Szoftpornó a szemüvegszáron

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!


Ötven-hatvanan csevegnek a kis optika üzlet előtt illetve bent a helyiségben, mindenki szemüvegeket kapkod le a polcokról, a Király utca gyalogosforgalma vagy két órára teljesen megbénul. A Kuplung mellett járunk, a Tipton optika új kollekciójának bemutatóján. A hangulat szinte családias, bent egy dj húzza, nehogy valakinek is eszébe jusson túlkomolykodni az eseményt.

Elkapom pár percre Zack-et, vagyis Tipton Zakariást, a kereteket készítő művészt, és a nagy tülekedésben megpróbálok belőle kihúzni pár értelmes gondolatot. Közben néha elsodor az áramló tömeg, vagy Zack-et rángatja el egy-egy, a rendezvényre frissen megérkező arc.

Mi a trúváj egy Zack féle szemüvegben? - kérdezem tőle. A dizájner a kezdetekhez kanyarodik: több mint 10 éve készítette az első darabját, akkor jött az ötlet, hogy a megtervezett keretbe régi filmekből vág ki kockákat. Bevásárolt bolhapiacokon néhány kópiát az ötvenes évek szoftpornó tekercseiből, peep show-k erotikus filmjeiből. Így jutott hozzá többek között a 82-es Emanuelle a Sohóban, vagy az 1950-es Bettie Jean című fekete fehér szexmovie-hoz.

Azóta a vállalkozás kifutotta magát, Zack évi 2-3 ezer keretet ad el. Aki egyszer vett, az általában vissza is jön a következő darabért. Sokszor pont ugyanolyat szeretne, ami nem mindig kivitelezhető. A tervező vékony titánium-ötvözettel és műanyagokkal is dolgozik, a keretekbe természetesen beépíthetőek a szokásos dioptriás lencsék, vagy sötétített, napszemüveglencsék is.

A biznisz 2004-ben indult be igazán, amikor Zack végig Inter-railezte Európát a kollekciójával, hogy megtalálja azokat az optikákat, amelyek nyitottak az általa kitalált vonalra. Azóta 70 üzlet forgalmazza őket világszerte, és olyan hírességek is vásároltak Tiptont, mint Mick Jagger vagy Elton John.

Kérdeztem Zack-et, mi a legnagyobb gondja a modellekkel. A pici csavar, ami a szárat tartja: mindig kicsavarodik, ez a szemüvegesek örök problémája - mondja. Most találtam egy spec, gumibetétes csavart, ami igen drága, de megoldja a leeső szárak problémáját, így végül beletesszük a modellekbe.

Aztán Zack elnézést kér, de mennie kell - és már ott sincs, csak azt látom, hogy feltűnik a tömegben erre-arra, vált néhány kedves szót mindenkivel, állandóan hoz egy italt valamelyik vendégnek (barátjának/barátnőjének?), vagy a szemüvegekről magyaráz az érdeklődőknek. Én meg fölkapok egy könnyű fröccsöt, és elkezdem a keteteket nézegetni.

Van néhány átkozottul jó darab, ugyan nem olcsó, de nem is igazán magasak az árak: egy átlagos Tipton 25-40 ezerbe kerül. A filmbetéteseket szeretem leginkább. Most már azt is tudom, hogy Zack darabonként válogatja őket bele a szemüvegekbe, és a jelenetek színkompozíciója a legfontosabb szempont.

Tipton optika
1061 Budapest, Király u. 38.

Más vagy, unikális, zabolátlan, és ezt az öltözködésedben is mutatod... | Extrém vagy, extrém a ruhád

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sokan nem tudják, hogy visszafordítható ez a látást érintő népbetegség: a műtét lehet a megoldás

Világszerte a szürkehályog felelős a legtöbb látásvesztéssel járó megbetegedésért, amely az idősödő társadalomban egyre több embert érint. Sokan mégis halogatják a vizsgálatot, pedig a fehérjék összecsomósodása miatt kialakuló lencsehomályosodást semmilyen gyógyszer vagy szemüveg nem tudja megállítani. A modern szemészet segítségével azonban ez az állapot teljesen visszafordítható: az ultrahangos és lézeres mikroműtéti technikák nemcsak biztonságosan és gyorsan adják vissza a tiszta látást, de a beültetett csúcstechnológiás műlencsékkel a korábbi fénytörési hibák is korrigálhatók.

Testem

Hiába szeded, ártasz vele: így fordul a D2-vitamin tested ellen

A D-vitamin fontosságát ismerjük, de kevesebbet tudunk annak formáiról. A táplálékkiegészítőkben többnyire D2 formával találkozhatunk, amelyről friss kutatások azt találták, hogy gátolja a D3 forma hasznosulását, ezzel rontva a D-vitaminból képzett kalcitriol nevű, hormonhatású vegyület előállítását.

Világom

Egy lélek sem lakik a menekülő keresztények szigetén: ma már csak egy magányos templom őrzi Nozaki titkát

Több mint 250 éven át titokban őrizték hitüket azok a japán keresztények, akik a hatóságok elől az ország legtávolabbi szigeteire menekültek. Nozaki az egyike volt azoknak az elszigetelt menedékhelyeknek, ahol a kereszténység követői a vallási tilalom ellenére is fenn tudták tartani közösségeiket. Noha a Nagaszaki prefektúrához tartozó apró sziget ma már lakatlan, különös múltja miatt mégis sokan kíváncsiak rá.

Világom

Betiltották a középkorban a gombot: nők nem viselhették

A pazarlás visszaszorítása érdekében egészen szélsőségesnek tűnő rendelkezések korlátozták a középkori olasz városok lakóinak kinézetét. Többek között gombot sem hordhatott mindenki, de a hajviseletet és az otthoni öltözködést is szabályok közé szorították.

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?