Hősünk Francesco Sforza, Milánó első Sforza hercegének legidősebb gyermekeként született 1444-ben: elsőszülöttként természetes volt, hogy édesapja halála után Galeazzo örökli a trónt, melyre a férfi huszonkét éves korában sor is került: a Sforzák akkori népszerűségét jól mutatja, hogy az újdonsült fejedelem, aki apja halálakor éppen Franciaországban katonáskodott, visszatérésekor hatalmas üdvrivalgás közepette vonult be Milánóba és foglalta el az őt megillető helyet. Az ifjú Galeazzo uralkodásának első éveiben édesanyjával, Bianca Maria Visconti grófnővel közösen irányította a várost, ambiciózus természete azonban nem tűrt társat a hatalomban, ezért idővel gondoskodott róla, hogy az asszonyt száműzzék a hercegség területéről.
Felvirágoztatta Milánót az ambiciózus fejedelem
Galeazzo nemcsak hatalomvágyó, de kivételesen tehetséges politikus is volt, aki kiterjesztette Milánó kereskedelmi uralmát Lombardia más vidékeire, fontos rendelkezésekkel támogatta a városbeli iparosokat, kereskedőket, a rizstermesztés bevezetésével felvirágoztatta a mezőgazdaságot, új ezüstpénzt vezetett be, és alaposan rendbe tette hercegsége pénzügyeit. Szintén sokat tett a lakosság egészségi állapotának javításáért, apja munkáját folytatva számos ispotályt építtetett és bővíttetett ki, és a művészetek, különösen a zene bőkezű patrónusaként lépett fel: számos zeneszerzőt hívott meg udvarába – nemcsak Itáliából, de Európa más vidékeiről is –, akiket bőséges ellátmány fejében megbízott, hogy írjanak szekuláris, világi zenét, melyet a városi polgárok kedvükre élvezhetnek.
A kórházak mellett egyéb nagyszabású építkezéseket is finanszírozott: folytatta a milánói dóm – a Szent Péter-bazilika után Olaszország második legnagyobb temploma – száz évvel korábban elkezdett munkálatait, és befejezte az apja által újjáépíttetett hatalmas Sforza-vár (Castello Sforzesco) kialakítását, kiváló festőket és szobrászokat hívva meg a kastély belső termeinek feldíszítéséhez.
Az érme másik oldala: brutális kegyetlenség, erőszakorgiák és vérfertőzés
Ugyanakkor nem szabad elfeledkezni a herceg személyiségének másik, jóval sötétebb oldaláról: regnálása alatt folyamatosan terjedtek a pletykák Galeazzo mérhetetlen kegyetlenségéről, az elbeszélések szerint perverz örömet lelt abban, hogy ellenfeleit – olykor barátait vagy teljesen ártatlanokat – a lehető legbestiálisabb módon kínozza, gyilkoltassa meg és végignézze szenvedésüket. Egy alkalommal – szól a fáma – egy orvvadászaton kapott gazdával nyersen, szőröstül-bőröstül megetette a bűntettben érintett nyulat, amitől az illető megfulladt, egyik ismerősét pedig élve elégette, amiért elcsábította tőle a szeretőjét.
A korabeli divatnak megfelelően Galeazzót is érdekelte a csillagjóslás és a horoszkópok, így amikor Milánóba érkezett a korszak egyik híres jóstehetségű papja, nem szalasztotta el az alkalmat, hogy megkérdezze tőle, milyen sorsot szántak neki az égiek. Az atya azt jövendölte a hercegnek, mindössze tizenegy évet tölt Milánó élén, mire vendéglátója annyira begurult, hogy tömlöcbe vetette a borús jóslat hozóját. A szerencsétlenül járt férfi tizenkét napot töltött étlen-szomjan a sötét börtöncellában, ahol más választása nem lévén a saját ürülékét ette, mielőtt belehalt a nélkülözésbe.
A fejedelem a szexuális élvezeteket is hajszolta, mind női, mind férfi partnerek társaságában: olykor barátaival közös nemierőszak-partikat rendezett, gyakran pedig kisajátította magának más férfiak feleségét, majd, miután rájuk unt, hagyta, hogy kéjencei „végigmenjenek” a szerencsétlen áldozaton. Férfi ágyasaival sem bánt különb módon, perverz élvezettől hajtva például levágta kedvenc szeretője, Giovanni Veronese egyik heréjét, egy fiatalember pedig inkább kasztrálta saját magát, hogy megszabaduljon a herceg nem kívánt közeledésétől. Egyes pletykák azt feltételezik, hogy Galeazzo édesanyjával is vérfertőző viszonyt tartott fent, mielőtt száműzte volna.
Erőszakos halállal lakolt
A kínhalált halt atya jóslata szinte pontosan bejött, Galeazzo Sforzát ugyanis uralkodásának tizedik évében, 1476-ban érte a halál. Három magas rangú udvaronca, Carlo Visconti, Gerolamo Olgiati és Giovanni Lampugnani összeesküvést szőtt a herceg meggyilkolására, mindnyájukat személyes indokok motiválták: Visconti egy területjogi vitában különbözött össze feljebbvalójával, Olgiati politikailag nem értett vele egyet, Lampugnani pedig lánya megerőszakolásának bűnével vádolta urát. Az orgyilkosok december 26-án, Szent István vértanúünnepén csaptak le a Santo Stefano Maggiore-templomban imádkozó fejedelemre: Lampugnani úgy tett, mintha letérdelne uralkodója előtt, majd egy hirtelen mozdulattal ágyékon és mellkason szúrta őt.
A merénylőt a helyszínen megölték a herceg testőrei, két társát pedig napokon belül elfogták és kivégezték. Milánó trónját a fejedelem legidősebb fia, a nyolcéves Gian Galeazzo Sforza örökölte, aki helyett nagykorúvá válásáig, vagyis még öt évig, édesanyja uralkodott.
Megjelent az új Dívány-könyv!
A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés
