komposzt otthon

A környék, ahol élek, első körben nem került be azon települések és kerületek közé, ahol elindult a házhoz menő szerveshulladék-gyűjtés, így nem a kényszer vitt rá arra, hogy kicsit jobban elmélyedjek a komposztálás előszobáját jelentő témakörben, csak a kíváncsiság. A valós tapasztalatom jelenleg az, hogy

tévhit volt tehát az, hogy szerves hulladékot szelektíven kezelni nem lesz higiénikus egy első emeleti háromszobás lakásban. Ez ugyanakkor nem azt jelenti, hogy kihívás sincs a dologban.

Ennyi módszer létezik a lakásban komposztálásra

A tudatlan naivitás állapotában végzett első kereséseket követően azzal szembesültem, hogy a teljes komposztálási életciklust nem biztos, hogy meg tudom valósítani otthonomban. Erre kétféle módszer is van: a gilisztakomposztáló vagy a bokashi edény. Az előbbi esetében gilisztakomposztálót kell vásárolnunk vagy készítenünk két vödörből – az utóbbi esetében elég jó leírásokat találsz az interneten –, majd gilisztákat beszereznünk horgászboltban. A felső vödörben, tartályban élnek a giliszták, kezdetben némi földben vagy trágyában, és ide kerül a szerves hulladék is, melyet elfogyasztanak, azt megemésztve pedig kialakítják a komposztot. Az alsó edénybe folyik az úgynevezett komposzttea, azaz a folyamat során keletkező folyadék, amely tápláló öntözőanyag. A komplett gilisztakomposztáló vásárlásától a több tízezer forintos ár riasztott el, de a nedvesítés, amely az állatok életben tartása miatt fontos, az egész módszert macerásnak mutatta.

A bokashi edény esetében állatok helyett a bokashi kultúra végzi el a bontást, ezt kell a hulladékhoz keverni. 

de a bokashi félkész komposztot hoz csak létre, így annak végtermékét földbe kell ásnod, hogy a folyamat teljesen végbemenjen. Ezt az első emeleten nem tudom megoldani, így végül egy félmegoldás maradt: önkéntesen kezdtem tesztelni a házi szerveshulladék gyűjtését.

Ha otthon nem megoldható, ide vidd a komposztot

Ehhez elég lett volna egy egyszerűen zárható fedelű edény is, azonban a meleg idő beköszöntével inkább olyat választottam, amelynek szellőzőnyílása szénszűrővel ellátott, mely megszűri a nem kívánt szagokat. Egy kisebb, kilencliteres edényben kezdtem meg a gyűjtést – ez viszonylag hamar megtelik, ezért tehát azonnal el kellett gondolkoznom azon is, hogy mi lesz majd a begyűjtött zöldhulladék sorsa.

A megoldást a közösségi komposztálók jelentik, ha neked is ilyen problémád van.

A kérdést, hogy ilyet hol találsz, a Humusz Szövetség gyűjtése segít megoldani: ezen a linken találhatók, illetve az itt feltüntetett e-mail-címen jelenthetők be a listában nem szereplő közösségi komposztálók. A lista alapján úgy tűnik, a budapestiek jelentős lépéselőnyben vannak a közösségi komposztálók használatával kapcsolatosan, bár közel sem az összes kerületnek vannak ilyen létesítményei, így ha elhordanád valahova a komposztkezdeményedet, érdemes előzetesen ellenőrizni, hogy erre valóban lesz-e módod lakhelyed környékén. Nekem szerencsém van, mert bár negyedórányi utat meg kell tennem érte, van jól működő komposztközösség a közelemben.

Azt is ellenőrizni kell, hogy a kiválasztott közösségi komposztáló milyen szabályokkal működik, hogyan kell elhelyezni a hulladékodat a gyűjtőben – a száraz levelekkel való lefedés is íratlan szabály lehet, tehát nem elég egyszerűen csak beönteni azt, amit otthon összegyűjtöttél.

Így csináld jól a komposztálást

Azzal is szembesültem, hogy a mi minden mehet a komposztba kérdésköre közel sem olyan egyértelmű, mint hittem. A lakásban potenciálisan keletkező hulladékok közül a következőket teheted nyugodt szívvel az edényedbe:

• nyers zöldség- és gyümölcsdarabok,
• apróra tört tojáshéj,
• kávézacc,
• teafű,
• virágok.

Ami viszont tiltólistás, az a csont, penészes zöldség vagy gyümölcs, a déligyümölcsök vegyszerekkel kezelt héja, az olaj, a zsír, a romlott tojás, a sült ételmaradék, a porzsák tartalma, állatok alma és természetesen a vegyszerek, a háztartási szemét és a más szelektív gyűjtőbe helyezhető hulladékok.

Ez egyszerűnek tűnik, viszont a megszokás nagy úr: én is azzal szembesültem, hogy a zaccot, a tojáshéjat bizony reflexből dobom a „sima” szemétbe, majd homlokomra csapva rájövök, hogy ennek bizony már nem ott van a helye.

A szerveshulladék-gyűjtő kihelyezése után fél órával szorgosan halomba gyűjtöttem a gulyáslevesbe szánt zöldségek hámozott héját is, majd azzal a lendülettel dobtam régi, rossz helyére, a kuka fedelét lecsukva pedig azonnal rájöttem, hogy ez akkor nem teljesen sikerült.

A szokások megváltoztatásához tehát idő kellett.

A szaggal azonban semmilyen gondom nem akadt, pedig már a huszonfokos nyárias tavaszi melegben vágtam bele a projektbe. Az összegyűjtött komposztalapanyagot egy zacskóban szállítom rendeltetési helyére, az edényt pedig elég alaposan kimosni. Néhány hétnyi tapasztalat birtokában már a gilisztakomposztot sem tartom olyan elrettentő koncepciónak: könnyen lehet, hogy abba is belevágok még azelőtt, hogy házhoz jönnének a szerves hulladékért.

Ha arról is olvasnál, mi az, amit a kukába dobás helyett érdemes újrahasznosítanod, olvasd el ezt a cikkünket!