Mesefilmekkel lesznek tele a mozik jövőre

Zanza!

Az elmúlt évek statisztikái alapján leginkább látványeffektekkel felturbózott, közismert mesefilmekkel lehetett bevonzani a filmmániás közönséget a mozikba. A Swide.com előrejelzései szerint a karácsonyi szezonban és a 2015-ös évben sem maradunk 3D-ben elkészített szuperprodukciók nélkül, melyek ezúttal is hemzsegni fognak az A-listás színészektől és színésznőktől. Összegyűjtöttük a legígéretesebb feldolgozásokat. Íme!

Pán Péter: NBC Live – 2014. december 4.

A klasszikus Broadway musicalt feldolgozó televíziós produkció várhatóan népszerű lesz majd az internetezők körében is, ugyanis a három órásra tervezett műsor főszerepeiben olyan ismert arcok tűnnek majd fel, mint a Csajok című HBO sorozatból ismert Allison Williams, aki Pán Pétert alakítja majd. Hook kapitány szerepében Christopher Walken lesz majd látható, míg az ismert Broadway színész, Chistian Borle két szerepben is feltűnik a műsorban. Az előkészületeket és a szereplőkkel készített interjúkat ide kattintva nézheti meg.

Vadregény: 2014. december 25.

A Rob Marshall által rendezett Broadway musical adaptáció több Grimm-meséből lett összegyúrva, így a karácsonyi Disney produkcióban látható lesz majd többek között Hamupipőke, Piroska, Babszem Jankó és Rapunzel is. A Stephen Sondheim musicaljén alapuló zenés film főszerepeire igazi nagyágyúk bólintottak rá, a boszorkány szerepében például Meryl Streepet láthatjuk, Johnny Depp farkasként, Lilla Crawford Piroskaként, Daniel Huttlestone pedig Babszem Jankóként fog feltűnni a filmvásznon.

Frozen Fever: 2015 tavasz

Az Oscar és BAFTA-díjjal kitüntetett animációs film, a Jégvarázs a Walt Disney Studios 53. egész estés produkciója volt, melyet Chris Buck és Jennifer Lee rendezett 2013-ban. A rendezőpáros ezúttal egy zenés rövidfilmmel készül a rajongóknak Frozen Fever címmel. A történet szerint Elsa és Kristoff egy emlékezetes ünnepséggel készülnek Anna születésnapjára, amit éppen Elsa, a Hókirálynő varázsereje hiúsíthat meg. A Disney valószínűleg valammelyik egészestés alkotása előtti kísérőfilmként vetíti majd a 2015 tavaszától.

Hamupipőke: 2014 március

A népszerű meséből először 1950-ben készítettek egészestés rajzfilmet, a jövő évben pedig Kenneth Branagh mutatja be saját Hamupipőke verzióját. Bár Emma Watson nem vállalta el a címszeretet, nagy nevekben így sem lesz hiány, a főszereplőt a Titánok harcából ismert Lily James alakítja majd, a gonosz mostoha szerepére Cate Blanchettet, a tündérkeresztanya szerepére pedig Helena Bonham Cartert kérte fel a rendező. A tavasszal mozikba kerülő film forgatókönyvét Alina Brosh McKenna és Chris Weitz írták.

Pán: 2015 július

Nemcsak az NBC élelmes producerei láttak fantáziát Pán Péter kalandjaiban, hanem Joe Wright is, aki szintén ismert színészekkel próbálja még vonzóbbá tenni produkcióját. Hugh Jackman Feketeszakállt, Garrett Hedlund pedig Hook kapitányt alakítja majd.A feldolgozásban olyan hollywoodi üdvöskékkel is találkozhatunk, mint Amanda Seyfried vagy Rooney Mara, aki az indián hercegnőt, Tigrisliliomot alakítja majd a filmben, amit július 17-en mutatnak be az amerikai mozikban.

A dzsungel könyve: 2015 október

A dzsungel könyve adaptációját a Walt Disney Pictures megbízásából rendezi meg Jon Favreau, aki bár Maugli szerepére egy ismeretlen tíz éves kisfiút (Neel Sethi) választott, az állatok szinkronjait igazi nagyágyúkra bízta. A tervek szerint a Kipling regény 3D-s adaptációjában Scarlett Johansson Ká, az óriáskígyó hangja lesz, Bill Murray Baluként lesz hallható, Idris Elba Sir Kán, Ben Kingsley Bagira, Christopher Walken Lajcsi a majomkirály, Lupita Nyong'o pedig Raksha a farkas hangját adja majd. A Pán Péterhez hasonlóan ez a sztori is népszerű a filmstúdióknál, a pletykák szerint ugyanis a Warner Bros. 2016-ban tervezi piacra dobni saját Maugli feldolgozását.

2016-os premierek

A 2012-ben bemutatott Hófehérke és a vadászt csak közepesen jól fogadta a közönség, így egyáltalán nem számítottunk arra, hogy a készítők a lehetséges folytatáson törik a fejüket. Pedig igen, a fantasyfilm a tervek szerint 2016 áprilisában kerül majd bemutatásra Frank Darabont rendezésében. A Kristen Stewart rajongóknak viszont rossz hír, hogy a színésznő talán csak egy cameo erejéig tér majd vissza a filmbe Hófehérkeként.

2016 májusára várható azAlice Csodaországban című 3D-s kasszasiker folytatása, amit ezúttal Tim Burton helyett a Muppet-mozifilmek egyik alkotója, James Bobin rendez majd. A stáb várhatóan nem sokban fog eltérni a 2010-estől, így a Kalapos szerepében Johnny Depp, Alice szerepében pedig Mia Wasikowska lesz majd látható. A Disney filmstúdió reméli, hogy a folytatással is legalább egymilliárd dolláros bevétel és számos Oscar illetve BAFTA jelölés áll majd a házhoz.

A közeljövőben várhatóan hivatalosan is bejelentik a Szépség és a Szörnyeteg feldolgozását, a Kis hableány megfilmesítését Sofia Coppola rendezésében, A Pinocchiót Guillermo del Toro rendezésében, amiről az a pletyka járja, hogy Robert Downey Junior már rá is bólintott a neki szánt szerepre.Neil Gaiman pedig a klasszikus Grimm-mesét, a Jancsi és Juliskát filmesítené meg 2016-ban.

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Blogmustra