#VILÁGOM

Szavazzon a legjobb idei magyar filmre!

2013. december 30., hétfő 12:58

A hazai filmgyártás néhány stagnáló év után újra beindulni látszik, ennek köszönhetően idén már tudunk olyan cikket írni, ami arról szól, hogy ujjé, végre készültek egyáltalán magyar filmek, és vajon melyik volt ezek közül a legjobban sikerült. Húsz oldalas tanulmányt mondjuk még mindig nehéz lenne összehozni a témában, de ne legyünk mohók.

1. Elment az öszöd

Rögtön kezdjük az elrettentő példával, ami pedig sikerülhetett volna jól is, mivel a főszereplő, Sás Péter elég profi parodista. Szerintünk mégsem lett még nézhető sem a Gyurcsány Ferenc elhíresült beszédje alapján íródott  Elment az öszöd című alkotás, elképzelhető, hogy éppen azért, mert a rendező-producer Dézsy Zoltán úgy vélte, hogy ő most nem egy vígjátékot, hanem "kibeszéletlen társadalmi kérdéseket feszegető filmet" forgat, amely "abszurd dráma és nem paródia, a jelenetek és események pedig valós alapúak." Annyira valós alapúak, hogy az exminiszterelnök jól be is perelte őt rágalmazásért, más kérdés, hogy azóta elsőfokon már el is vesztette a pert.

2. A nagy füzet

Aztán végre jött a jó hír, Agota Kristof azon című könyve alapján Szász János megrendezte A nagy füzet című filmet, ami nemzetközi szinten is óriási elismeréseket kapott, legutóbb most novemberben a legjobb film, a legjobb színésznő és a legjobb színész díját a 13. Los Angeles-i Magyar Filmfesztiválon. Mivel ez volt az első film, ami az Andy Vajna vezette Magyar Nemzeti Filmalap égisze alatt készült el, mindenki nagyon várta, és a film meg is ütötte a mércét. A nagy füzetet nevezte hazánk Oscarra is, és most már tudjuk, lehet izgulni, mert be is került a legjobb idegen nyelvű film kategória jelöltjei közé.

3. Nekem Budapest

Aztán a Színművészetis rendezők kényszerültek arra, hogy közös vizsga-mozifilmet készítsenek, ez lett a  Nekem Budapest című szkeccsfilm. A kilenc kisfilmből összerakott, 95 perces nagyfilm elméletileg a rendezők és a főváros kapcsolatát mutatja be, de sokak szerint ezt mégsem sikerült annyira megmutatni.

4. Isteni műszak

Az ősz beálltával végre a felhőtlen szórakozásra vágyók is megkapták a magukét, amikor bemutatták Isteni műszak című fekete komédiát. Az elsőfilmes Bodzsár Márk egészen tűrhető forgatókönyvet írt, és a biztonság kedvéért telerakta a filmet jó színészekkel, leginkább a Katona József társulatát igénybe véve. A végeredmény néhol ugyan kicsit vontatott, de a film képi világa ütött és a színészek is jól teljesítettek, mi pedig végre örültünk, hogy van remény.

6. Coming out

Decemberben aztán jött a nagy forróságban sokszor emlegetett első magyar melegfilm, a Coming out. Mi utáltuk, mások szerették, viszont kétségtelen, hogy ennyi szót az egész nem is érdemelt volna, ha nem pörgeti olyan ostobán a melegkérdést, ahogy tette. Elvitathatatlan tény továbbá az is, hogy a Csányi Sándor főszereplésével készült mozifilm még mindig ezerszer jobb, mint Gyöngyösi Bence bármelyik remake-je, de ha a melegvonalat kivesszük a filmből, akkor tényleg nem több, mint egy béna félreértésen alapuló, százezredik-semmilyen romkom. Ilyenekre nyilván van szükség, kíváncsian várjuk Hajnal Tímeát.

7. Overdose - Vágta egy álomért

Végül nem feletkeztünk meg Overdose-ról sem, hiszen ez is egy idén készült egészestés film, az utóbbi idők legsikeresebb magyar színekben versenyző lováról. Az HBO és a Magyar Nemzeti Filmalap támogatásával, a Filmteam Kft. produkciójában elkészült Vágta egy álomért az HBO-n és az HBO GO-n volt látható és egész jó kritikákat kapott.


Blogok, amiket olvasunk

JEGYZETLAP Posztnyár szindróma

Ha csak sóhajtozunk, és utáljuk, hogy vége, egyre nyomorultabbul érezzük magunkat. Négy lépés, hogy a szeptembert is élvezni tudd!

STÍLER Netes szépségdilik: ezeknek ne dőlj be

Ha nem akarsz úgy kinézni, mint egy cirkuszból szabadult bohóc, ne a csodatévő appok képeinek higgy, hanem a tükörnek. Az ugyanis nem halványítja el a bőrhibákkal együtt a sminkedet is.

HOMÁR Fifikás, de bebukott parkolóteszt budán

Jó napot, miért büntetnek meg, ha még a fizetőövezet kezdetét jelző tábla előtt parkolok, a nem fizető zónában? Csak. Parkolócég, 12. kerületi módra.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta