Városvadász: Kitalálod, melyik városban készült a kép?

Partiumba, Szatmár megyébe látogatunk mai kvízünkben.

Románia északnyugati részén, Szatmár megyében járunk, amely a mai Partium (Részek) területéhez tartozik, noha történelmileg nem volt annak része. Helyszínünk egy Szatmárnémetitől 34 km-re délnyugatra fekvő, a magyar határtól nem messze található 20 ezer fős város (a lakosság 60 százaléka magyar), melynek létezésére már 1264-ből van bizonyíték: ekkor már a Károlyi család birtokközpontja volt. Ugyan a 14. században még csupán három utcából állt a település, szombatonként hetivásárt tarthattak itt, Zsigmond királytól pedig pallosjogot és ispánságot kapott. Igazán csak az 1400-as években indult fejlődésnek, ekkor épült híres várkastélya, amelyet a törökök egyszer, sikertelenül próbáltak megostromolni.

A 16. században a lakosság áttért a protestáns hitre, és református főtanoda létesült a településen, később református zsinatot is tartottak itt, amely a Gergely-naptár bevezetése ellen tiltakozott. A Rákóczi-szabadságharc alatt a vár a kurucok egyik központja lett, később sváb telepesek érkeztek ide nagy számmal, Károlyi Ferenc gróf invitálására. Az 1700-as évek végén a középkori vár helyén késő barokk stílusban épült kastélyt építettek, amely ma is a település legnevezetesebb látnivalója (lásd képünket). A 19. század derekán létesült a város híres dohányüzeme, amely sokáig a helyi ipar meghatározó létesítménye volt. A két világháború között jött létre a híres Rekord gombgyár és az Ardealul olaj-, szappan- és vegyi vállalat, melyek a kommunista időkben is fontos szerepet játszottak a környék életében.

Felkészültél? Jöhet a kép!

Kitalálod, hol készült a kép?

Kitalálod, hol készült a kép?
Sajnos nem sikerült a válaszok elmentése. :(
Kérjük próbálja meg újra.

Nem volt elég? Vadászd le tegnapi városunkat is!

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek