Magyarországról is lehet pályázni az ERSTE Alapítvány 2011-es Társadalmi Integrációs Díjára

Zanza!

A Társadalmi Integrációs Díjat minden második évben hirdetik meg azzal a céllal, hogy támogassák a civil társadalom fejlődését Közép- és Délkelet-Európában. Míg 2007-ben mindössze 4 országban hirdették meg a díjat – Bosznia-Hercegovinában, Horvátországban, Szlovéniában és Szerbiában –, 2009-ben pedig 8 országból pályázhattak az érdeklődők – a fentiek mellett Koszovóból, Makedóniából, Montenegróból és Romániából is –, addig 2011-ben újabb négy országgal, Magyarországgal, Csehországgal, Szlovákiával és Moldovával bővült a kör.

„A díj ötlete abból a felismerésből született, hogy meg kell teremteni a megfelelő ismertséget és elismertséget a régióban dolgozó azon csoportoknak és egyéneknek, akik olyan közösségeket hoznak létre, amelyek egyenlő lehetőséget biztosítanak mindenkinek, és az emberi szaktudást, erőforrásokat és kezdeményezőkészséget kiaknázva segítik a hátrányos helyzetű csoportok társadalmi integrációját. Minden évben nagy hatással vannak ránk a pályázók által benyújtott kreatív megoldások, sokat tanulunk kitartásukból és hatalmas lelkesedésükből, így nagy várakozással tekintünk a Magyarországról érkező ötletek elé”, mondta Dejan Petrovic, a Társadalmi Integrációs Díj felelőse. Az ERSTE Alapítvány Társadalmi Integrációs Díj 2011 pályázati időszaka 2010. szeptember 1-én kezdődik. Ezen az ERSTE Alapítvány - immáron harmadik alkalommal - olyan pályázatokat kíván népszerűsíteni és jutalmazni, amelyek a társadalmi egyenlőség elérését segítő változásokat célozzák meg. 2009-ben hatalmas érdeklődés övezte a kezdeményezést, nyolc országból összesen több mint 1300-an pályáztak. A legjobb 20 pályázatot összesen több mint 295 000 euróval jutalmazták.

Az első díjat (40 000 Euro) egy makedóniai pályázat nyerte el “Prevenciós kampány a gyermekkereskedelem ellen” címmel, amelyet a “Nők az Erőszak és az Illegális Emberkereskedelem Ellen – Nyitott Kapuk“ elnevezésű civil szervezet nyújtott be.

A második díjat (30 000 Euro) egy koszovói szervezet érdemelte ki, amely a családtagjaikat elvesztett nők megélhetését segíti, míg a harmadik díjjal járó 20 000 Eurót egy szerbiai pályázat – „Független és integrált életet a fejlődési rendellenességgel élő embereknek” – kapta. A pénzjutalom csak az egyik előnye ennek a díjnak. Ezen túl, minden, az előválogatáson átesett pályázat pozitív példaként felkerül az ERSTE Alapítvány Társadalmi integrációs hálózatának honlapjára: www.socialintegration.org/network. Továbbá részei lesznek az ACCESS nevű kezdeményezésnek is, amelynek célja, hogy a kiválasztott pályázók kapcsolatba kerüljenek a helyi vállalatokkal, akik megfelelő finanszírozási lehetőséget biztosíthatnak számukra, illetve a pályázatot övező médiafigyelemnek köszönhetően növelhetik ismertségüket.

Blogmustra