Szavazzon a filmtörténet legelborultabb filmjére!

Zanza!

A Dazed Digital összerakott egy cikket a filmtörténet legelborultabb filmjeiről, de nem értettünk maradéktalanul egyet vele. Íme, a magunk tízes listája olyan filmekből, amelyek, hát, legalábbis nehezen feldolgozhatóak (ami nem zárja ki persze, hogy emellett akár baromi jók is lehetnek). Szerintünk jó kis lista lett, válassza ki a legelborultabbat, nem lesz könnyű! És ha megvan vele, se dőljön hátra, mert mindjárt jön a magyar lista is!

A szakács, a tolvaj, a feleség és a szeretője

Egy aránylag könnyedebb filmmel kezdjük, bár persze A szakács, a tolvaj, a feleség és a szeretője sem piskóta. Peter Greenaway klasszikusát nem csak képi világa, de is különös tartalma miatt is komoly kihívás végignézni, még akkor is, ha a színészi játék képes feledtetni velünk a nehezebb pillanatokat. A film elborultságához nagyon is sokat tesz hozzá Greeneway házi zeneszerzője, Michael Nyman zenéje, a film utolsó jelenete pedig igazi remekmű. Jean Paul Gaultier jelmezei nélkül persze lehet, hogy nem került volna az elborult filmek közé ez az 1989-es film.  

Blue

Derek Jarman brit rendező 1993-ban, halála előtt pár hónappal fejezte be utolsó filmjét - bár a film kifejezés talán nem is fedi le pontosan azt, amit a néző lát. A néző ugyanis nem lát semmit. Pontosabban csak annyit, amennyit Jarman még látott ekkor, mivel a később halálához vezető AIDS-betegségből adódó komplikációk miatt már szinte teljesen megvakult. A filmvászon ezért végig gyönyörű mélykék (azaz blue, ez volt az a szín, amit szemvizsgálataikor a retinájára irányított fénypászma hatására még észlelt), a lényeg úgyis az, amit hallani lehet: a rendező kedvenc színészei, alkotótársai, valamint ő maga összegzik életét és munkásságát, miközben háttérzeneként Simon Fisher-Turnertől Erik Satie-n át Momusig szinte mindenki felvonul, aki valaha akár egyetlen hanggal is hozzájárult Jarman-filmhez. Ha ön erre azt mondja, "de hát ez mitől film??", arra csak azt tudjuk mondani: ha jó passzban ül neki, akkor az. Épp ezért nem is CD-n adták ki később, hanem DVD-n.

Dr. Parnassus és a képzelet birodalma

Először azt hittük nincs is elborultabb filmje Terry Gilliamnek a Brazilnál, de aztán eszünkbe jutott a Doktor Parnassus és a képzelet birodalma, ami sajna nem olyan jó, mint a Brazil, viszont betegnek mindenképp betegebb. A 2009-es alkotás nemcsak azért zseniális, mert elhangzik benne a filmtörténet egyik legfontosabb mondata ("Semmi sem állandó, még a halál sem"), de a látványvilága is lenyűgöző. Az mondjuk szomorú, hogy a parádés szereposztáshoz részben Heath Ledger halála is kellett, amiatt alakult például úgy, hogy négyen is eljátsszák a főszerepet, na de az elborultsági faktoron ez azért elég sokat tol is egyben.

 

Harcosok klubja

Van annál elborultabb film, mint amelyik teljes egészében egy olyan férfi agyában játszódik, aki nyilvánvalóan őrült, és a valóságból egyre kevesebbet érzékel ugyanúgy, mint a többi ember? Nyilván nincs, és a Harcosok klubja nem csak az elmebaj viszonylag jól átélhető bemutatása miatt borús, hanem azért is, mert a végső következtetése az, hogy a modern világ elnyomása alól csak az őrület lehet a kiút. Na jó, David Fincher filmje romantikával próbálja elmismásolni a tragikus véget, de aki olvasta Chuck Palahniuk zseniális könyvét, az jól tudja, hogy ennek a lúgmaráson és zsírlopáson keresztül vezető útnak az igazi vége az elmegyógyintézet.

Kis-nagy világ – Synecdoche, New York

Van egy férfi, aki a Cotard-téveszméről van elnevezve – arról a kórképről, amikor valaki meg van róla győződve, hogy meghalt. Ez a férfi egy olyan, vígjátéknak induló tragédiában szerepel, aminek minden jelenete új hónapban játszódik. A száguldó időben haldokló, vagyis gyakorlatilag már halott férfi egy egyre növekvő színdarabot rendez, amiben saját magát is eljátszatja valakivel. Sőt, az őt játszó színész szerepét is külön színész játssza. Maga a rendező pedig a feleség gardróbjában lakó, öreg takarítónő szerepét játssza el, de nem csak a színdarabban, hanem az életben is. Írta és rendezte Charlie Kaufman, aki ezek szerint a John Malkovics menetet csak bemelegítésnek szánta, a főszereplő pedig a nemrég elhunyt Philip Seymour Hoffman. A közönséget többnyire megoszja a végeredmény: egy részük érthetetlennek és unalmasnak találja a Synecdoche, New Yorkot, a többiek szerint messze ez a Világ Legjobb Filmje. De megmagyarázni ők se tudják.

Meztelen ebéd

David Cronenberg 1991-ben rendezte meg William S. Burroughs híres regénye alapján a Meztelen ebéd című filmet. Ez az egyetlen (meg persze a Stalker), amit végül átvettünk az ötletadó listáról, annak ellenére, hogy még a rendezőnek sem sikerült maradéktalanul megmagyaráznia az író furcsaságait. A véletlen gyilkosság elől az Interzóna nevű helyre menekülő rovarírtószerfüggő különös történetét ebben az esetben is a zene teszi teljessé. Howard Shore zeneszerzőnek és Ornette Colemannek nagyon is sokat köszönhet tehát Cronenberg.

Radírfej

David Lynch gyakorlatilag bármelyik filmjével szerepelhetne ez a listán, de az összes alkotása közül a legelborultabb valószínűleg az évekig készített Eraserhead, azaz Radírfej. A filmet 1977-ben mutatták be, fekete-fehér, és a főszereplő figurának az egyik bizarr jelenet szerint tényleg a ceruzák végén levő radírból van a feje. Az illetőnek születik egy borzalmasan nyüszítő szörnybabája, lakik vele szemben egy vonzó, de elérhetetlen nő, a radiátorában meg egy csúnya arcbőrű, de csodálatosan éneklő hölgy él - és aki 10 percnél régebben fejezte be a film nézését, ennél többre valószínűleg nem is emlékszik belőle. Ezeken a képeken kívül csak egy borzasztóan nyomasztó hangulat marad meg a filmből, ami normális embernek másfél órán keresztül – felfogható sztori és bármi emberi megnyilatkozás híján – nehezen elviselhető.

Salo, avagy Sodoma 120 napja

Pier Paolo Pasolini 1975-ben vitte vászonra Sade márki műve nyomán meglehetősen nyomasztó alkotását. A Salo, avagy Sodoma 120 napja tényleg mindent megmutat, amit normális ember sosem akar látni, ezért is indulhat nagy eséllyel a legelborultabb filmek között, és az is elmondható róla, hogy ez az a film, amiben a szexualitás egyetlen pillanatra sem kelt vágyat, viszont annál több viszolygást. Nem csoda, hogy mind a mai napig nehezen ülhető végig, főleg abban a tudatban, hogy esetleg összefüggésben lehet a rendező meggyilkolásával is. 

Stalker

Nem elég a titkokzatos és fiktív helyszín, a Zóna, ahova a sztalkerek csempészik a kíváncsi embereket, de még a Wikipédia is azt írja, hogy Tarkovszkij Stalker című filmjében a művészet egyik végpontjáig jut el. Ez szerintünk már elég is az elborultsághoz, de ha hozzátesszük, hogy a filmben a sci-fi elemeit felhasználva kapunk válaszokat olyan alapvető kérdésekre, mint a vágy, a magány vagy az emlékezet máris közelebb érezhetjük magunkhoz a Stalker furcsa, szuggesztív világát. Attól még elborult egy film, vagy nem? Döntse el mennyire!

Szédülés - Vertigo

Nincsen filmes lista Hitchcock nélkül, bár egyáltalán nem könnyű megkeresni a legelborultabbat a mester művei közül. Hosszas agyalás után mi végül a Szédülést választottuk, mert nem akartunk belefutni nagyon a horrorszerű filmekbe, akkor ugyanis feltehetően soha nem lenne vége a felsorolásnak. Nincs film, ami jobban érzékeltetné, mit érez egy tériszonyos, de aki látta, annak tökéletes elképzelése lehet arról is, mit szólhatott a közönség az egykori rendőrről szóló, 1958-ban forgatott filmről, ami rengeteg technikai újítást hozott a filmművészetben.

Tetsuo

Csak japán filmekkel önmagukban meg lehetett volna tölteni egy ilyen listát, de itt is határt kellett húzni, ahogy a gagyi, bár kétségtelenül elborult horrorfilmek esetében is. Az 1989-es cyberpunk filmmel kapcsolatban azonban közhelyszerűen azt szokták mondogatni, hogy aki látta, az vagy imádja, vagy gyűlöli, de az biztos, hogy nem tud csak egy vállrándítással elmenni mellette. Ennél nyomasztóbb, felkavaróbb dologgal a filmművészetben ritkán lehet találkozni. A Tetsuo mindössze 67 perces, kisköltségvetésű film, amiben bizarr jelenetek sorakoznak egymás után arról, ahogy egy üzletember lassan gépszörnyeteggé alakul - ebbe pedig belefér az is, hogy a farka egy hatalmas fúrófejjé változik.

Blogmustra