#VILÁGOM

Trónok harca, ahogy még sosem látta

2015. június 28., vasárnap 20:27

Tiia Öhman és Satu Walden sorozatok, illetve filmek iránt érzett szenvedélye elég költséges hobbi: a két lány ugyanis körbejárja a világot, hogy meglátogassa azokat a helyszíneket, ahol az ikonikus jelenetek játszódtak. Ezt persze fotózzák is, és nem bízzák a véletlenre az azonosítást: az adott film egy ott forgatott képkockáját is "beépítik" a helyszínekbe – olvasható a MyModernMet oldalán.

A két nő 2013 vége óta van úton (egy akkori, Egyesült Királyságban tett kirándulásuk során ihletődtek meg), és a fényképezőgépen kívül csupán egy iPadet használnak a művelethez. Így alkották újra többek között a Forrest Gump, a Trónok harca, de még a Harry Potter híres képkockáit – természetesen arra is ügyeltek, hogy a kimerevített fotó tökéletesen passzoljon a környezetbe.

Eleinte nem tudták, hogy mit kezdjenek a fotókkal, de aztán Öhman úgy döntött, feltölti a blogjára, hogy meglássa, mit szólnak hozzá a rajongók – és mint kiderült, imádják őket. Nem kicsit, nagyon. Ezen felbuzdulva a páros annyira belendült a projektbe, hogy már pénzgyűjtő akciót is hirdettek, amiből aztán végigutazták Észak-Amerikát. Kicsit irigyeljük őket, hogy mások finanszírozzák azt, hogy kiránduljanak egy nagyot és közben izgalmasakat fotózzanak.

Azt azért nem teljesen értjük, hogyan is készülnek a művek, ugyanis a legtöbb képen látszik, hogy a kézben tartott tabletet utólag szerkesztik a fotókra.

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 

Ne maradj le semmiről!

Blogok, amiket olvasunk

SZUBKULT 3 világhírű márka, amit migránsok virágoztattak fel

Három olyan világhírű márka pálfordulását mutatom be, amelyeket a közelmúltban bevándorló tervezők keltettek újra életre.

PSZICHOLIGHT Így állj neki a befejezetlen dolgaidnak

Sok befejezetlen és abbamaradt dolgunk van az életben. Nekem is van vagy féltucat. Egy személyes példán keresztül mutatom be, hogyan gyűrhetjük le ezeket, ha ismerjük az útközben felmerülő buktatókat.

LINGOHOLIC Két szuper trükk német (vagy más) névelőkhöz

Ha sosem értetted, hogyan lehetséges megtanulni minden egyes főnévről, hogy milyen nemű, most mutatok két olyan módszert, ami sokszorosára növeli az esélyeidet!
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta