#ÉLETEM

Ezért nem múlik el a ragya nyomtalanul

2014. november 10., hétfő 10:20

A pattanások, az akné nemcsak a tinédzserek életét keseríti meg, és rengeteg tévhit kering a felnőttkori pattanásokról is. Az egyik legrosszabb bennük, hogy hiába tűnik el maga a csúfság idővel, sokszor sebhelyet hagy maga után. De mi ennek az oka és mit lehet tenni ellene? A Huffington Post két New York-i bőrgyógyász segítségével összeszedte a legfontosabb tudnivalókat.

Miért? Miért? Miért?

Nem akarunk elkeseríteni senkit, de a pattanásnak nemcsak akkor marad meg a helye, ha szakszerűtlenül nyomkodja, bizonyos esetekben akkor is nyomot hagynak, ha hozzájuk sem nyúlunk – állítja dr. Whitney Bowe bőrgyógyász. A mély és fájdalmas, ún. cisztikus pattanásoknál a gyulladás miatt sokkal több fehérvérsejt és az enzim vesz részt a gyógyulási folyamatban, és mintegy "túltolják" a regenerálási folyamatot, ezért nagyobb valószínűséggel marad heg utánuk.

shutterstock 159312848

Van különbség

A sötétebb árnyalatú bőr esetében a gyulladás hiperpigmentációt okoz, azaz barna színű heg marad a pattanás helyén, míg a világosabb bőrnél vöröses, lilás foltok alakulnak ki. Az aknéhegeket általában az okozza, ha nem bírjuk ki nyomkodás nélkül. Vannak athrópiás és hiperthrópiás hegek is, előbbiek egyik fajtája mély, de nem ilyen nagy kiterjedésű, az utóbbiak pedig általában dudor formájában jelentkeznek a bőr felszínén. „Aknés hegről akkor beszélünk, amikor a szervezet gyógyulási folyamat során az enzimek elhasználják a kollagént az elasztinnal együtt. A komolyabb gyulladásnál pedig ezek nem tudják megfelelően regenerálni a bőrt, így heg marad a pattanás helyén” – nyilatkozta dr. Boew.

Kárenyhítés

Dr. Jennifer MacGregor bőrgyógyász szerint minél hamarabb cselekszünk, annál jobb, de ne saját kútfőből próbáljuk megoldani a problémánkat. Mindenképp érdemes szakorvost keresni, aki felírja a legjobb, legbiztonságosabb, a bőrtípusunkhoz illő készítményt. „Sok emberrel találkoztam, akik bőrradírozó terméket használnak. Azok, akik ezeket online aukciós oldalakon vagy valami közeli drogériában szerzik be, rosszul járhatnak, mert a készítmények sokszor olyan hozzávalókat tartalmazhatnak, amelyek az ő bőrükön további gyulladást és irritációt okozhatnak” – tette hozzá.

shutterstock 71661700

Ha ún. cisztikus pattanása van, akkor MacGregor szerint azonnal menjen orvoshoz egy kortizon injekcióért. Ez csökkenti majd a gyulladást, így kisebb az esélye annak, hogy heg marad utána, és ön sem érez majd kényszert arra, hogy a pattanást piszkálgassa. „Az injekció 24-48 órán belül eltünteti a pattanást” – tette hozzá. Persze nem biztos, hogy a szakember azonnal tud fogadni, így az időpontig nekünk kell kezünkbe venni a dolgot. MacGregor azt javasolja, hogy gőzöljünk egy kicsit, amitől felpuhul az arcbőr, és ezután kezeljük az érintett területet benzoil-peroxidos készítménnyel.

Ha már megtörtént a baj

Akinek sötétebb árnyalatú a bőre, annak hat hónap kell ahhoz, hogy a pattanás helye elkezdjen kivilágosodni. De mi a teendő akkor, ha valaki nem akar ennyit várni? Sok olyan krém és egyéb termék van, amivel világosítani lehet a bőrt. Dr. Bowe szerint az otthoni használatra szánt glikol- vagy szalicilsavas hámlasztók is segíthetnek, de érdemes felkeresni egy szakembert is, aki lehet, hogy a készítmények helyett lézerrel esik majd neki a problémás területnek. Dr. MacGregor egy dologra kell ügyelni, nem szabad túlzásba vinni a hidrokinin tartalmú krémeket, mert ettől szürkés pigmentáció jelenhet meg a bőrön. Mindkét szakember ajánlja viszont a retinolos termékeket, bármilyen pattanás hagyta hegről is legyen szó. Ja, és persze nem szabad elfeledkezni a napvédő termékekről sem, a sok napfény ugyanis ronthat a helyzeten.

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 

Ne maradj le semmiről!

Blogok, amiket olvasunk

JEGYZETLAP Posztnyár szindróma

Ha csak sóhajtozunk, és utáljuk, hogy vége, egyre nyomorultabbul érezzük magunkat. Négy lépés, hogy a szeptembert is élvezni tudd!

STÍLER Netes szépségdilik: ezeknek ne dőlj be

Ha nem akarsz úgy kinézni, mint egy cirkuszból szabadult bohóc, ne a csodatévő appok képeinek higgy, hanem a tükörnek. Az ugyanis nem halványítja el a bőrhibákkal együtt a sminkedet is.

HOMÁR Fifikás, de bebukott parkolóteszt budán

Jó napot, miért büntetnek meg, ha még a fizetőövezet kezdetét jelző tábla előtt parkolok, a nem fizető zónában? Csak. Parkolócég, 12. kerületi módra.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta