Hat bolt, négy szett: tízezer forint alatt nem ússzuk meg a tavaszi gardróbfrissítést

Zanza!

Hat boltot jártunk végig, hogy megnézzük, mennyiből ússzuk meg, ha egy teljesen új szettel akarunk megjelenni a munkahelyünkön, a családi ebéden, valamelyik buliban vagy egyszerűen csak unjuk már a rohangálós cuccainkat. Bár a különböző összeállítások darabjai jól kombinálhatóak - igazi dzsókernek számít mondjuk egy menő zakó -, ruhatárunk minimális felújítása is legalább 7600 forintba kerül.

Pár héttel ezelőtt már körbenéztünk a különböző üzletekben, hogy a nagy leárazásokat követően mi is a késő téli, illetve kora tavaszi kínálat, most pedig az ömlesztett trendek helyett megpróbáltunk mindenhol négy alkalomnak (munka, randi vagy családi ebéd, hétköznapi program, buli) megfelelő szetteket összeválogatni, ahogy tettük azt tavaly novemberben is.

A munkaholista

Ebben a szezonban sem lesz nehéz dolga annak, akinek ki kell öltöznie a munkahelyére, most is tele vannak az üzletek zakókkal, blézerekkel, ingekkel, sőt, a választék talán sokkal jobb, mint pár hónappal ezelőtt. Jó, azokban az üzletekben, ahol főleg a fiatal vásárlóknak szóló divat a nyerő - vegyük például a Bershkát vagy a New Yorkert -, nem lesz könnyű dolgunk, komolyabb blúzok helyett mi is főként színes, nyomatos felsőrészekkel tudtuk összepárosítani a zakókat, nadrágokat. Sajnos a legtöbb helyen húszezer forint alatt nem nagyon tudjuk megúszni a gardóbfrissítést, és még az is lehet, hogy egyik munkatársnőnk egy nagyon hasonló szettben érkezik meg az irodába, és indulhat is a cicaharc.

Bershka: zakó – 8995 Ft, virágos felső – 5995 Ft, nadrág – 8995 Ft, összesen: 23985 Ft

C&A: zakó – 7990 Ft, csíkos felső – 3590 Ft, nadrág – 7590 Ft, összesen: 19170 Ft

F&F: ruha – 7600 Ft, kabát – 7900 Ft, összesen: 15500 Ft

H&M: zakó – 8990 Ft, ing – 2490 Ft, nadrág – 6990 Ft, összesen: 18470 Ft

Mango: zakó – 11995 Ft, ing – 7995 Ft, nadrág – 9995 Ft, összesen: 29985 Ft

New Yorker: zakó – 12495 Ft, felső – 4590 Ft, nadrág – 9495 Ft, összesen: 26580 Ft

Család és szerelem

Aranyos, nem túl kihívó ruhákban most sincs hiány, közeleg a jó idő, na. Persze annyira még nem kellemes az időjárás, hogy egy szál akármiben lehessen üldögélni az ebédlőasztalnál vagy egy kávézóban, így egy zakót mindenképpen érdemes beszerezni, ha még nincsen. A vásárlásnál nem árt szem előtt tartani azt, hogy ez a ruhadarab elegánsabb irodai öltözéknek is elengedhetetlen kelléke, és két legyet üthetünk egy csapásra. Így talán nem annyira fájdalmas kiadni közel 20 ezer forintot egy két darabból álló összeállításért, amivel lehet, hogy csak a szülők előtt akarunk jó benyomást kelteni. Ha nagy szerencsénk van, akkor egyébként elég csak egy zakót beszerezni, ezek ugyanis vagy egy árban vannak, vagy pár ezer forinttal olcsóbbak, mint a cuki virágos ruhák.

Bershka: zakó – 8995 Ft, ruha – 9995 Ft, összesen: 18990 Ft

C&A: zakó – 5590 Ft, ruha - 12990 Ft, összesen: 18580 Ft

F&F: blúz – 3400 Ft, szoknya – 4200 Ft, összesen: 7600 Ft

H&M: zakó – 8990 Ft, ruha – 8990 Ft, összesen: 17980 Ft

Mango: zakó – 11995 Ft, ruha – 12995 Ft, összesen: 24990 Ft

New Yorker: ruha – 5990 Ft

Csak lazán

Akárcsak a kis fekete ruha, egy jó farmernadrág is fontos alapdarab minden nő ruhatárában. Az üzletek többségében öt és tízezer forint között lehet válogatni az örökérvényű ruhadarabok között, amelyeket remekül lehet kombinálni minden mással. Igaz, akár blúzt, akár inget, akár pulóvert veszünk hozzá, ritkán kerülnek kevesebbe, mint maga a nadrág, vagyis mindenkinek az ízlésére és a pénztárcájára van bízva, hogy mit vesz - az is lehet, hogy a 13 ezer forintos Mango-farmer a 2000 forintos C&A-blúz tökéletesen kiegészíti egymást, és ha egy bevásárlóközpontban járunk, akkor talán megéri megtenni azt a pár métert a két üzlet között. Aki pedig sem a munkahelyén, sem a család előtt nem mer kísérletezni, az szabadidejében nyugodtan belecsaphat a lecsóba, tízezer forintért color blocking nagykövetnek öltözhet a Tesco ruházati osztályán vagy Terry Richardsonként sokkolhatja ismerőseit a Bershkának köszönhetően.

Bershka: ing – 6995 Ft, farmer – 9995 forint, összesen: 16990 Ft

vagy pulóver – 2995 Ft, nadrág – 8995 Ft, összesen: 11990 Ft

C&A: blúz – 2000 forint körül, farmer – 7590 Ft, összesen: kb. 10000 Ft

F&F: pulóver – 4200 Ft, nadrág – 6200 Ft, összesen: 10400 Ft

vagy ing 2960 Ft, nadrág - 6200 Ft, összesen: 9160 Ft

H&M: farmering – 5990 Ft, farmer – 5990 Ft, összesen: 11980 Ft

Mango: pulóver – 9995 Ft, farmer – 12995 Ft, ing – 7995 Ft, összesen: 30985 Ft

New Yorker: blúz – 5990 Ft, nadrág – 9495 Ft, összesen: 15485 Ft

Buli van!

A sportos és sokkoló összeállítások helyett most inkább arra voltunk kíváncsiak, hogy mire számíthat az, aki testedzés és polgárpukkasztás helyett inkább bulizna. Ahol csak tudtuk, figyelembe vettük, hogy a magyar lányok szívesen rázzák miniruhában. Testhez tapadó kis fekete ruhát már 3100 forintért vehetünk a Tescóban, a Breshka plisszírozott rózsaszínes/szürkés csodája ennél háromszor drágább, szóval jól fontoljuk meg, hogy hova tévedünk be a tökéletes partiruháért. Jó, itt az irodai szetthez csak egy hétezer forintos, élénk színú zakót kell venni és máris két szettünk van.

Bershka: ruha – 9995 Ft

vagy zakó – 6995 Ft, virágos felső – 4595 Ft, nadrág – 8995 Ft, összesen: 20585

C&A: ruha – 11990 Ft

F&F: ruha – 3100 Ft

H&M: blúz  – 5990 Ft, farmer – 5990 Ft, összesen: 11980 Ft

Mango: blúz – 6595 Ft, nadrág – 7995 Ft, összesen: 14590 Ft

New Yorker: felső – 4590 Ft, short – 5290 Ft, összesen: 9880 Ft

Végkövetkeztetés: Ha olcsón akarunk viszonylag divatos cuccokat beszerezni, akkor továbbra is azt ajánljuk, hogy menjenek el valamelyik közeli hipermarketbe. A Tesco Extrákban F&F szatyrot is kapunk, a helyszínen is fizethetünk, nem kell végiglavírozni a halas pultok előtt az új szerzeményekkel. A fiatalosabb holmikért a New Yorkert és a Bershkát keressük fel, mondjuk az elsőben nem biztos, hogy találunk olyan holmit, amivel ne hoznánk szívbajt egy konzervatívabb főnőkre vagy szülőre. Ha nem szeretnénk sokkolni, akkor irány a C&A, a H&M vagy a Mango, igaz, mindegyik helyen legalább tízezer forintot ott kell hagyni, még akkor is, ha csak egy kétdarabos szettet vásárolunk.

Blogmustra