Zanza!

Egy avantgárd kiállítás akkor jó, ha megbotránkoztat, ha az ember nem jóízűen cuppogva jön ki, hogy ezdejóvolt-megérteazárát, ha arról dumál utána kivörösödött arccal a partnerével, hogy mi a kénköves pokolbugyráért művészet egy büdös hólapátot lelógatni a plafonról. Mindezt bajosan kapjuk meg a Magyar Nemzeti Galéria új sztártárlatán, a Dada és szürrealizmuson, de azért a jóízű cuppogás így is adott: ekkora klasszikus avantgárd kiállítás nagyon régen nem volt Magyarországon (talán a Rupf-gyűjtemény 2007-ben a Szépművészetiben). Mindenesetre a Galéria elérte, hogy – a korszak miatti rajongás elfogulttá tett – ez lett talán az év egyik legjobb nagy kiállítása.

A placc

Azzal kezdenénk, ami a legtöbb bosszankodást okozta, pláne egy ilyen nagy volumenű kiállításon: a világítással. Az MNG elvileg egy vérprofi, állami pénzből gründolt galéria, ahol a legkisebb problémának kéne lennie, hogy folyamatos, a műtárgyra szabott fénnyel világítsák meg Marcel Duchamp vizeldéjét vagy Joan Miró festményét. Azonban több teremben és több műtárgy előtt azzal szembesültünk, hogy mozgásérzékelős (!!!) lámpákat szereltek fel. Következmény: odaérünk egy képhez, felkapcsol a lámpa, látjuk a képet (ha épp a fény nem tükröződik vissza), elkezdjük szemlélni, nem mozgunk, lekapcsol a lámpa. Reflexből megmozdulunk, amire felkapcsol a lámpa, újra eltávolodunk, megállapodunk, lekapcsol a lámpa. Ekkor már csak hadonászunk, lámpa fel, majd le, így az eredmény: folyamatos mozgásszínházat kell játszanunk, hogy a lámpa égjen fölöttünk, ami elég komikus tud lenni. 

Az első bosszankodás után azért inkább az MNG dadaista bónusz featúrájának nyilvánítottuk ezt, mert alapjában elégedettek voltunk az összbenyomással: roppant jól vannak elhelyezve a tárgyak, mivel tematikus termeket alakítottak ki. A kollázsok, asszemblázsok és objektek terme után az automatizmus, biomorfizmus és metamorfózis helyisége következik, majd az illúzió és az álomtáj kap önálló szobát, végül pedig a vágy (múzsa és áldozat). A termek határait vastag, a falakon és a padlón is áthúzódó kék csík jelzi, rajta a következő terem címével, ráadásul egyből átvezetik a nézőt a kapcsolódó magyar avantgárd kiállításra, ahol folytatódik a rendszer. Az már más kérdés, hogy a klasszikus festészetre építő Nemzeti Galériában mennyire fér el a modernitás, de egy Moholy-Nagy tárlattal már bizonyította korábban az MNG, hogy a dolog igenis működik a Várban is.

A kiállítás

Mint fentebb említettem, totálisan elfogult vagyok a klasszikus lázadó avantgárddal szemben. Ugyanis a korszak legnagyobb punkjai voltak a festészetet egyetlen (esetleg a háttérrel azonos színű) négyzetre redukáló Kazimir Malevics, a piszoárt galériában kiállító Marcel Duchamp, vagy a világ legamorfabb nőit megfestő Pablo Picasso. Úgy gondolták, mivel már létezik a fotó, a képzőművészetnek többé nem kell célja legyen bemutatni a felszínes világot, inkább lemerülnének mélyebbre, az emberi pszichébe, és fellázadtak a bevett avítt formák ellen. Az első terem inkább ezt a lázadást mutatja be a dada azon képességével, hogy bármilyen szemetet felhasznált egy képhez.

Eleve Tót Endre seregszemlés képeivel indítunk, ahol fekete alapon fehér pöttyök jelzik a korabeli csoportképeken feltűnő dadaista művészek elhelyezkedését. Utána jönnek is a fura alkotások: Francis Picabia collstokból készült asszemblázsa, Duchamp beteg tárgyai és Kurt Schwitters zseniális merz-képei. Ezek után szinte furcsa, hogy a későbbiekben már rendes festmények is feltűnnek, persze Marcel Janco Bál Zürichben című képe is minden, csak nem megnyugtató. Aztán ott van a csodás Man Ray Elpusztíthatatlan tárgya, aminek története az egész dada története dióhéjban: a metronómnak a ráragasztott rajzolt szemmel eredetileg Elpusztítható tárgy volt a címe, és amikor pár dadaellenes tüntető össze is törte, Ray nem tett feljelentést. Mert hát ez volt a mű címe.

Miközben az ember az ásítozó amerikai és belga turistalányokat kerülgeti, Duchamp összes híres readymade-je (vagyis sajnos csak azok replikái) is előkerülnek, illetve az egyik falon hat perces Vérszegény mozija fut (ld. lejjebb). Aztán már át is libbenünk a küszöbön, jönnek a több művész által, improvizatívan rajzolt cadavre exquis-k, és sorakoznak a nagy nevek Yves Tanguy-től Max Ernstig. Az pedig mindennél jobban jellemzi az avantgárd elrugaszkodott őrültségét, amikor Ernst egyik madaras képénél egy biztonsági őr megkérdezi az idős teremőr nénit: „Mutasd már meg, kérlek, a rohadt madarakat!" 

André Masson Goethe, avagy a növények metamorfózisa című képe talán a legmonumentálisabb a kiállításon, percekig lehet nézni a színkavalkádját, és még jól nézne ki a gyerek szobájában is. Aztán jönnek a szürrealisták, Dalí, Magritte és Chirico képei, összességében nem sok mű van itt tőlük, de azért jó ízelítőt adnak ahhoz, hogy megkedvelje az ember a furcsa, riasztó, idegenszerű álom- és formavilágot. Átrendezett valóság címmel ezután egy csodás kapcsolódó kiállítás mutatja be a klasszikus avantgárdra reflektáló magyarokat, ahol Bernáth Aurél, Kassák Lajos, Moholy-Nagy László és a többiek képei és kollázsai (stb.) bizonyítják, mennyire hozzájárult a magyar művészvilág a művészettörténet legnagyobb atomrobbanásához, amit a mai napig képtelen elfogadni a közvéleményt. Hiszen ez nem is művészet!

Nekik ajánljuk

Legfőképp azok nézzék meg a kiállítást, akik túllépnének a zsánerképeken, és szeretnek vitába szállni az eléjük letett szobrokkal, fellógatott tárgyakkal, kiakasztott képekkel. Azoknak, akik megállnak egy üvegtartó előtt, és megpróbálnak a felszínesnél mélyebben belegondolni, mi a fenét keres az MNG-ben egy üvegtartó, pláne lecsüngetve a plafonról. De nem ördögtől való elvinni a gyereket is, hogy megláthassa, mennyire menő dolog a fantázia, hogy a debil felnőttek képesek bármiből játékot kreálni maguknak (aztán ezt később milliárdokért adni-venni). Najó, ezt tényleg mindenkinek ajánljuk, ki tudja, mikor lesz még egyszer ekkora avantgárd kiállítás itt.

Dada és szürrealizmus. Magritte, Duchamp, Man Ray, Miró, Dalí. Válogatás a jeruzsálemi Izrael Múzeum gyűjteményéből

Mettől? 2014. július 9.

Meddig? 2014. október 5.

Mikor? Kedd-vasárnap, 10-18 óra között.

Hol? Magyar Nemzeti Galéria, Budapest, Szent György tér 2., Budavári Palota, A-B-C-D épület Megközelíthető a Széll Kálmán térről a 16-os, a 116-os és a 16A buszokkal, a Deák térről a 16-os busszal, a Clark Ádám térről gyalog, a 16-os busszal vagy a siklóval, a Dózsa György tér felől pedig a gyorslifttel.

Mennyibe kerül? A teljes árú jegy 2400 forintba kerül, az Életre kelt (film)kísérletek kiállításra külön 1400 forint a belépő. A kombinált jegy minden kiállításra 3200 forint. Borszerda nevű rendezvény idején 2800 forint a belépő. A kedvezményes jegy 2000 forint.

Mennyi mű? Több mint száz darab.

Mik? Festmények, objektek, fotómontázsok, kollázsok, asszemblázsok és ready-made-ek..

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Blogmustra