Súlyosan fertőzhet a csapvíz, a járvány sem kizárt

csapviz-fertozes-2166007024
Olvasási idő kb. 3 perc

A megáradt folyókban rengeteg kórokozó lehet, amelyek könnyen bekerülhetnek a fúrt kutak vizébe. A legnagyobb veszélyben azok vannak, akiknél a kút be van kötve a házba is, hiszen ilyenkor a csapvíz is fertőzött lehet.

Noha az elmúlt tíz év legnagyobb árhulláma már elvonult, a veszély még nem múlt el. A medréből kilépett folyó vizében ugyanis hemzsegnek a kórokozók, amelyek komoly veszélyt jelentenek azokra, akik fúrt kutat használnak – derül ki a Pénzcentrum írásából. Főként, mivel a magyarországi kutak túlnyomó többsége sekély, úgynevezett talajvízi kút, amelybe még könnyebben bejuthatnak a kórokozók. 

Súlyos fertőzést okozhat a nem fertőtlenített csapvíz

A SYNLAB labordiagnosztikai szolgáltatócég tapasztalatai szerint mikrobiológiai szennyezések, fekális eredetű baktériumok, valamint különböző vírusok is megtalálhatók ilyenkor a kútvízben, amelyet roppant fontos fertőtleníteni, különben elszaporodhatnak a kórokozók, és akár járványt is okozhatnak. Mindenképp érdemes bevizsgáltatni a kutak vizét, különösen azoknak, akiknek be van kötve a házba is. A szakemberek szerint ez akkor is elengedhetetlen, ha víztisztító rendszeren folyik keresztül a bejövő víz. A megnövekedett terhelés ugyanis kimerítheti a tisztítórendszert, amely így már nem képes megfelelő tisztaságú vizet szolgáltatni.

A fertőzött víznek ráadásul nincs jellegzetes, könnyen felismerhető szaga vagy íze, így csak laboratóriumi vizsgálattal állapítható meg, hogy alkalmas-e emberi fogyasztásra.

Az ártértől távolabb található kutakból származó csapvíz is lehet fertőzött
Az ártértől távolabb található kutakból származó csapvíz is lehet fertőzöttukjent / Getty Images Hungary

A probléma nem csak azokat érinti, akiknek háza az ártérben vagy annak közelében helyezkedik el. A felszín alatti rétegekben létrejövő vízáramlás ugyanis a távolabbi kutakba is el tudja juttatni a szennyeződéseket. „Az árvíz hatására megnő a talajban a belvíz szintje és nyomása, így akár a folyó medrétől több kilométerre is alakulhatnak ki belvizek” – mondta Póda Tamás, a SYNLAB kereskedelmi és marketingigazgatója.

Nem ez az egyetlen kellemetlen velejárója az árvíznek , és az utóbbi idők esőzéseinek. Ahogy arról a Dívány is írt, az utóbbi időben vészesen elszaporodtak a patkányok.

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Ezt olvastad már?
Érdekességek