Az Úristen ledob neki egy viszonylag jó állapotú teniszlabdát

Zanza!

vamos120Vámos Miklós szüleihez fűződő kapcsolatáról már tudunk az Anya csak egy vanból és az Apák könyvéből. És közben semmit sem tudunk arról az élőlényről, aki az író mindennapjainak részese: Rillkéről, a kutyájáról.


Azért lehet tudni róla, írtam egy regényt Sánta kutya címmel. Ott minden részben ugyanaz a főszereplő, és mindig van egy állata, valamennyi részben más. Az utolsó részben szerepel egy kutya, aki igen erőteljesen Rillkéről íródott. Sőt, a Márkez meg énben is fölbukkant, ha nem is a nevén. Tulajdonképpen mindig kutyát akartam, apró gyerekkorom óta. Sosem engedték. Amikor hatéves voltam, hazavittem egyet, az utcában kóborolt, de a szüleim kiparancsolták. Az egy nagyon csúnya kutya volt, belátom.

De nem ezért parancsolták ki?

Nem, kutyaellenesek voltak. Kis ideig a lépcsőházban élt mint illegális forradalmár, később egy, a házban lakó kedves hölgy örökbe fogadta, de valamilyen okból hamar elpusztult szegény állat. Aztán nagyon hosszan nem volt állatom, bizonyos családi helyzetemben szintén nem tűrték a kutyát. De egyszer csak (tíz éve) bekövetkezett az a pozitív helyzet, hogy már lehetett. A háziorvosunknak volt egy golden retriever „márkájú” kutyája, a neve Rill. Hogy miért ez a neve, azt nem tudom. Ezt a gyönyörű, aranyszőrű kutyát váratlanul teherbe ejtette egy atya, akiről nem tudni mást, csak hogy fekete színű. Született kilenc kis fekete patkány. Az egyiket hathetesen boldogan hazavittem. Rillke – kis Rill – azóta velem van. Azért akartam mindig kutyát, kisgyerekkorom óta (folyton kutyákat rajzoltam), mert – gondolom – azt akartam, hogy valaki szeressen, fenntartások nélkül. Ha hazajövök, Rillke mindig boldog. Lehetek én hülye, rosszkedvű, akkor is ugyanúgy örül nekem. Az összes hibámat megbocsátja.

vamosperroŐ már itt nőtt fel, a Duna-parti házban?

Amikor hozzánk került, a Szent István park környékén laktunk, ott sétáltattuk, ő ott volt szobakutya, megtanulta, hogy illedelmesen leüljön a járda szélén. Az ő akkori szerelmét úgy hívták, Mancs. Egy fekete orosz terrier. A gazdái hosszan tervezték, hogy elköltöznek a Szent István parkból oda, ahol kert van meg Duna. Evezős emberek. Nem nagyon értettük, miért kell elköltözni a Szent István parkból. Kapcsolatban maradtunk, és egyszer meghívtak látogatóba a kutyához. Mellesleg közben gyerekük is született, őt is meg akartuk nézni, a fő indok mégis az volt, hogy Rillke kutya nézze meg Mancs barátját. Megláttuk ezt a lakóparkot, nagyon tetszett. Könnyű itt kutyát sétáltatni a Duna gátján. Sráckoromban nagyon sokat eveztem, hirtelen rájöttem, ha itt laknék, mindennap evezhetnék, csak be kéne szereznem egy hajót. Három hónap múlva itt laktunk, és van kajakom, kenum.


Hamar hozzászokott Rillke a szabadsághoz?

Neki ez a Paradicsom. Csak egy kis baj van: azt hiszi, a Duna-gát egész területe az ő kertje. Erről meg van győződve. Mindenkit, más kutyákat is úgy fogad, mintha vendégségbe jönnének hozzá. Lehet, hogy valamelyik őse nagybirtokos volt.

Jártak-e együtt kutyakiképzőbe?

Nem, magunk képeztük ki, de csak olyasmire, amit ha nem tenne, veszélyes volna őrá nézve. Kunsztokra nem tanítottuk. Tud olyat, egyébként. Például ha valaki szoprán hangon skálázni kezd, akkor
ő vele énekel, igen határozottan. Nagyon jól képzi a hangot, énektanárok büszkesége volna. Ha egyszer elszegényedem, azzal fogunk pénzt keresni, hogy fellépünk a cirkuszban. Labdákkal is csodákat művel. Nem merem teniszpályára vinni, mert azt hiszi, hogy ott minden labda az övé. A közvetlen szomszéd épp egy teniszpálya, nyáron ül a kutya a kertben a kerítés mellett abban a mély meggyőződésben: a világ úgy van berendezve, hogy amennyiben ő jól viselkedik és türelmes, az égből az Úristen ledob neki egy viszonylag jó állapotú teniszlabdát.

És mit tesz Isten?

Itt erre nincs szükség, magam is őrült teniszező vagyok, tehát hetente képződnek a használt labdák. Több labdája van, mint Martina Navratilovának. De neki mind kell. Ha meglát egyet más kutyánál, azt is elveszi, úgy kell visszakönyörögni tőle. Ő ilyen. Három labdát is tud egyszerre a szájában fogni, ami azért attrakció.

Mindennap rendszeresen sétál vele?

Az alaphelyzet az, hogy mindennap háromszor, néha biciklivel a gáton. De ha nem érek rá, akkor más viszi ki.

vamos200És ha nyaralni mennek?

Sokáig nélküle nem voltunk sehol. Újabban Artúr barátjához megy Szentendrére, szükség esetén. Vagy esetleg Cinkotára, két kutyatárshoz. A hosszabb utakat is nagyszerűen viseli. Összegömbölyödik az autóban, és semmi gond vele. Idegenben feltalálja magát. Járt kétszer Horvátországban, de én tudomásul veszem, hogy a világ olykor ellenséges a kutyákkal. Kibéreltünk egy házat egy kis faluban, közvetlenül a tengerparton. Külföldi turista arra nem nagyon jár. Csak az a baj, hogy ő imád vízbe menni, és kihozni a labdát, a horvát emberiség azonban nem rajong a velük lubickoló kutyákért. Szólnak. Így korán reggel meg késő este, amikor a többiek már hazamentek, akkor beúsztunk vele. Kedves játék neki emberrel úszni, mert – ugye – retriever, igyekszik kimenteni az embert a vízből, mert hátha jön a cápa.

– A Dunában nem szokott lubickolni?
– De, még télen is be-bemegy. Ha vadkacsát lát, beúszik, őszintén reméli, hogy egyszer megáll neki egy, és játszhat vele. De a vadkacsa nem tud arról, hogy neki a kutyával kéne játszania, sose várja meg.

Látja, lehet, hogy ha vadkacsául is tudna beszélni, esetleg még össze is jöhetne…

Ő próbál, de a vadkacsák nagyon gyanakvó lények. Egyébként Rillke áldott jó teremtés. Minden kutyával jóban van, a szomszédokkal is, az esetek többségében fél. A nagyobb kutyák ezt megértően tudomásul veszik. Soha senkit nem bántott, és soha senki nem bántotta. Ő a leggyorsabb, ha bármi veszélyt érez, elszalad. Nagyon egyszerű vele az élet. Érdekes, hogy az emberek félnek a fekete kutyáktól. Mintha a sátánra emlékeztetné őket egy fekete lény. Pedig őrajta annyira látszik, hogy nem akar semmi rosszat. Mindenkihez odamegy, nyelves puszit akar adni, az emberek hátrahőkölnek, elszaladnak. Az a legfurcsább, amikor jönnek a gazdák kisebb kutyákkal, s őt látván a póráznál fogva felhúzzák az ebüket, ölbe véve védelmezik. Pedig határozottan észrevehető egy kutyán, hogy mikor van támadó szándéka, s mikor nem. Érdemes megtanulni annak is, aki nem él kutyával. Az ember nehezebb ügy, rajta nem mindig látszik a rossz szándék.

 

Portréfotók: Gordon Eszter

Ha még több cikkekt szeretnél olvasni a kutyákról és a kutyatartásról, lapozz ide: www.kutya.hu


Ha kutyát tartasz, ezeket a cikkeket is ajánljuk hétvégi olvagatásra

Szénási Cibere Csipesz kutya egyik legizgalmasabb kalandja a lagziban: Csipesz lagziban
A Guiness-rekorder óriáskutya halála: Elpusztult a 2 méteres óriáskutya


Blogmustra