Mostantól egy nyúl sem szenved a rúzsunk miatt

Zanza!

Egy emberként hullattak örömkönnyeket az állatvédők, amikor kiderült, hogy 2013 márciusától tilos lesz állatkísérleteket folytatni kozmetikai cikkek tesztelésére. Az aktivisták hatalmas győzelemről beszélnek, 20 éves háború végéről írnak. A dologra lehetett számítani, ugyanis az Európa Parlament már 2009-ben megszavazta az erről szóló irányelvet. Ennek alapján 2013 március 11. után az állatkísérleteket alternatív módszerekkel kell felváltani.

A törvény szerint egyaránt tilos az állatkísérlet a késztermékek, illetve az összetevők vagy összetevő- kombinációk esetében is. A rendelet szerint tilos az EU-ban forgalomba hozni olyan terméket, melynek végső összetételét állatkísérletek alapján határozták meg, illetve olyan összetevőket vagy összetevő-kombinációkat tartalmaz, amelyeket állatkísérletek alapján teszteltek.

A PETA egyik 2013-as akciója
A PETA egyik 2013-as akciójaFotó: Erik De Castro / Reuters

Különleges körülmények közt valamely tagállam eltérhet a bizottság döntésétől, de csak abban az esetben, ha egy nem helyettesíthető összetevő biztonságossága tekintetében komoly aggály merül fel.

De mit is jelent ez az egész?

Az Európai Unióban már 2004 óta tilos olyan kozmetikai terméket forgalomba hozni, melyeket állatokon teszteltek. A rendelet végrehajtása alól több tagország is haladékot kapott, többek közt Románia és Magyarország is.

2009-től lépett érvénybe az a rendelet, mely már a késztermékek összetevőire is vonatkozik. Ezeket nem lehet állatokon tesztelni, sőt az EU-ba sem lehet olyan terméket behozni, melynek a hatását állatokon próbálták ki.

Akkor mit tiltanak be 2013-tól?

A 2009-es rendeletből kimaradtak a hosszú távú toxikológiai kockázattal járó kozmetikai összetevők. Az ajánlások szerint 4 évük volt a gyártóknak olyan alternatív lehetőséget találni, melyek helyettesítik a kísérleteket. Amennyiben ez nem sikerül, akkor a termékek 2013 után nem hozhatóak forgalomba.

Mi itt a csavar?

Bár a rendelet a kozmetikai alapanyagok esetén tiltja a vizsgálatokat, egyes összetevőket a mai napig tesztelik állatokon. Azokban a termékekben, melyeket nem kizárólag higiéniai cikkekben használnak, ott a vegyi anyagokra vonatkozó szabályozás lép életbe, ez a REACH.

A REACH 2007-es szabályozása szerint az új kémiai összetevőket mindenképp vizsgálni kell állatokon, a természet és a vadon élő állatok, illetve az emberi egészség érdekében. Ugyanez vonatkozik a gyógyszeriparban is használt hatóanyagokra is. Erre jó példa a liposzómás készítmények, melyeket állatokon tesztelni akkor tilos, ha azt kozmetikumként hozzák forgalomba, ellenben ha gyógyszerként jelenik meg, akkor kötelező az állatkísérlet.

Magyarországon akkor van állatkísérlet vagy nincs?

Kozmetikai célú állatkísérletek hazánkban évek óta nincsenek, gyógyszeripari kísérletek folyhatnak, ez viszont nem is fog változni még egy darabig.

Honnan lehet akkor tudni, hogy egy termék biztonságos-e vagy sem?

A gyártóknak új módszereket kellett találniuk az ellenőrzésre. Most már a legtöbben in vitro teszteket végeznek, ezzel helyettesítik az állatokat. A hatóanyagok és összetevők nagy része régi vegyület

Ezektől drágulnak a termékek?

A reagensek és a tesztek forgalmazói jó eséllyel kihasználják a helyzeti előnyüket. A nagy cégek, melyek eddig saját állatházzal és laborral dolgoztak, most egy alternatív sejtlaborra cserélik a ketreceket. Ezek feltehetően időszakosan növelik a költségeket, de hosszú távon a hatás kiegyenlítődik.

Blogmustra