A pedofilok listázása jól hangzik, de nem oldja meg a problémát

pedo clk

„Minden jóérzésű embert megráz, de minket, szülőket különösen is megvisel, amikor pedofil bűncselekményekről hallunk a hírekben. Az sincs rendjén, hogy gyermekeink egyre több helyen találkozhatnak életkoruknak nem megfelelő tartalmakkal, de az sincs, hogy a pedofilok sokszor túl enyhe büntetést kapnak. Meg kell védeni a gyermekeket, az elkövetőkre pedig szigorúbban kell lesújtani.”

Így kezdődik Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetőjének Facebook-oldalán megosztott bejelentése, miszerint a kormánypárt új törvénycsomagot nyújt be az Országgyűlés elé. A pedofilellenes törvénycsomag első pontja szerint létre kell hozni egy kereshető nyilvántartást azokról, akik gyermekek sérelmére követtek el szexuális bűncselekményt. Kocsis szerint ez sok esetben meggátolhatja, hogy a pedofilok újra gyerekek közelébe kerüljenek.

A pedofilok nyilvántartásának ötlete nem először merül fel a parlamentben. Tavaly nyáron az egész országot megrázta a Kaleta Gábor volt perui nagykövet ügyében született ítélet: a 19 ezer pedofil képet tároló diplomata egy év felfüggesztett börtönbüntetést és 540 ezer forintos pénzbírságot kapott. Az ítélet több nagyobb pártot késztetett cselekvésre: nemcsak a szocialisták, de a Jobbik és a Fidesz részéről is elhangzott, hogy szükség lenne a jogszabályok szigorítására és a nyilvános adatbázisra.

Nem minden pedofil bűnöző

A pedofíliát az Amerikai Pszichológiai Társaság a pszichiátriai betegségek, azon belül a parafíliák, vagyis a szexuális devianciák közé sorolja. A leegyszerűsített definíció szerint az szenved pedofíliában, akinek erős, rendszeresen visszatérő és legalább 6 hónapig fennálló szexuális vágyai, késztetései és fantáziái vannak pubertáskor előtt álló gyerekekről. Ezzel pedig el is érkeztük az egyik legfontosabb kérdéshez:

kik kerülnének a nyilvános adatbázisba?

A Fidesz a „pedofilok” nyilvános listázásában látja a megoldást, míg a Jobbik és az MSZP a „pedofília” miatt elítéltek adatait tartaná nyilván. Az az igazság azonban, hogy az ilyen esetek túlnyomó többségében az elkövető a fenti definíció alapján nem tekinthető pedofilnak. A gyermekek elleni erőszakos bűncselekmények többségét olyan felnőttek követik el, akik jól ismerik az áldozatukat, közel állnak hozzá, bizalmi kapcsolatban vannak vele. Jellemzően tehát családtagok, közeli barátok, tanárok vagy edzők, akik rendszerint azért erőszakoskodnak, mert élvezik a hatalmi pozíciót, hogy kontrollt gyakorolhatnak a gyerek felett, és akik a legtöbb esetben ezt ugyanúgy megtennék egy náluk gyengébb felnőttel is.

A pedofília és a gyerekmolesztálás bűncselekménye tehát két külön jelenség, ez a két jelenség pedig legtöbbször még csak ok-okozati kapcsolatban sem áll egymással. A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának (BvOP) kötelékében dolgozó klinikai szakpszichológus, Somogyi Zsófia Borbála a Magyar Narancs 2019-es cikkében ezt a következőképpen foglalta össze: „A pedofília általános vonzódási hajlam serdületlen gyerekek iránt, de vannak olyan esetek, amikor valaki normális szexuális vonzalom mellett valamilyen pszichés problémája vagy egyéb okok miatt követ el szexuális bántalmazást. Ez is ugyanolyan bűncselekmény, de egyszerűen nem mindenki pedofil, aki szexuális jellegű bűnt követ el 18 év alatti személy sérelmére. Ez egy összemosás, egy stigma. Ráadásul az elkövetett bűncselekményeik is teljesen különbözőek. Az az elképzelés róluk, hogy cukros bácsik, akik odamennek a játszótéren a gyerekekhez, elcsábítják őket és valamilyen szexuális kapcsolatot létesítenek velük... Van ilyen is, de ha megnézzük, hogy mennyien vannak börtönben szexuális bűncselekmény miatt, azok közül hánynak van 18 év alatti sértettje, és hogy ezek közül ténylegesen hány vonzódik szexuálisan gyerekekhez, akkor az egy igencsak elenyésző szám.”

Az amerikai adatbázis

Célravezetőbb lenne tehát, ha pedofilok helyett azok az emberek kerülnének a nyilvántartásba, akik gyerekek sérelmére követtek el szexuális bűncselekményeket, de még egy ilyen lista sem oldaná meg varázsütésre a problémát. Abban nagyjából egyetértenek a magyar pártok, hogy a javasolt, bárki számára szabadon hozzáférhető adatbázis tartalmazza az elkövető nevét, címét és fényképét. Ez ilyen formában meglehetősen ritka, az itthon leginkább ismert minta az amerikai.

Az Egyesült Államokban – főként szexuális bűnelkövetőkről – ilyen, mindenki számára elérhető lista már a kilencvenes évek eleje óta létezik. A nyilvántartás Jacob Wetterling, egy tizenegy éves minnesotai fiú 1989-es eltűnése következményeként született meg, a hatóságok szerint ugyanis nagyobb eséllyel jutottak volna el Jacobhoz, ha tisztában vannak azzal, hogy a környéken élnek-e gyanús személyek, és ha igen, hol. Néhány hónappal fiuk eltűnését követően Jerry és Patty Wetterling kampányt indított, amiben mindent megtettek annak érdekében, hogy létrejöjjön egy ilyen nyilvántartás, méghozzá országos szinten. A szülők törekvéseinek hatására megszületett a Jacob Wetterling-törvény, aminek célja a gyerekek elleni bűncselekmények megelőzése, az erőszakos szexuális bűnelkövetők regisztrációja. Ez alapján minden amerikai államnak nem nyilvános, de a hatóságok számára hozzáférhető listát kell vezetnie a gyermekek elleni szexuális bűnelkövetőkről, a nyilvántartottaknak pedig tíz éven át évente kötelezően jelenteniük kellett lakcímüket (erőszakos szexuális ragadozók esetén életük végéig, negyedévente).

A Jacob Wetterling-törvényt több alkalommal is módosították az 1994-es elfogadása óta. Ebből a két legismertebb kiegészítés az 1996-os Megan- és a gyermekvédelmi Adam Walsh-törvény. A Megan-törvény értelmében a hatóságok kötelesek értesíteni a közösségeket a környékükön élő bűnelkövetőkről, ezzel pedig zöld jelzést kaptak a mindenki számára elérhető, címet és fotót is tartalmazó nyilvános listák. 2006-ban tovább bővítették a nyilvántartásba kerülő elítéltek körét, aminek következtében már kiskorú elkövetők is bekerülhetnek az országosan egységesített adatbázisba. A rendszer tehát évek óta működik, és sokan sok szempontból vizsgálták már a hatékonyságát.

Az amerikai kormányhivatal 2015-ös elemzésének eredményeiből kiderül, hogy a témában végzett számtalan kutatás és szakirodalom ellenére sem lehet kijelenteni, hogy a nyilvános adatbázisnak mérhető visszatartó hatása lenne. Főként azt vizsgálták, hogy egy adott államban hogyan alakul a visszaesések aránya a nyilvános adatbázis bevezetése óta, az eredmények azonban nem mutattak érdemi változást. A nyilvántartás fő célja a bűnismétlés megelőzése lenne, és bár ennek teljesülését nem sikerült bizonyítani, további problémák is felmerültek a listázással kapcsolatban.

A nyilvános adatbázis nemcsak az elkövetőkre, de az áldozatokra is hatással van, sokan ugyanis épp azért tesznek feljelentést, hogy mással ne történhessen meg az, amit velük tettek, erre pedig jó eszköz lehet a nyilvántartás. Fontos azonban szem előtt tartani, hogy a gyerekek elleni szexuális visszaélések túlnyomó többségét rokonok vagy közeli ismerősök követik el. Ilyen esetekben a családtagok hiába szereznek tudomást a történtekről, az esetet gyakran azért nem jelentik, mert meg akarják kímélni az elkövetőt a következményektől, ezt a hatást pedig csak tovább erősíti a listázás. A nyilvántartásban szereplő embereknek ugyanis sokszor több száz szabályt kell betartaniuk, emellett pedig gyakran nem találnak munkát, hajléktalanná válnak és rendszeres zaklatásnak lesznek kitéve.

Rose Corrigan jog- és társadalomtudós kutatásai szerint a fent említett, sokszor életre szóló hatások miatt előfordul az is, hogy olyan tényállásban emelnek vádat vagy hoznak enyhébb ítéletet a hatóságok, aminek következtében az elkövető megússza a nyilvántartásba vételt. További problémát jelenthet, hogy az erőszaktevők mindent megtesznek annak érdekében, hogy elkerüljék a listázást, így sokkal kisebb arányban tesznek vallomást vagy kötnek vádalkut. Ezek hiányában a bíróság kénytelen meghallgatni az áldozatot, ami retraumatizációhoz vezet, és mivel az ilyen ügyek jellemzően nehezen bizonyíthatók, vallomás hiányában nő a felmentések száma is.

Deborah Jacobs jogász szerint további probléma, hogy a nem jelentett esetek és a felmentett elkövetők miatt a nyilvántartás hamis biztonságérzetet ad, elhiteti az emberekkel, hogy a környékükön nem élnek szexuális ragadozók, aminek végső soron a gyerekek látják kárát. Jacobs szerint az elkövetők bizonyos helyről történő kitiltása csak hátráltatja a rehabilitációt, ezáltal pedig növeli a visszaesés esélyét. A börtönbüntetést követően amúgy sem könnyű visszatérni a társadalomba, a reintegrációt pedig tovább nehezítik ezek a törvények. Mindemellett nem elvárható az sem, hogy a szülők rendszeresen frissítsék a környékükre vonatkozó listát, az adatbázisban található fotókat mutassák meg a gyerekeknek, akik nagy valószínűséggel napokkal később már fel sem ismerik az elkövetőt, ha véletlenül szembetalálkoznak az utcán. Arra viszont kiváló megoldást nyújt az adatbázis, hogy a pedofilok fel tudják venni egymással a kapcsolatot.

A regisztrációval járó cselekmények listája az utóbbi években folyamatosan bővült, ennek következtében pedig megnövekedett a túlkapások száma is. Az adatbázisban ugyanis nem csak szexuális ragadozókat találunk: a szigorítások következtében listáztak utcán vizelő férfit, nyilvános helyen szexelő felnőtteket és egymásnak meztelen képeket küldözgető tinédzsereket is. Az amerikai törvényeknek köszönhetően százezrek szerepelnek a nyilvántartásban olyan bűnök miatt, amiket még gyerekként követtek el. Az ilyen esetek előfordulása pedig, ismerve a magyar törvények következetességét, nálunk sem kizárt. Erről egy korábbi cikkünkben írtunk bővebben:

Lesz érdemi megoldás?

Abban teljes az egyetértés, hogy mindent meg kell tennünk a gyerekek biztonsága érdekében. Szigorítani kell a büntetéseket, javítani kell a prevenciót, de egyáltalán nem biztos, hogy az amerikai mintát követő nyilvános adatbázis megoldást nyújtana. Tény, hogy nincs egyszerű megoldás a szexuális visszaélések pusztító problémájára. A politikailag népszerű intézkedések helyett viszont érdemes lenne meghallani a gyermekvédő szervezetek hangját és átgondolni az általuk tett javaslatokat.

Tavaly, a Kaleta-ügyet követően az UNICEF által létrehozott Gyermekjogi Civil Koalíció szervezésében petíció indult a kiskorúak szexuális kizsákmányolása ellen. A petíció pontjai között szerepel, hogy az Országgyűlés tartson vitanapot a gyermekbántalmazás és a gyermekekkel szembeni szexuális erőszak problémájáról (ideértve a gyermekpornográfiát is), és dolgozzon ki egy stratégiát a megelőzésre, a gyermekek hatékonyabb védelmére és a gyermekek szexuális kizsákmányolását érintő bűncselekményekkel kapcsolatos bűnüldözés hatékonyságának javítására. Fontosnak tartják továbbá, hogy a kormány indítson tudatosságnövelő (felvilágosító, ismeretterjesztő) kampányokat az elkövetők és áldozatok számára is, továbbá biztosítsa, hogy a szexuális erőszak és kizsákmányolás gyermek és felnőtt áldozatai megfelelő minőségű és ideig tartó ellátást és támogatást kaphassanak erre specializálódott országos segítő rendszer keretében, aminek forrásai folyamatosan biztosítottak. Továbbá hangsúlyozzák a büntetőjogi szankciók kiegészítéseként a terápia fontosságát, illetve a foglalkozástól való kötelező eltiltást, ami biztosítja, hogy az elkövető ne dolgozhasson gyerekek közelében, ideértve a gyerekekkel közvetve vagy közvetlenül összefüggő foglalkozásokat is.

Nem az a kérdés tehát, hogy meg kell-e védeni a gyerekeket a szexuális bűncselekmények elkövetőitől, hanem az, hogy hogyan lehet mindezt hatékonyan megvalósítani. A szakemberek szerint az amerikai példából tanulva egy olyan rendszer kidolgozására lenne szükség, ami nem a megbélyegzésről szól, hanem elsődlegesen a gyermekek védelmét célozza, és megfelel a jogállamiság követelményeinek is.

Borítókép és címlapkép: Csabai Kristóf / Dívány.hu

Oszd meg másokkal is!
Mustra