#VILÁGOM

Tóth Kriszta, Karafiáth Orsolya és Gerlóczy Márton is kampányol a diszkriminációmentes házasságért

2015. február 15., vasárnap 12:11

 "A házasság intézménye folyamatosan változott a történelem folyamán – és változik ma is. Önkényes és igazságtalan az éppen most, éppen Magyarországon hatályos házasság-fogalmat örök érvényűnek tekinteni, és elfogadhatatlan, hogy a magyar szabályozás, illetve gyakorlat „időben visszafelé” halad" – olvasható a mondjigent.tasz.hu oldalon. A jogvédő szervezet célja, hogy a hetero házasságok mellett azonos érvényt szerezzenek az élettársi, az azonos neműek közti, a gyámságra szorulók, vagy a menekültek házastársi kapcsolatainak is.

 A kampány keretében a jogvédő szervezet magyar kortárs írókat hívott segítségül: mindegyikük egy-egy novella segítségével mutat rá, hányféle olyan magyar állampolgár van, akik a jelenleg hatályos jogszabályok szerint nem házasodhatnak össze a szerelmükkel, és miként diszkriminálja az állam a saját polgárait, ahelyett, hogy védelmet és jog előtti elismerést biztosítana számukra.

 "Jogfosztottak lettek a magyar mozaikcsaládok, azaz mindenki, aki nem házasságban, hanem élettársi kapcsolatban él. Nincsenek egyenlő jogaik a szivárványcsaládoknak, a gondnokoltaknak és a harmadik világból érkezőknek" – olvasható a TASZ sajtóközleményében.

Kattintson a képre és olvasson kortárs magyar írókat!
Kattintson a képre és olvasson kortárs magyar írókat!
Fotó: TASZ

Tóth Krisztina egy értelmileg enyhén visszamaradott lány szerelmének történetét meséli el, Kiss Tibor Noé a transzszexuálisok életébe enged bepillantást, Gerlóczy Márton a melegek családjogi diszkriminációjáról írt, Karafiáth Orsolya pedig arról, hogy az élettársi jogviszony a hatályos magyar jogszabályok csak akkor ismerik el családnak, ha már gyerek is született a kapcsolatból.

"Nem hagyjuk válasz nélkül a Házasság hete kirekesztő, a valóságot legfeljebb csak részben tartalmazó üzenetét, és büszkék vagyunk arra, hogy e válaszok megfogalmazásban neves magyar írok is szerepet vállaltak – kiállva a sokszínűség, a diszkriminációmentes társadalom és jogi környezet mellett" – nyilatkozta Bagyinszky Ferenc, a TASZ programvezetője. Kattintson a fenti képre és nézze meg, miket írt erről a fentebb már említettek mellett Kemény Zsófi, Tompa Andrea vagy Pungor András!

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 

Ne maradj le semmiről!

Blogok, amiket olvasunk

JEGYZETLAP Posztnyár szindróma

Ha csak sóhajtozunk, és utáljuk, hogy vége, egyre nyomorultabbul érezzük magunkat. Négy lépés, hogy a szeptembert is élvezni tudd!

STÍLER Netes szépségdilik: ezeknek ne dőlj be

Ha nem akarsz úgy kinézni, mint egy cirkuszból szabadult bohóc, ne a csodatévő appok képeinek higgy, hanem a tükörnek. Az ugyanis nem halványítja el a bőrhibákkal együtt a sminkedet is.

HOMÁR Fifikás, de bebukott parkolóteszt budán

Jó napot, miért büntetnek meg, ha még a fizetőövezet kezdetét jelző tábla előtt parkolok, a nem fizető zónában? Csak. Parkolócég, 12. kerületi módra.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta