Catprincess, ahogy a lábimádók világa ismeri, 42 évesen döntött úgy, hogy belevág a lábfotózásba New Yorkban a koronavírus-járvány ideje alatt. Mára ebből tartja el fiait: lábait fotózza és videózza. Diplomás fotósként és okleveles szüléskísérőként kezdett új életet a tengerentúlon 9 évvel ezelőtt, a szülésfotózást a dúlasággal egybekötve kísérte a családokat, ám úgy érezte, 100 szülés után itt az ideje váltani.
Szabadúszó fotós munkák, újszülöttek felvigyázása és Airbnb-lakások takarítása következett, hogy a húzós brooklyni lakbért ki tudja termelni, de valami így is hiányzott az életéből.
Végül úgy váltott karriert negyven fölött, hogy azzal még magát is meglepte. Mostanra prémium és személyre szóló tartalmakat gyárt, legfeljebb azzal van gondja, hogy egyes felületeken néha nulláról kell újraindítani felhasználói fiókját, miután minden jelzés vagy szabálysértés nélkül törölhetik fiókját. Ugyanakkor megvan a rajongótábora – és a megélhetése is.
Hogyan kerültél Amerikába?
Még gyerekkoromban disszidáltunk Amerikába, Kaliforniában éltünk, ahol kettős állampolgár lettem. Családot Magyarországon alapítottam, és amikor úgy alakult, hogy felmerült bennünk a költözés, az adott volt, hogy Amerikába jöhetünk, mivel itt tudok legálisan dolgozni.
Miért indultál ebbe az irányba?
Azon kezdtem el gondolkodni, hogyan tudnék csak fotózni, aztán a Covid segített ebben. Minden munkám megszűnt, arról viszont hallottam, hogy lábfotókkal lehet pénzt keresni. Én 17 éves koromban lettem fotós, azóta fényképeztem a testemet is, a diplomamunkámat Robert Mapplethorpe művészetéből írtam. Az érdekelt, hogy tud egy térdhajlat olyan lenni, hogy attól megőrüljön egy férfi. A kompozíciók, a sejtelmesség izgalmasabb számomra, mint direktben megmutatni valamit.
Fotós Instagramom tíz évig volt, folyamatosan tettem fel a képeimet, és nem értettem, hogy annak miért nincs nagyobb visszhangja, miközben profi fotókkal láttam el a közönséget.
Ma már tudom, hogy egy témát kell választani, de akkor még meg akartam mutatni mindent: a várost, a graffitiket, az ételeket és a naplementéket.
Arra hogy jöttél rá, hogy mi lesz a témád?
Kéthavonta volt egy képem, amin a lábam volt: azt vettem észre, hogy vadidegen emberek akár hat évre visszamenőleg is az összes lábképhez tesznek egy szívecskét vagy kedves kis kommentet.
Ez egyre többször fordult elő – mutattam is a legnagyobb fiamnak, hogy ez valamit jelent: ez érték, ez pénz.
Amikor szétmentünk a gyerekek apjával, belecsöppentem az online társkeresésbe is, innen volt egy nagyobb csapat fickó, akikkel éveken át tartottam a kapcsolatot. Találkozni nem akartak, csak csevegni, időt múlatni – úgy hívtam őket, hogy a rajongótáborom. Tudtam, hogy ha indítok egy OnlyFans-oldalt, a csapat nagy része kíváncsi lesz arra.
A végső lökést az adta meg, amikor egy hónappal karácsony előtt a fiaimmal megbeszéltem, hogy nincs munka, nincs pénz, idén más lesz a karácsony – lesz vacsora, de nem lesz ajándék. Ültem a szobámban, és arra gondoltam, micsoda förtelmes anyuka vagyok, hogy mondhatom, hogy nem lesz ajándék. Majd megoldom. Ekkor nyitottam meg a lábfétisközpontú OnlyFans-oldalamat.
A fiúk tudtak róla?
A legnagyobb fiam akkor volt 15-16 éves. Elsődleges volt számomra, hogy ők ne véletlenül tudják meg, hogy anya fenn van az OnlyFansen. Mielőtt elkezdtem volna, megbeszéltem a legidősebb fiammal, aki először húzta a száját, mert már hallott az oldalról természetesen, de amikor részletesen elmondtam a tervem, azt, hogy lábtartalommal szeretném megtölteni, azt mondta: „csináld”. Az OnlyFansről elterjedt, hogy szexuális jellegű, de valójában bármire fel lehet használni. Értékesíthetsz rajta, amit akarsz, jógától a receptekig, az a szépsége, hogy azt hozol ki belőle, amit te szeretnél, az árakat te szabod meg.
Én több héten, hónapon át készültem, videókat néztem, és cikkeket olvastam azzal kapcsolatosan, hogy lehet ezt csinálni.
A legnehezebb rész az, hogy csak azok találnak rád, akiket az oldaladra küldesz, mert ezen a felületen böngészgetni nem lehet.
A közönséged irányából milyen visszajelzések érkeznek?
Nagyon kellemesen csalódtam a férfiakban: értékelik, amit csinálok, a sejtelmességét. Versszerű, hosszú üzeneteket küldenek – egy-két ember volt csak a rengetegből, akik nem arra számítottak, amit kaptak. Magas árakat adok meg: ez a marketing része, de mindenki máshogy csinálja. Eleinte nem értettem a dolgot: a pornóoldalakon ingyenesen elérhető minden, miért fizetnének akkor a lábakért? Ez nem arról szól, kinek van a legszebb lába, hanem a személyiségedről, az ragadja meg őket először, aztán már mindenedet imádják… és minden típusú lábnak megvan a rajongótábora.
Kezdetben azt hittem, hogy folyton magas sarkút kell majd vennem a képeimhez, de nagyon hétköznapi dolgok érdeklik a lábférfiakat – hogy jön ki a lábad a cipőből, vagy a talpad közepén hogyan ráncolódik egy ív.
Minden percben dolgozhatnék: akar egy zokni vagy harisnya levételéről tudok képet és videót is készíteni, azt megvágom, szerkesztem, kontrasztolom, posztolom szöveggel ellátva, minden oldal sajátosságát szem előtt tartva, ahhoz igazítva, Ez eltarthat akár 2-3 órán át is, de ebből áll a munkám.
A nap folyamán ezt akár nonstop csinálhatom. Lefekvéskor tudom, hogy mire felébredek, az előzőleg közzétett tartalom meghozta az újabb előfizetőket.
Meg lehet ebből élni?
Ha jól csinálod, abszolút meg lehet belőle élni, de ez kemény munkát és kitartást igényel, viszont igazi szabadság, hogy azt csinálsz, amit akarsz, te írod a szabályokat. Én úgy csinálom, hogy az életem része. Ha leülök a parkban egy padra, máris elkezdek dolgozni, elő a lábakat meg a kamerát.
Annak, aki hasonló úton akar elindulni, tudok konkrét tanácsot és segítséget is adni, hogy megtanulja például az Instagram, a TikTok vagy a Twitter ilyen célú használatát.
Sokan úgy képzelik, hogy belekezdenek, és a következő nap már gazdagok… ennél kicsit bonyolultabb azért, tudatosan kell csinálni mindent, meg kell érte dolgozni.
Én másfél éve csinálom, és egyre jobb: eszközöket tudok adni azok kezébe, akik érdeklődnek, tudok beszélni a dolog marketingjéről és pszichológiájáról. Ebből a világból mindenki azt hoz ki, amit akar, a lehetőség az, ami adott.
Megjelent az új Dívány-könyv!
A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés
