TREND

Jó kimozdulni a csigaházból - időutazás Use-fotelen

2011. október 15., szombat 14:26

Magyarország egyik legismertebb divattervező csapata, a Use Unused az elmúlt hónapokban nemcsak új kollekcióján dolgozott, hanem kisebb kirándulást is tettek egy számukra viszonylag ismeretlen világba. A Position Kollektívával közösen ugyanis egy öt darabból álló bútorkollekciót terveztek. A munka eredményét nemrég mutatták be a közönségnek, ahol kiderült: a bőrükből nem tudnak teljesen kibújni, a szocreál formavilág itt is visszaköszön.

Mára felengedtek a divat és a formatervezés más területei közti merev határok, számtalan példát láthatunk arra, amikor híres divattervezők öltöztetnek autókat, építészek kreálnak cipőket és így tovább. Magyarországon az egyik legizgalmasabb, kollaborációkban utazó csoport az Ivanka Beton Design, akik más dizájnerek bevonásával készítettek már betonból tányérokat és táskákat is. A másik ilyen csoport a Kavalecz Eszter, Kálóczy Zoltán, Kertész Attila, Mészáros András és Simonfalvi Bence alkotta Position, akik gyűjtőblogjuk mellett kreatív laborként is működnek.

Tavaly Phuong Thuy Nguyen textiltervezővel közösen alkották meg első bútorkollekciójukat, amit idén hg.hu Design Awardra is neveztek. 2011-ben pedig a magyar divattervezők új hullámának úttörőjével, a Use Unuseddal (Füzes Eszter, Godena-Juhász Attila és Tóth András) működtek együtt.

A szocialista divat stílusjegyeivel

A bútorkollekció ötletével a Position kereste meg a Use-t, akik örömmel mondtak igent a felkérésre, mert ahogy Godena-Juhász Attila is fogalmazott, "mindig jó kimozdulni a csigaházból". A divattervezők részt vettek már korábban több művészeti projektben is, csak ahogy a márkával többet kellett foglalkozni, úgy kevesebb idő jutott ezekre.

Az alapkoncepciót a két csapat együtt találta ki, minden részletet közösen vitattak meg és a döntéseket is közösen hozták, így elmondható, hogy az arányokkal és a koncepcióval mindenki egyetért. A kollekciót két komód, két derítőlámpa és egy fotel alkotja. Mindenképpen olyan bútorokat szerettek volna, amelyeken a Use filozófiája is visszaköszön: "A szocialista divat stílusjegyei minden kollekciónkban megjelennek, csak modernebb formában, vagy más anyagokból. Ezeket szerettük volna ide is átültetni" - mondta el Godena-Juhász Attila.

"Az 50-es, 60-as, 70-es évek magyar formavilága és funkcionalista minimalizmusa alapvetően meghatározta az irányt" - folytatta Simonfalvi Bence, aki egyébként végzettségét tekintve építész. "Szerettünk volna az akkori bútortechnológiai szempontokra is reflektálni. Az alacsony komódok, a párnákkal, feltétekkel tetszés szerint variálható alaprendszer, a vízszintes elrendezés, a három láb, illetve a fa, fém és réz kombinációja mind a kor bútorait idézik."

Ruháról bútorra

Na de hogyan nyilvánul meg ezekben a divattervezői kreativitás? Például úgy, hogy a fotel kárpitján egy divatból átvett megoldást alkalmaztak: "Az a felületmegmunkálás, amit a huzatokon látni, az új őszi-téli kollekciónkban is megjelenik. Ezenkívül az aktuális ruháknál használt színek, a szürke és a rozsdaszín itt is visszaköszönnek" - mondta a Use dizájnere. Simonfalvi Bencével egymástól függetlenül is hangsúlyozták, az elkészült darabokat koncepciónak, prototípusnak tekintik, és a bútorok valódi élete még csak most kezdődik el a felmerülő hibák kijavításával, a színek variációjával, a gyártás kérdéseivel.

Mivel mégiscsak nyolc ember közös, hónapokig tartó munkájáról, illetve két erős márkáról van szó, nyilvánvaló, hogy elsőre nem mindenben értettek egyet. A vitákra azonban egyik fél sem teherként tekintett, hanem igyekeztek olyan közös nevezőre jutni, ami mindkét csapat számára előnyös és mindkét brandre jellemző. Míg a Positiont pont a durván piaci fókuszból mozdította ki ez a kollaboráció, addig például Godena-Juhász Attila más jellegű meccset vívott: "Nekem félre kellett tennem a személyes ízlésemet, azt, hogy ne úgy gondolkozzak, mintha ezekkel a bútorokkal a saját lakásomat akarnám berendezni" - mondta.

A kollekciót nemzetközi kiállításokon és vásárokon is szeretnék majd bemutatni. "Örülnék, ha hasonló együttműködésekből több lenne a jövőben" - fűzte hozzá a tervező.

Ne maradj le semmiről!

Blogok, amiket olvasunk

MENŐ LAKÁS Hangulatos nappalik fehér téglákkal

A fehérre festett téglafal olyan visszafogott dizájnelem, ami egyből érdekesebbé tesz bármilyen lakást. Mutatjuk a jó példákat: modern, szellős, világos.

KETTŐS MÉRCE Kinek járjanak a segélyek?

Aki megérdemli? Aki rászorul? Aki balszerencsés? Az igazságos újraelosztás rendszere nem is olyan egyszerű.

GADGET Menő mobil 26 ezer alatt

A Xiaomi Redmi 4A az egyik legkedveltebb telefon hazánkban a gyártó kínálatából. Nem is csoda, mert ilyen tudást ilyen áron kevesen adnak!
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta