Kit büntetnél meg Crocs-szal?

Zanza!

A márka népszerűsége a kényelmében és a jellegzetességében rejlik, semmihez sem passzol, de az egész testet öltözteti és annyira egyedi, hogy már sikk viselni. Ám kivétel nélkül mindenkit kövérít. Sorra vettünk néhány foglalkozást, melyek képviselőit el tudjuk képzelni, hogy ebben dolgozzanak. Döntsd el melyik foglalkozáshoz illik a legjobban.

A walesi egészségügyi vezetők már betiltották a Crocs lábbelit a kórházakban, mert nem nyújt védelmet az éles tárgyakkal szemben, és különben sem része az előírt egyenruhának – adta hírül a Daily Mail. Az egészségügyi személyzetnek ezután az előírt klasszik klumpával kell beérnie. A kórházi dolgozók korábban azért döntöttek a gumiklumpa mellett, mert sokkal kényelmesebb, mint elődje, ráadásul könnyebben is tisztítható. A Crocs-tilalmat zúgolódva fogadta a walesi eü. állomány: a dolgozók azzal védekeztek, hogy már évek óta ezt viselik, és semmi bajuk vele, a 12 órás műszakot pedig kényelmesebben túl lehet élni benne, mint másban, ráadásul könnyen fertőtleníthető és igen vérálló is. Ez a túlzott biztonsági szabály már elérte az USA, Kanada, Svédország és Ausztria kórházait is. Itthon kit látnál szívesen benne? Szavazz! A Crocs-papucs, a Crocs gumiklumpa gyár egyedi fejlesztése, viharos sebességgel terjedt el az egész világon. A gumihab klumpa azóta dizájn-szimbólum lett. Eredetileg spa cipőnek fejlesztették, az első modellt pedig a Beach magazin mutatta be 2002-ben a Fort Lauderdale-i Boat Show-n. Az erre az alkalomra készített 200 párat villámgyorsan elkapkodták. A Men magazin 2007-ben készített „10 legjobb és legrosszabb dolog, ami egy Crocs-szal történhet” c. felmérésében szerepel az akkori elnök George W. Bush is, aki fekete Crocs papucsot viselt fekete elnöki zoknival egy rendezvényen. 2009. augusztusában viszont Michelle Obama jelentkezett egy kopott és foltos Crocs papuccsal. A lábbelit 2010. májusában, a Time Magazin ​besorolta a világ 50 legrosszabb találmánya közé. A Crocs mára egy korszak szimbóluma, egy eltiporhatatlan és divatos kiegészítő, amely dekorációként és modern, populáris műalkotásként is egyaránt helytáll. Létezik már a Crocs-nak télen viselhető verziója is levehető gyapjas betéttel. Az ergonómia diadalát ezúttal lábon hordták ki.

A hipermarketes biztonsági őrökön - alap

Miért is ne? A napi 10 óra álldogálás során max akkor mozdulnak, ha meg kell motozni egy-egy öregasszonyt, vagy iskolából lógó sihedert, nem bugáztak-e valamit, vagy összeszedni a pénztárnál felhalmozódott kosarakat, illetve rászólni a vevőre, hogy azért van a kosár, hogy használja. Ebben aztán lehet lazázni a szöszke pénztárosnőnek, és műszak után randira hívni. Aki nem bukik a gumibotra, bukik majd a biztonsági, csúszásgátló Crocs-ra.

Sűrűn látni az XY Security saját fejlesztésű egyenruháit, amik félelmetesek ugyan, de annyira egyik sem sikerült birodalmi rohamosztagosra, hogy ne passzoljon hozzá egy pompás, rikító zöld Crocs mamusz. Ha elég nagy méretet választ az illető, ezután legalább már nem az orrának vágják az üvegajtót, hiszen a gumicsukája felfogja az ütközést.

Crocs-ot a politikába

Fotós: Pool / Ügynökség: Getty Images
Fotós: Pool / Ügynökség: Getty Images

Kényelmesebb az ücsörgés benne, hiszen a láb közben nem pállik be, könnyebb futni vele a tojások elől, viszont egyáltalán nem megy a drága öltönyökhöz és a kortes hadjáratokon készült fotókon is előnytelenül mutat. Viszont az adóemelésről és megszorításokról szóló dokumentumokat lazán alá lehet írni benne, és nagy előnye, hogy a Crocs anyaga nagyon hasonlít a gerincük anyagához. De ami a lényeg: ha ebben tipornak a hátunkon, nem fáj annyira.

Egyencipő helyett ebben feszítsen a rendőr

Amíg a Terminátorról és a Hegylakóról nehéz elképzelni, amint Crocs-ban missziózik, addig a hazai fegyveres testületeinket valahogy könnyebb. Biztos kényelmes benne a nagy állóképességet követelő rendezvénybiztosítás, vagy egy jó kis razzia. A Vám- és Pénzügyőrség, valamint a Határrendészeti Főosztály munkatársainak kellemesebb őrjáratot biztosítana, hiszen viszonylag sokat mászkálnak, de annyira elütne attól a szép egyenruhától, hogy nehezen lehetne komolyan venni őket. A lovas rendőrök felvonulását viszont feldobná.

A kommandósok surranóját sajnos nem fogja a közeljövőben leváltani egy golyóálló csodacrocs, hiszen a vetődések során lerepülne róluk és mindig keresgélni kellene. Maradjon tehát továbbra is az ormótlan és hivatalos rendőrcipőjük.

Klumpát a prostikra

Fotó: Javier Martinez Solana
Fotó: Javier Martinez Solana

A virágos otthonkán és a kismamacipőn túl kevés antiszexuálisabb cuccot lehet elképzelni az utcán dolgozó lányokon. Azonban a neten lévő fétisoldalakat tanulmányozva lehet, hogy valaki éppen a Crocs-ra gerjed be. Az utcán dolgozó prostituáltak öltözködése amúgy is egy önálló tanulmány lenne, hiszen általában nem a legújabb párizsi divatot követik, hanem az olcsó kínai, rikítós cuccokat preferálják, így a tigrismintás miniszoknya és rózsaszín top-kombó sem ritka náluk.

Ha szavazásra bocsátanánk a prostik között, hogy milyen cipőben szeretnének ácsorogni órákat, a mohó fiatalok biztosan kitartanának a csábító magas sarkú mellett, az idősebbek pedig, minden valószínűség szerint, a már jóval kényelmesebb Crocs-ra voksolnának. Férfiszemmel nézve a női láb szorosan hozzátartozik a szexuális szépség egész képéhez, így a Crocs – legyen bármilyen színű – megtörné a varázst. Dubajozás Crocs-ban?

Tűzoltókra

A Crocs reklámszakemberei ügyesen elhitették velünk, hogy ez a lábbeli annyira trendi, hogy mindenki, mindenhol, bármihez viselheti. Mindesetre a tűzoltóinkon nem szeretnénk ilyet látni, bár a modell teljesen vízálló, viszont az olvadási pontja igen alacsony, ráadásul a gumitalp is kellemetlenül átengedi a berúgott ajtóból kiálló szögeket. Tehát jobb, ha a lánglovagok otthon hagyják Crocs-ukat, ha tűzön járást terveznek. A tűzoltó testület nyugdíjas képviselőin viszont jól mutathat, ha éppen nem a díszegyenruhájukat viselik hozzá.

„Ez az a cipő, ami szinte semmihez nem megy” - állítja Csorba Judit, dizájner. „Rengeteg színben kapni, ám így sem passzolnak semmihez, elsősorban nem is a színe miatt, hanem a kissé bumfordi megjelenése és a vonalvezetése miatt. A színes habklumpában gumicukornak tűnik a láb. Azonban hatalmas előnye az oldalába vágott szellőzőnyílások, így igazi strandcipőnek tekinthető. Rendkívül kényelmes, ellenben kivétel nélkül mindenkit kövérít. Zárójelben megjegyezném, hogy többnyire a molettek szeretik viselni. Elég sűrűn látni az utcán is, én például leginkább a turistákon látom, idős németeken és a kínaiakon, kivétel nélkül. Az biztos, hogy ebben hatékonyabban lehet róni a Halászbástya-Parlament útvonalat. A márka népszerűsége a kényelmében rejlik, hozzátenném, hogy én inkább a függetlenségében látom a brand létjogosultságát, hiszen annyira egyedi és jellegzetes, hogy már sikk viselni. Erre még az árával is rájátszanak, hiszen úgy tudom egy-egy darab 10 ezer körül mozog. Annyira ronda, hogy már szép. A kényelem diadala a divat fölött. De ha valamelyik hírességre kéne ráadni, bajban lennék - bár attól függ, mit üzen vele: a dalai lámán például kifejezetten jól állna, de Benedek pápára már nem adnám.”

Blogmustra