt információk kevésbé tűnnek személyesnek. 

A vizsgálatot végző szakemberek egy másik kísérletben is gondolkoznak: abban arra keresnék a választ, hogy a nevetés hogyan gyorsítja fel a bizalmasabb kapcsolatok kialakulását és a tartós szociális kapcsolatok kialakítását, azaz mennyit segít a barátkozáson néhány poén. Bár ezekre az eredményekre még várni kell, az az eddigiekből is leszűrhető, hogy nem a pantballozás a legjobb csapatépítés, sokkal többet segít, ha elmennek sörözni és röhögni.

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Blogmustra