HÚSVÉT 2017

A húsvéti dekorációk tervezőinél tényleg elgurult a gyógyszer

2017. április 12., szerda 09:58

Az idei trend lényege, hogy úgy kell feldíszíteni a lakást, mintha karácsony lenne, csak tojásokkal és hóemberből átalakított nyulakkal.

Itt a tavasz, közeleg a húsvét, megjelentek a boltok polcain az évszaknak megfelelő dekorációk. Idén azonban valami kicsit más, a különböző élethelyzetekben megjelenő nyulak és csirkék mellett ugyanis feltűntek új szereplők is, gyakran pedig azt is elfelejtettük, hogy most éppen a húsvétot kell várni vagy a karácsonyt. 

Húsvéti bejgli

A bejgli és a karácsony eddig összetartoztak, idén azonban meglepődve tapasztaltuk, hogy ez a szezonálisnak hitt sütemény diós tekercs néven, kis színes tojásokkal díszítve megjelent a boltok a polcain. Más ízben nem jött szembe, ezért lehet, hogy mostantól a karácsony a mákos bejgliről, a húsvét pedig a diósról szól majd, vagy ha rosszmájúak szeretnénk lenni, akkor azt a következtetést kellene levonnunk, hogy a diós bejgli rosszul fogyott karácsonykor. 

Égősorok és üvegdíszek

Most már nemcsak a karácsonyfát lehet fényárba borítani, az üzletekben ugyanis megjelentek a húsvéti égősorok. Különböző árban láttunk tojással díszítettet, nyuszisat vagy éppen kiscsibéset, amiket karácsonyfa híján valószínűleg a barkára kell felaggatni. Persze lehet más alapot is találni hozzá. 

Sütőformák

A Müllerben láttunk olyan sütőformákat, amik bár húsvétra készültek, egy kis alakítással egész évben felhasználhatóak. A tojással babráló nyúlra nagyon egyszerűen rá lehet fogni, hogy az egy elemózsiát gyűjtő mókus, a bárányra azt, hogy az tulajdonképpen egy kutya, bár jó kérdés, hogy milyen alkalomra süt az ember rendszeresen kutyaalakú piskótát. A legnagyobb bajban azonban a két tojással lesz, mert ha azokat nem tojásnak díszíti, vagy esetleg amerikai foci labdának, akkor úgy fog tűnni, mintha egy nagy emberi hátsót sütött volna ki piskótából. 

Temetői mécses

A mécsesről sokan azt gondolják, hogy egy szezonális darab, ami évente egyszer előkerül októberben, megtölti a boltokat, majd mindenszentek után eltűnik egy évre. Hát nem. Ennek is vannak ugyanis a különböző ünnepekhez illő változatai. Most jön például a húsvétos, ami a tavasz színeit idézi és bárányos díszítést kapott. 

Ne maradj le semmiről!

Blogok, amiket olvasunk

MENŐ LAKÁS Hangulatos nappalik fehér téglákkal

A fehérre festett téglafal olyan visszafogott dizájnelem, ami egyből érdekesebbé tesz bármilyen lakást. Mutatjuk a jó példákat: modern, szellős, világos.

KETTŐS MÉRCE Kinek járjanak a segélyek?

Aki megérdemli? Aki rászorul? Aki balszerencsés? Az igazságos újraelosztás rendszere nem is olyan egyszerű.

GADGET Menő mobil 26 ezer alatt

A Xiaomi Redmi 4A az egyik legkedveltebb telefon hazánkban a gyártó kínálatából. Nem is csoda, mert ilyen tudást ilyen áron kevesen adnak!
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta