Cirkuszfilm, kis extrával

Zanza!

Aglaja élete csupa rettegés, mindig attól fél, anyja egyszer megsérül. A szabadon élő, iskolába nem járó kislányt a hatóságok elviszik, és egy katolikus nevelőintézetben találja magát testvérével. A tesót később elviszi az apa, de ő rendületlenül vár (és retteg), hogy mikor bukkan fel újra a mama. De mama egy darabig nem jön: inkább élvezi a sikert és a csillogást.

Végül csak megérkezik, igaz hét évvel később. A család hazatér az azóta rendszerváltott Romániába, ahol Sabinát sztárként ünneplik, egészen addig, míg egy tragikus baleset nem kényszeríti arra, hogy abbahagyja a munkáját, és helyét lánya veszi át. Az Acélhajú nő tehát Aglaja lesz, ahogy egykor anyja tervezte.

A Jadviga Párnája, és a Miskolci bonniésklájd után kíváncsi voltam, hogyan lehet egy ilyen erős önéletrajzi művet filmre vinni, illetve mit fog belőle kiragadni a rendező, Deák Krisztina. A filmet azok fogják szeretni, akik kedvelik a cirkusz csillogó, színes világát, a show-t, és a mögötte rejtőző nehézségeket. A film ugyanis túl sokat mutat a világból, a cirkuszi létből, de azt Máthé Tibor operatőr igen jól csinálja. Gyönyörű snittek, beállítások, és látvány, de egyszerűen túl sok: mintha a valós történet, melyet elöször a kicsi Aglaja (Jávor Babett), később felnőtt mása (Móga Piroska) mesél el a saját szemszögéből, kicsit elsikkadt volna. Pedig a filmben mellékszereplőként feltűnik Jordán Adél, a gonosz Kamarás Iván, Esztergályos Cecília, akik alig néhány perces megjelenésük ellenére remekül hozzák az írigy kolléganőt és a rezsim emberét.

A dráma szó, ami az egész filmet meghatározza, valahol ott van, de nem fogható meg igazán, folyton elillan. Nincs jelen, mintha elfelejtették volna megmutatni, milyen a viszonyuk a szereplőknek. Hiába utáljuk néha az Ónodi Eszter alakította anyát, máskor meg azt érezzük, mindent megtenne a gyerekéért, mégsincs jelen a kapcsolatuk, ugyanúgy, ahogy a kisebbik lány és a nagyobb Ana (Dobi Janka) testvéri viszonyát is mintha elfelejtették volna.

Ana egyébként is láthatatlan szereplő a film egy részében, annyira elfeledkeztek róla, még akkor is, ha nem ő van a történet fókuszában.És akkor még nem is beszéltünk a film végéről, ahol Aglaja végre szembeszáll a sorsával, még ha ezt teátrálisan is teszi meg, nem úgy mint a valóságban. A film forgatókönyvét képező önéletrajzi regény írója, Aglaja Veteranyi ugyanis 39 évesen öngyilkos lett.

Nem lenne ezzel a filmmel semmi baj, ha rövidebb lenne, mert itt-ott megbicsaklik a dramaturgia, elvész a feszültség, és nyögvenyelőssé válik a dráma. Jót tenne neki, ha kicsit kevesebb lenne benne a glamour és több lenne benne a való világ. Ennek ellenére Deák Krisztinának sikerült olyan mozit csinálnia, ami be tudja szippantani a nézőt, és ez nem kevés a mai világban.

Blogmustra