#VILÁGOM

Így tettük tönkre Amazóniát

2016. január 31., vasárnap 14:47

A hazai mozik az Oscar-jelölés hatására újra műsorra tűzték a kolumbiai Ciro Guerra A kígyó ölelése című road movie-ját. Mielőtt azonban beül rá, gondolatban érdemes kicsit visszavenni a modern tempóból. Karamakate, a sámán utazása emlékei után ugyanis megkívánja, hogy képesek legyünk, vagy legalábbis megpróbáljunk egy teljesen új perspektívából kísérni a történetét.

A latin-amerikai filmektől nem új, hogy témájukat tekintve a születési helyük gyökereihez nyúlnak vissza: akár a lerombolt ősi kultúrákhoz, akár a természeti forrásaik gátlástalan kiaknázásának ma is folyó eseményeihez. Akár a jelenkor történéseit, akár a múlt véres történelmét nézzük, innen is és onnan is lehet jócskán meríteni filmötletet. Harmadik és egyben a legerősebb játékfilmjében a kolumbiai rendező szinte szó szerint átfogja ezeket a topikokat, és pontosan átgondolt párhuzamos cselekményszálakon bemutatja, ahogy a civilizáció a mai napig mindenhová benyomul, leigáz, és elveszi magának azt, amire aktuálisan épp igényt tart. A film főszereplője, az indián sámán nemcsak elmesélője, hanem szimbóluma mindannak, ami a mai napig Amazóniával történik, legyen szó a törzsi kultúrák vagy a pazar élővilág megsemmisítéséről.

Témáját tekintve bárki rávághatja, hogy ez már lerágott csont, hiszen nem egy alkotás is létezik már az ősi kultúrák és a civilizáció ellentétéről - de ezzel a lendülettel el is engedhetjük az előítéletünket, ennek a filmnek ugyanis sikerül újat mutatnia.Több szempontból is.

Egyrészt ez az első fikciós játékfilm, amelyet a kolumbiai Amazonas ismeretlen vidékén forgattak az elmúlt harminc évben, valamint az első olyan kolumbiai film, amely egy őslakos szemszögéből láttatja az eseményeket. A film hitelességét bizonyítja, hogy az alkotásban a nagy nevek mellett (mint például Jan Bijvoet és Brionne Davis) közreműködtek helyi születésűek is (többek közt a főszereplő, Antonio Bolívar, valamint Nilbio Torres és Miguel Dionisio Ramos), és a távoli vidék különböző törzseinek képviselői.  A stáb összesen hét héten keresztül forgatott számukra teljesen idegen környezetben, szorosan együttműködve a helyi őslakosokkal, akik támogatták őket, sőt egy „paye”, azaz helyi törzs sámánja is segítette a munkájukat, aki szertartásokkal kérte a dzsungel segítségét, hogy óvja meg őket a betegségektől, az állatoktól és a rossz időtől. Christina Gallego producer szerint olyan élmény volt ez számukra, mintha évtizedeket utaztak volna vissza az időben addig a korig, amelyet ábrázolni szerettek volna. Elmondása szerint összpontosított és alázatos munkára volt szükség ahhoz, hogy összesen 8000 kg súlyt mozgassanak meg a forgatás ideje alatt.

Az alaptörténet igaz eseményeken, pontosabban dokumentumokon, két utazó Theodor Koch-Grunberg és Richard Evan Schultes naplóján alapszik. A két kutató két különböző idősíkban találkozik ugyanazon indián sámánnal, aki törzsének utolsó, élő tagja. Ő lesz a filmben mindkét fehér ember útitársa és egyben spirituális tanítója is. A film Koch -Grunberg történetével kezdődik, aki maláriától szenvedve, legyengülten érkezik meg a dzsungelbe indián társával, Manducával, akit maga a kutató emelt ki a rabszolgasorból. A mindkét kultúrát ismerő, de egyikben sem igazán otthonosan mozgó indián segítséget kér az akkor még ereje teljében lévő, fiatal Karamakate-től, aki eleinte nem akar foglalkozni egy fehér emberrel, az indiánból "fehérré vált" Manducával szemben pedig mély ellenszenvvel viseltetik. A dupla ellenszenv érhető is, hiszen akkoriban a fehér ember egyet jelentett a leigázással, rombolással, a rabszolgasággal és halállal. A két világnak végül sikerült találkoznia: Manduca meggyőzi a sámánt, hogy ez az etnológus más, mint a többi megszálló, és alapvetően csak meg szeretné ismerni Észak- Amazónia élővilágát, az ott élő őshonos indiánok kultúráját, hogy hazatérve Németországba beszámolhasson a népének róluk. Karamakate végül engedve az unszolásnak elkezdni alkalmazni az utazón a saját maga által készített szereket, amelyek lényegében pszichotikus drogok, és elkíséri őket útjukon, amely aztán mindannyiuk számára egy spirituális úttá válik.

1907-ben Theodor Koch – Grunberg ezt írta a naplójában:

“Ebben a pillanatban, nem lehetséges biztosan tudnom, kedves olvasó, hogy a végtelen dzsungel már hatalmába kerített-e teljesen, mint másokat, akik ezeken a vidékeken kalandoztak, és véglegesen és gyógyíthatatlanul elvesztették ép elméjüket. Ha ez a helyzet, csak elnézését kérhetem és megértését, hisz látomásaim azokban a boldog órákban oly gyönyörűek voltak, hogy nem ismerek nyelvet, amin meg tudnám fogalmazni szépségüket, magasságosságukat. Csak annyit tudok, hogy amikor kijózanodtam, mintha egy csuklyát rántottak volna le a szememről: egy új ember lettem!”

A film egy hosszú, vágás nélküli snittel ível át a negyven évvel későbbi idősíkba, ahol Richard Evan Schultes, a fiatal kutató kaucsukforrásokat, azaz a szent növényt, a yakrunát jött keresni. Elődjéhez hasonlóan ő is segítséget kér az ekkor már idős Karamakatétól, aki saját elmondása szerint a sok egyedül töltött év során chullachaquivá vált, olyasvalakivé, aki emlékek és érzelmek nélküli üres kéregként létezik. Eleinte bármiről is kérdezi őt a fiatal kutató, az idős sámán mindenre a ,,nem emlékszem” mondattal válaszol, de az egyre több beszélgetés és a közös út eseményei során lassan elkezdenek visszatérni múltjának megélt momentumai. Utazásaik, diskurzusaik és vitáik során a sámán rámutat Schultes kettős énjére (úgy gondolja, az előző utazó jött hozzá vissza egy új testben), valamint a globalizáció mohóságára és a modern ember védtelenségére, amikor magára marad a puszta természettel.

Visszatérő motívum a filmben - ami egyben a két kultúra gondolkodásmódja közötti óriási különbségre is utal -, amikor a sámán arra kéri a fehér utazóit, hogy váljanak meg felesleges holmijaiktól, amelyek vészesen leterhelik a kenut. Az idős kutató képtelen lemondani az évek óta felhalmozott könyveiről, jegyzeteiről, hiába magyarázza neki Karamate hogy a tapasztalataink, az emlékeink és a tudásunk a fejünkben léteznek, így semmilyen tárgyhoz nem kell ragaszkodnunk ahhoz, hogy eljussunk valahová. A negyven évvel később érkező kutató egyértelmű céllal érkezett: hogy elvegye, amiért jött. Ezzel ellentétben mégis ő lesz az, aki felül tud emelkedni a tipikus modern kori gondolkodáson, és egy lemezjátszó kivételével megválik a tárgyaitól. Utólag azért kiderül, hogy míg idősebb elődjét az őszinte megismerés vágya hajtotta, addig a fiatalabb követőjét jóval számítóbb célok vezérlik, mindössze képes néha kompromisszumokat kötni.

A két párhuzamosan futó eseményszál spirituális és pszichológiai mondandójuk mellett Amazónia tragikus pillanataira is reflektálnak: legyenek azok a kaucsukláz emberi és természeti áldozatai, a hittérítők korlátoltsága (és ne szépítsük: kegyetlenségei), vagy az igába hajtott, múltjukat vesztett indián kultúra tetszhalott állapota. A film csak villanásszerű momentumokban mutatja meg a fehér megszállók embertelenségét, ahogy állatként kezelve az őslakosokat arra kényszerítették, hogy saját hagyományaiknak hátat fordítva behódoljanak a keresztény egyház dogmáinak, és rabszolgaként az ő céljaikat szolgálják. A hatalmas, egyetlen filmnyi idő alatt össze nem is fésülhető kulturális és gondolkodásbeli ellentétek végig feszítik a film eseményeit, folyamatosan jelen vannak a lassan hömpölygő cselekményekben és a párbeszédekben. A széttartó kultúrák ellenére a végeredmény mégis attól lesz igazán érdekes, hogy nemcsak a két idősík tud a film végére szinte egybeolvadni, hanem a különböző értékek és gondolkodásmódok is keresztezik egymás útját egy-egy ponton. Egyedüli hiányérzetet a fekete-fehér látványvilág, és emiatt a csodálatos Amazónia színtelensége okozhat, amely persze érthető és indokolt húzás volt a rendező részéről, hiszen így kizárólag a mondandókra, a mondanivalókra és belső gondolatainkra fókuszálhatunk. 

Mivel a film az őslakosok szemszögéből mutatja az eseményeket, akik szerint az időnek számtalan dimenziója létezik, érthetőek a váltakozó, ugráló idősíkok, ahogy vissza-visszatérnek helyszínek, és vele együtt a sámán egyes emlékei is. Azt nem állítjuk, hogy könnyű követni a vibráló eseményeket, de valahol pont ez a film lényege is: hogy legalább két órára át tudjunk állni egy másfajta gondolkodásmódra és képesek legyünk mások perspektívájából szemlélni az eseményeket. Mert ez a film két óráján túl, a való életben is hasznos és alkalmazható tudás lehetne.

Ne maradj le semmiről!

Blogok, amiket olvasunk

FOODY A világ 10 leggazdasabb séfje

A világ leghíresebb séfjei sokkal többek, mint szakácsok, ôk már márkák. Na de ki vezeti azt a listát, ahol Nigella csak az utolsó helyet tudta megcsípni?

ZEM 8 tanács kezdő futóknak, hogy ne hagyd abba a harmadik héten

Bárki elkezdheti, majdnem bárhol végezhető, és egy jó cipőn kívül semmi sem kell hozzá. Adunk néhány tippet, hogyan találhatod meg benne az örömödet, azaz hogyan nem fogod abbahagyni a futást pár hét után.

GADGETSHOP Így válassz okoskarkötőt

Az értékesítési adatok alapján az okoskarkötők az idei év slágercikkei lehetnek. Én is az okoskarkötők szerelmese vagyok, így elárulok néhány titkot, hogy tudj választani a több száz elérhető fajtából.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta