#VILÁGOM

Nincs pisztoly, de nagyot durran

2016. február 11., csütörtök 09:49

Füst Milán: Boldogtalanok - Miskolci Nemzeti Színház játék/szín

Nemcsak díszlet nincs, de kellékek sincsenek a miskolci Játékszínben – ez Szabó Máté sajátos, bár nem túl eredeti rendezői ötlete a Boldogtalanok előadásához. Az üres térről és a láthatatlan tárgyakról sokat és mélyen lehet filozofálni, mindenféle tartalmakat és üzeneteket lehet nekik tulajdonítani. Nem csekély mennyiségű nézői tapasztalatom szerint azonban hamar meg lehet szokni ezeket a színházi fogásokat. Először még furcsa, hogy Ullmann Mónika láthatatlan ruhát terít nem létező kötélre, majd Nádasy Erika a semmire ül le – egyébként remekül, ebben az ülésben már benne van a sunyin ravaszkodó, egész lényével állandóan színlelő öregasszony jellemrajza. Aztán már fel sem tűnik, hogy nincs az üveg, amiből isznak, a segéd a semmit hozza vacsorára, és így tovább.

A színpadi eszközhasználat alapvető lehet egy előadásban. Ezúttal a nem létező eszközöké az. Ám nehéz kérdés a láthatatlan, jelen nem lévő, de egyértelműen kitalálható tárgyak színpadi használatának értelme, tartalma, sugallata. Rendezőnek, színésznek, de a nézőnek is az. Szimpla logikával arra gondolhatnánk, hogy eljelentékteleníti a szöveg súlyát, ha a játszók a semmivel babrálnak. Azt sejteti, hogy ha nem valóságos, akkor nem is igazi semmi, ha nincsenek megfogható tárgyak, a történések, az érzések, a szenvedélyek, a kapcsolatok sem igaziak. De jelentheti az ellenkezőjét is: semmi sem lényeges, ami tárgyi értelemben valóságos, csakis az elvontságok, az érzések, a gondolatok, a kapcsolatok fontosak igazán.

Adott esetben, a miskolci Játékszínben mindkettőt érezheti a néző, de változó hangsúllyal. Előbb a hamisság, az üresség, a mondatok álsága, kongása dominál, később, ahogy előrehalad a cselekmény, kibomlik egyre komoruló, mind idegesebb, mind feszültebb tartalmuk.

Díszletként – Tihanyi Ildikó és a rendező közös leleménye – a terem fekete falain kívül két faoszlop szolgál, amelyekre azon túl, hogy kerülgetni kell őket, ruhát lehet akasztani, neki lehet támaszkodni, mellé lehet ülni, fejet lehet beleverni. Egyébként meg játszik minden. A fönti körfolyosón és a hozzá vezető lépcsőn hangosan, csörömpölve lehet érkezni, legföljebb nem tudni, honnan. Az oldalajtón, ami alapesetben a külvilágba vezet, idegesen rohangálhat ki-be a gyakran mérgelődő nyomdász, miközben tenyérrel rácsapva le-föl kapcsolja a villanyt. De be is lehet osonni onnan, úgy, hogy csak akkor venni észre az érkezőt, amikor már bent van.

A valóságot imitáló díszlet hiánya ugyanolyan többértelmű lehet, mint az eszközöké, ez a többértelműség mégis más. A szöveg, a történések hamar elképzelhetővé teszik a helyszínt, éppúgy elképzeljük, mint a széket vagy a szárítókötelet, az üveget vagy a kártyát. Mégsem múlik el az az érzésünk, hogy bárhol, bármikor, bárkivel megtörténhet hasonló. A sok különös, furcsa, néha szinte hihetetlen esemény, figura mögött elemi emberi dolgok lappangnak. A különös és az általános a művészetben sajátosan fonódik össze – mondaná a filozófus.

Miután végigvettük mindazt, ami nincs az előadásban, rá kell térnünk végre arra, ami van: a színészekre. A szövegen kívül az ő külsejük, belsejük, személyiségük, játékuk ad körvonalakat és egyúttal tartalmat a sok hiánynak. Minél többször nézem a darabot, annál inkább érzem félreértésnek, hogy a nőcsábász nyomdászt kell abszolút főszereplőnek látnom. Szó se róla, ő is elég titokzatos, sötét figura, akár csak az anyja. De a szálakat Nemesváraljai Gyarmaky Róza tartja a kezében, ő bonyolítja túl a kapcsolatokat és az eseményeket, ő készíti elő és provokálja ki a tragédiát. Nemcsak Ullmann Mónika tehet róla, hogy kevés ehhez a sötét szerephez. Girhes, fakó, kellemetlen nőszemélyt jelenít meg, aki érzéketlen a nevelésre kiadott gyermeke iránt is, mégis az áldozat pozíciójából lát hozzá a bosszú nemtelen művéhez. A főszerep Harsányi Attilára marad. Ő az egyik legjobb Húber Vilmos, akit láthattam. Több benne az űzött vad, a múltjától, anyjától, nővérétől reménytelenül menekülni vágyó ember, mint az öntörvényű, nőfaló hím, hódító macsónak meg egyáltalán nem mutatkozik. Legalábbis otthon, azaz a darabban. A kocsmában, ahol a lányokat szédíti, bizonyára más. Nádasy Erika úgy kerüli el a szimuláns, tolvaj, sunyi vénasszony ziccerszerepének csapdáit, hogy nem hagyja kihasználatlanul a kínálkozó poénlehetőségeket. Humorának jellemfestő mélységei vannak. Szirbik Bernadett a nyomdász nővéreként kellően utálatos. Fandl Ferenc érzékeny lelkű hentese és Dénes Viktor korrekt orvosa gondos kidolgozásban hozza a többé-kevésbé normális, de éppen ezért kevéssé izgalmas emberek elámulását a főszereplők furcsa élete fölött. Simkó Katalin játssza a kétszeresen is kulcsszerepbe került szürke kisegér bonyolultan egyszerű szerepét. Talán csöppet túlságosan is finoman, félénken adja a komplikált viszonyok közé, súlyos helyzetekbe keveredett egyszerű, de érzékeny lélek vergődését.

És rá marad a furcsa poén. Eszközök híján, természetesen fegyver sincs a színtéren, így két ujjával kell pisztolyt imitálnia. Amely hatalmasat durran – és elvicceli a tragédiát. És kicsit a sok értéket hordozó előadást is.

Ne maradj le semmiről!

Blogok, amiket olvasunk

FOODY A világ 10 leggazdasabb séfje

A világ leghíresebb séfjei sokkal többek, mint szakácsok, ôk már márkák. Na de ki vezeti azt a listát, ahol Nigella csak az utolsó helyet tudta megcsípni?

ZEM 8 tanács kezdő futóknak, hogy ne hagyd abba a harmadik héten

Bárki elkezdheti, majdnem bárhol végezhető, és egy jó cipőn kívül semmi sem kell hozzá. Adunk néhány tippet, hogyan találhatod meg benne az örömödet, azaz hogyan nem fogod abbahagyni a futást pár hét után.

GADGETSHOP Így válassz okoskarkötőt

Az értékesítési adatok alapján az okoskarkötők az idei év slágercikkei lehetnek. Én is az okoskarkötők szerelmese vagyok, így elárulok néhány titkot, hogy tudj választani a több száz elérhető fajtából.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta