Nagyot nőnek a bankszámlaköltségek: döbbenetes összeget fizethetünk idén

GettyImages-934803340
Olvasási idő kb. 1 perc

Az inflációval arányos mértékű díjemelést hajtanak végre a bankok az első negyedévben: mutatjuk, mennyivel nőhetnek ezáltal a költségek az ügyfelek számára.

Az infláció már csökkenőben, ám a tavalyi inflációt idén építik be áraikba a mobilszolgáltatók mellett a magyar pénzintézetek: az áremelkedés mértéke is hasonló.

Tavaly 14,5 százalékos emelkedést tapasztalhattunk a banki költségek terén, az idei drágulás pedig még ettől is nagyobb mértékű lehet az Economx cikke szerint.

A jegybank becslése szerint 18 százalékos is lehet az áremelkedés.

A banki költségek közel 20 százalékkal emelkedhetnek
A banki költségek közel 20 százalékkal emelkedhetnekJavier Zayas Photography / Getty Images Hungary

Talán még sosem számoltad ki, mekkora költséget is jelent éves szinten bankszámlád fenntartása: a Magyar Nemzeti Bank korábbi összesítése szerint átlagosan 38 400 forintot visz el ez. A 18 százalékos emelkedéssel számolva 41 064 forintra nő majd ez az összeg.

A legtöbbet eddig egyébként a számlavezetési díjra, illetve készpénz be- és kifizetésre költjük, több mint 8600 és 8300 forintot. Az átutalásokra 5900 forintunk megy el, SMS-re 5000, bankkártyára 4600, és még további 2400 forintot fizetünk különböző kiadásokra.

DOGZ Fesztivál a Városligetben!

Szeptember 7-én kutyás bemutatókkal, falkasétával, izgalmas előadásokkal, tanácsadással és gyerekprogramokkal vár mindenkit az év legnagyobb kutyás rendezvénye.

Regisztrálj az ingyenes rendezvényre!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek