Celeb is kell az újkori revübe!

Zanza!

Sokáig azt hittem, egyedül én vagyok, aki szeretné visszahozni a régi, pesti mulatók hangulatát, azt amelyiket még nagyanyáink élhettek meg. De nem így volt, mert pár évig nem néztem oda, és tessék, már is itt az Orfeum, a pesti mulató, ahol ebbéli vágyálmaink valóra válhatnak. Ki is derült, hogy mennyire, mivel elmentem a Puppet Show című előadásuk premierjére, és annyi bulvárújságíróval találkoztam, mintha csak egy Puzsér-Hajdú összecsapásra készülnének. Meg is ijedtem rögtön, de aztán gondoltam, biztos csak a színesnek ígérkező program miatt vannak itt. Aztán amikor az asztaloknál is celebek ültek, kicsit már rettegtem, hogy már megint csak erről fog szólni ez az egész. De szerencsére nem teljesen így lett. 

Kállai-Kiss Zsófi (X-Faktor) és Veres Mónika (The Voice) a húzónevei az előadásnak, ami bennem némi képzavart okozott, de erről majd később. A kétórás revüműsor szórakoztató volt - abból a fajtából, ami mellett simán el lehet vacsorázgatni meg pezsgőzgetni, de beszélgetni nem, hiszen hangos, de ez így van rendjén. A cigarettafüst mondjuk nagyon hiányzott, hiszen az Orfeum szót már eleve úgy mondjuk ki, mintha füstöt eregetnénk; de szerencsére nem helyettesítették szárazjéggel, és a fény is csak közepesen volt sok.  

A Puppet Show-t nyolc baba játssza el nekünk, jelmezeiket madanti tervezte - hát, nem kaphatott rájuk túl sok pénzt, mert láthatóan silány anyagokból készültek, viszont legalább ötletességgel ellensúlyozta a hiányosságokat. Arról, hogy "mennyire különbözőek, s mégis mennyire egyformák vagyunk" pontosan nem tudom, mikor volt szó az előadás alatt, de hogy ez mégsem a Jógyerekek képeskönyve, azt abból lehet biztosan tudni, mert Kállai-Kiss Zsófi és Veres Mónika nagyon sokat énekeltek olyan sokféle műfajból, hogy az ember csak kapkodta a fejét, vajon most épp egy aktuális slágert hall, vagy Az Operaház fantomját. 

Ez egy kicsit összekuszálta a revü stílusát és mondanivalóját egyaránt, ahogy az is, amikor hirtelen előtört a Petőfi Rádió az egykori gyereksztár Nikából (mert az nehezen értelmezhető revüsnek, ahogy mesterkélt átéléssel és nem zavaró angolsággal énekel Rihannát, de a hangja olykor gyönyörűen csengett, még ha nálam inkább Kállai-Kiss Zsófi is a befutó). Itt jegyezném meg, hogy nem ártana a hangosítással kezdeni valamit, mert sokszor mintha egy dobozból playbackeltek volna az énekesnők, és már az is hervasztó, hogy playbackelnek, hát még ha koncentrálni is kell a nézőnek arra, hogy mit. Kállai-Kiss Zsófi egy visszafogottabb vonalat képviselt, ami jól is állt neki, mondjuk nehéz nem visszafogottabbnak lenni Nikánál, de ez a hangi adottságokból is fakad. 

A táncosokat jó volt nézni, és az énekesnők sem tűntek totálisan falábúnak, ebből a szempontból valóban revüsre sikerült az előadás. A dalválasztásokat viszont már csak azért sem értem, mert az a korosztály, aki ezeket a zenéket hallgatja aligha teszi be a lábát a Corinthia Hotel tőszomszédségéban található mulatóba. Ebből egyenesen következik, hogy némileg zűrzavaros az előadás pozicionálása, de mi is tudjuk, hogy a celebekkel legalább be lehet kerülni a hírekbe. Meg aztán ki tudja, lehet, hogy éppen ettől kezd mulatókba járni a pesti fiatal.

Blogmustra