A Hiperkarma új lemeze majdnem jó, de

Zanza!

11 évvel a második album, az Amondó - valamint hosszú, drogoktól súlyosbított évek - után Bérczesi Róbert és a Hiperkarma végre összehozta a harmadik albumát, ami a rájuk jellemző dalszövegek ismeretében nem meglepő módon szóviccet kapott címként. A Konyharegényre 12 számot pakoltak fel, és első hallgatásra elég tömény lett: mint egy nagy adag, zsíros brassói, amit boldogan belapátol az ember, de aztán megülheti a gyomrát.

A jó hír

A Hiperkarma kábé ugyanott veszi fel a fonalat, ahol annak idején elvesztette: ugyanazt a könnyeden tinglitanglis, de épp ezért kellemes zenei alapot hozza, miközben a gyomrot igazán a szövegek ülik meg. Bérczesi dalszövegei kb. a kétezres évek eleje óta egyedülállónak számítanak a hazai könnyűzenei mezőnyben, ezeket az új dalokat is többször meg kell hallgatni ahhoz, hogy kihámozzuk:

  • először magukat a szavakat;
  • másodszor az összeálló mondatokat;
  • harmadszor a mindezek közti kohéziót, azaz a dalszöveg értelmét.

És épp ezért nemcsak az album, de a Karma nagy előnye is az, hogy a dalaikat rohadtul nem elég egyszer átrágni. Bérczesi sose a hangbeli adottságairól volt ismert, ez most se változott, de az egész album valahogy nem olyan szétcsúszó, mint az említett 2003-as Amondó (és akkor ne menjünk bele annak az azóta már közismert lehetséges okaiba).

De

Egyelőre viszont túl nagy slágergyanút sem észleltünk két hallgatás után (pedig a Hiperkarma cjmű debütáló albumukon rengeteg volt, kezdve a Dob+Basszussal egészen a depis címadó dalig). Mindössze kétszer kaptuk fel a fejünket: egyszer a Szerinted?-nél, ami valami érdekesen más ritmust képvisel a többi dalhoz képest, másodszor a teljesen hangszermentes Vicces című dalnál, ahol az alapot Bérczesi beatboxolta fel, majd kvázi ráreppel. Kicsit kizökkentett bennünket, hogy rögtön ezután jött az album címadó dalának egy Somogyvári Dani-féle dubstep-remixe, mi nem teljesen értettünk, miként került ide, de Bérczesinek tetszett a késztermék.

A Konyharegénnyel tehát nem írnánk le a zenekart, korántsem lett vacak, csak kicsit olyan érzésünk van, mint ahogy Marcel Duchamp járt, amikor szeretett volna kiállítani mást is, mint a híressé vált piszoárját, a Forrást. Az forradalmi húzás volt (hisz ez volt az első galériában kiállított hétköznapi tárgy), hatalmasat is ütött, de ezek után már hiába állt elő biciklikerékkel vagy palackszárítóval, a legnagyobb ötletet már ellőtte – ahhoz képest a többi már unalmasnak számított. Dubstep ide, beatbox oda, kicsit ilyen lett a Konyharegény is – írja mindezt az, aki pedig tinikorában hatalmas Karma-rajongó volt. 

Az új album itt meghallgatható.

Blogmustra