TEJBEN-VAJBAN

Elég jól nézett ki Michelle Obama az utolsó hivatalos vacsoráján

dívány.hu 2016. október 19., szerda 16:58

Megvolt a hamarosan leköszönő amerikai elnök, Barack Obama utolsó hivatalos vacsorája, amin Matteo Renzit, az olasz miniszterelnököt és a feleségét fogadták a Fehér Házban.

A mi szempontunkból viszont az igazán lényeges ebben az eseményben Michelle Obama, a first lady volt, aki szokásához híven ezúttal is remekül választott ruhát az alkalomhoz.

Egy bronzszínű, egészen pontosan rózsaarany Atelier Versace estélyit vett fel, ami azon túl, hogy nagyon jól állt neki, bizonyára egészen drága is volt. Pontos árat nem találtunk, de a több ezer dolláros árcédula egyáltalán nem lenne meglepő.

A vacsora némileg fura lehetett, ugyanis az olasz miniszerelnöknek egy nagyon menő, az USA-ban dolgozó olasz szakács által megálmodott és elkészített vacsorát szolgáltak fel, hogy lenyűgözzék néhány igazán klasszikus olasz ízzel, mintha ezt Olaszországban nem tudná megtenni. Volt némi mulatozás is, fellépett ugyanis az estén Gwen Stefani énekesnő. A galériában minden irányból megcsodálhatja Obamáné ruháját.

Az ennyire nagyszabású, elegáns ruhák egyébként nem kifejezetten jellemzőek rá, közelebb állnak hozzá az egyszerűbb vonalak és a virágminták.

Ez az első alkalom, hogy Katalin ruhája nem szép

Menő/Ciki

nemoszi 2016. október 19., szerda 16:38

Katalin hercegné mindig szuperül néz ki, és stílusába sem lehet belekötni: nem is akartunk soha. A Huffington Post hívta fel figyelmünket a hercegné legújabb megjelenésére, melyen egy nagyon élénkipos virágmintákkal nyomott ruhában mosolygott Katalin – ez a szettje nem lett a kedvencünk. Sőt, talán ez az első alkalom, hogy nem az az első reakciónk, hogy Katalin ruhája tökéletes.

Távolról sincs vége, olvasson még »
1061 szavazat 1463 szavazat

Heti kedvenc: fehér blúz kicsit másként

moana 2016. október 19., szerda 11:17

A fehér ingnél és blúznál kevés hasznosabb ruhadarab van, hiszen mindenhez fel lehet venni, az elegáns, irodai szettekbe is tökéletesen beilleszthető, de farmernadrággal is nagyon jól mutat. Egy baj van csak vele, kicsit unalmas és elcsépelt. Sebaj, az üzletekben nemcsak a klasszikus fazon kapható, vannak fodrosak, masnisak és derékban megkötősek is, nekünk most ez utóbbira esett a választásunk. 

Távolról sincs vége, olvasson még »

Nem szívbajos az új generáció!

Dobos Emese 2016. október 19., szerda 09:10

Az ismertebb magyar márkák sarkát tapossák már az új generáció képviselői: öt markánsan eltérő karakterű brand vonultatta fel a 2017-es tavaszi-nyári szezont megcélzó kollekcióját, köztük három hazai márka és két külföldi vendégtervező. Habár a tervezők (és csapatuk) néhány éve építik csak márkájukat ez nem jelenti azt, hogy ne lennének karakteresek és erőteljesek az általuk felvonultatott darabok.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Divatbloggernek álltunk, 5. rész: mi kell a PR-osoknak?

mzd 2016. október 18., kedd 15:01

A blogolást bemutató sorozatunk előző részében elmagyaráztuk önöknek, hogyan jutnak ingyen termékekhez a bloggerek. Ennek egyik jelentős szelete a PR-cégekkel közös "együttműködés", ahol főleg divattal és szépségápolással foglalkozó márkák tesztelnivaló termékeket küldenek szét. Van-e logika a szétosztásban? Hogyan választják ki a számukra leginkább megfelelő bloggert a cégek? Fizetnek a megjelenésekért? Többek között ezek a kérdések merültek fel bennünk, amelyekkel megkerestük azokat a PR-cégeket, akik gyakran látják el a bloggereket termékekkel – a folytatásban az ő válaszaikat olvashatja.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Táskakörkép: műbőrt és hátizsákot hordunk idén is

Dívány 2016. október 18., kedd 10:22

Jól esik az embernek minden szezonban új táskát venni, de hát persze nincs az a pénz, ami erre elég: ha mégis van, illetve pont most adta meg magát korábbi kiegészítője, vagy csak szeretne végre egy hátizsákot, akkor tudunk tippeket adni, hova induljon! Egész olcsón megúszhatja a beszerzést, de az a helyzet, hogy az üzletekben, amiket meglátogattunk, csak elvétve találtunk valódi bőr táskákat, viszi a prímet a műbőr, a hátizsákoknál a gyöngyvászon, de megjelent már a bársony is, mint érdekes táska-alapanyag.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Tudta, hogy a tüllel megbolondított ikeás zacskóként is lehet divatos?

Dívány 2016. október 17., hétfő 16:19

Ahogy az elmúlt évben, idén is a Mercedes-Benz Fashion Week Central Europe záró eseményeként hirdették ki a Design Terminál Gombold újra! pályázatának győzteseit. A verseny 2014-ben regionális megmérettetéssé nőtte ki magát, most Magyarországon kívül Csehországból, Lengyelországból, Szlovákiából, Horvátországból és Szerbiából is fogadtak jelentkezéseket, de a döntősök között ezúttal nem három, hanem két díjat osztottak ki, egyikért a hazai, a másikért pedig külföldi pályázók izgulhattak.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Flitterekben, felvarrókban és ocelotokban bő nyarunk lesz

Dívány 2016. október 17., hétfő 11:08

Október 15-16-án tartották meg a 2017-es tavasz-nyári kollekciókat felvonultató Mercedes Benz Fashion Week Central Europe-ot (ez volt korábban a Fashion Week Budapest), melynek sűrű programjáról több cikkben fogunk beszámolni. Alább öt magyar tervező jövő nyári munkáját mutatjuk meg, érdemes végigböngészni a galériát, mert szuperjó, csinos és érdekes összeállítások követik egymást!

Távolról sincs vége, olvasson még »

Bársonyban járnak a celebnők az ősszel

bb 2016. október 16., vasárnap 16:56

A másnapos gót smink és a röhejes cipők mellett az idei szezon egyik nagy slágere a bársony, amit természetesen már az olyan hírességek is betuszkoltak a ruhatárukba, mint Blake Lively, Kendall Jenner, Zendaya vagy Rosie Huntington-Whiteley – hívja fel a figyelmet a hétköznapokba is könnyen beépíthető trendre az Elle.com.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Venne 300 ezerért flip-flopot?

bb 2016. október 16., vasárnap 10:24

Nemcsak a várva várt KENZO x H&M kollekcióban lesznek flip-flop papucsok, de a 2017-es tavaszi-nyári kollekciókat elnézve a következő szezonban sem ússzuk meg a közel tíz éve elfeledett formát. Persze nem ez az egyetlen olyan ízléstelen lábbeli, amit divatba jön majd a luxusmárkák szerint, mivel várhatóan Crocs papucsban, Birkenstockban, csandálban és klumpában tipegünk majd az év első felében.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Mitől jön divatba valami?

Dobos Emese 2016. október 16., vasárnap 08:14

Az addig rendben van, hogy a kifutón látott ruhadarabok, „életérzések” leszivárognak olyan márkákhoz, melyek azokat a termékeket egyszerűbb formában, csak a jellegzetes jegyeket megtartva küldik az üzletek polcaira. Természetesen olcsóbban. De hol, ki és hogyan dönti el, hogy mi menjen a kifutóra? Hogy alakítják át ezt a rendszert a közösségi média és a bloggerek? 

Távolról sincs vége, olvasson még »

A Chanel divatba hozta a hajgumit

Menő/Ciki

bb 2016. október 15., szombat 19:50

Bár a 90-es évek trendjei jó ideje népszerűek a divatvilágban, a Chanel a 2017-es tavaszi-nyári kollekciókat bemutató párizsi divathéten megerősítette, hogy ez nemcsak egy múló szeszély a luxusmárkáknál, és tényleg úgy fogunk öltözni a következő szezonban, mint 20-25 évvel ezelőtt.

Távolról sincs vége, olvasson még »
300 szavazat 329 szavazat

Tele voltak magyar modellekkel a külföldi divathetek

aa 2016. október 15., szombat 13:56

Az előző szezonokhoz hasonlóan a 2017-es tavaszi-nyári kollekciókat bemutató fontos külföldi divatheteken is szép számmal bukkantak fel magyar modellek a divatházak kifutóin, sőt legnagyobb meglepetésünkre még Mihalik Enikő is bevállalt egy kifutós melót Párizsban. A békéscsabai modell mellett felkapott volt a New York-i, londoni, milánói és párizsi kifutókon Horváth Noémi Luca, Adamik Luca, Jablonczky Mónika és Cam Kerekes is. Kattintson a galériára és nézze meg, hogy milyen ruhakölteményekben vonultak a hazai modellek az olyan luxusmárkák kifutóin, mint a Dior, a Kenzo vagy a Valentino!

Divatba jött a póló alól kivillanó mell

aa 2016. október 15., szombat 13:54

A divatba hozott bugyinadrág semmiség a celebnők legújabb hóbortjához képest, miszerint a falatnyi póló alól kivillanó mellek az új hasig dekoltálás. A szégyenlős lányoknak nem való trend 2002-ben egyszer már felbukkant az MTV VMA vörös szőnyegén, ahol az akkor 22 éves Christina Aguilera tekert magára egy sálat úgy, hogy láttatni hagyta a melle alját. Biztos tudják, ez volt az énekesnő “Dirrty” korszaka.

Távolról sincs vége, olvasson még »

910 ezer forintos dzsekiben nyitott fánkozót Vajna Tímea

Dívány 2016. október 14., péntek 10:02

Vajnáné az Instagramon vs. Gucci kabát a Net-a-porter.com-on
Vajnáné az Instagramon vs. Gucci kabát a Net-a-porter.com-on

Vajna Tímea egy éves munkája beérett és pénteken végre a nagyközönség számára is megnyit a Mr.Funk nevű fánkozó, ami annyira fontos hely, hogy szerdai VIP-celebnyitásáról a TV2 is beszámolt. Na meg persze maga a keményen dolgozó tulajdonos, aki Instagramján közvetítette az eseményeket: mivel magunk is nagy rajongói vagyunk Alessandro Michele munkásságának (ő a Gucci tervezője, aki kábé forradalmasította a divatház stílusát), azonnal kiszúrtuk, hogy Vajnánén az ő egyik friss, őszi kollekciós kabátkája csillog.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Nem reménytelen a hamisítók elleni harc

aa 2016. október 13., csütörtök 19:48

Nemcsak a luxusmárkáknak gyűlik meg a baja a hamisítókkal, hanem a feltörekvő kisebb márkáknak is, melyek a Fashionista.com szerint nem is olyan védtelenek, mint az elsőre gondolnánk. Nemrég a díjnyertes Los Angeles-i illusztrátor és kiegészítőtervező, Tuesday Bassen elégelte meg, hogy a Zara ruhadarabjain köszöntek vissza az általa tervezett felvarrók és úgy döntött, hogy ügyvédet fogad és jogi lépéseket tesz az ügy érdekében.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Függőséget okozó gyógyszereket népszerűsít a Moschino

aa 2016. október 13., csütörtök 16:15

A Moschino vezető tervezője, Jeremy Scott szokásához híven nem sokkal a milánói divathét után piacra dobta a 2017-es tavaszi/nyári szezonra tervezett kapszula kollekcióját, amelynek darabjain vényköteles gyógyszerek és receptek köszönnek vissza. – írja a WWD a csak “Just Say Moschino” névre keresztelt kollekcióról, amivel az amerikai Scott gúnyosan a 80-as években készített kábítószer-ellenes kampányokra (Just Say No) kívánt utalni.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Divatbloggernek álltunk, 4. rész: egy blogger tényleg mindent maga vesz?

mzd 2016. október 13., csütörtök 08:13

Haul, azaz zsákmány vagy szerzemény - ha ezt látjuk egy blogposzt vagy videó címében, akkor biztosak lehetünk abban, hogy az adott blogger vagy vlogger közelmúltban beszerzett holmijait láthatjuk majd viszont. Ezek a bejegyzések elképesztően sikeresek (általában ezekre érkezik a legtöbb reakció), de ne gondoljuk azt, hogy ezeket az illető mind saját zsebből finanszírozza – a blogolást bemutató sorozatunk legújabb részében azt mutatjuk meg, hogyan működik a repicuccok rendszere.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Szépségtippek a CoverGirl új arcától, aki történetesen fiú!

(va) 2016. október 12., szerda 16:04

James Charles tizenhat évesen indította el Instagram-oldalát, amelyen látványos átalakítások sorát mutatta be egyre gyarapodó követőinek. Nem telt bele egy év, és a feltörekvő New York-i sminkes tehetségét magasabb szinten is elismerték, ugyanis felkérték a CoverGirl első férfi reklámarcának – írja a Vogue tiniknek szóló változata.

A fiatal sminkmester korábban csak frizurákkal foglalkozott, hamarosan azonban belekóstolt a sminkelésbe, amiben igen gyorsan kiteljesedett. Eleinte csak a közeli barátain gyakorolt, idővel viszont komoly klientúrája alakult ki – köszönhetően többek között annak, hogy saját magán próbált ki pár fogást, ami nem várt népszerűséget hozott számára. „Imádom átlépni a határokat és elképesztő megjelenést kihozni valakiből” – magyarázza a TeenVogue-nak.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Heti kedvenc: műszőrme kabát, ha egy kis luxusra vágyik

moana 2016. október 12., szerda 08:15

Lassan, de haladunk a mínuszok felé, és lesz majd olyan idő, amikor egy vékonyabb szövetkabát biztosan kevés lesz. A pufikabát és a bélelt parka is jó megoldás, de egy szép műszőrmekabát is jól jöhet. A hajtás után ihletet meríthet, hogyan is viselheti e heti kedvencünket. 

Távolról sincs vége, olvasson még »

Menő vagy ciki a Rihanna féle bomber-hátizsák?

Menő/Ciki

aa 2016. október 11., kedd 14:53

Csak most esett le, hogy míg Rihanna a 2017-es tavaszi-nyári kollekciókat bemutató párizsi divathéten Marie Antoinette és a francia kurtizánok stílusából merített ihletet a tervezés során, addig az aktuális Fenty x Puma kollekcióban található egy olyan furcsa bomber-hátizsák, amihez hasonlót Jean Paul Gaultier és az Eastpak is készített már a 2014-ben.

Távolról sincs vége, olvasson még »
325 szavazat 379 szavazat

Hogy sminkeljen az, akinek igazán problémás a bőre?

yuka 2016. október 11., kedd 14:07

Rengeteg nő életét keserítik meg olyan bőrproblémák, amik miatt sokszor az utcára sem szívesen lépnek ki - legalábbis smink nélkül semmiképpen. Ezek a bőrhibák azonban speciális sminkelési eljárásokat igényelnek. Sokan ott rontják el, hogy az egész arcukat lefedik egy  brutálisan sűrű, nehéz alapozóval, ezáltal a végeredmény maszk hatású lesz. Pedig ha a probléma nem érinti az egész arcot, akkor semmi szükség rá, hogy az egészséges bőrt is vastagon lealapozzuk!

Távolról sincs vége, olvasson még »

Ennyiért öltözhet fel most az irodába

Dívány 2016. október 11., kedd 12:19

Korábban már megnéztük, hogy az ősz mit tartogat azoknak, akik szeretik az olyan lezserebb cuccokat mint a bomberdzsekik, zenekaros pólók vagy a fémesen fényes ruhadarabok, vagy akik rajonganak mindenért, ami rózsaszín. Most annak jártunk utána, hogy mennyiért ruházkodhat fel egy irodista ebben a szezonban, ha az ismertebb márkák webshopjain vásárolgat. 

Távolról sincs vége, olvasson még »

Ezek a celebek akarnak nekünk ruhát eladni az ősszel

bb 2016. október 11., kedd 08:03

A naplopó Jenner nővéreken, Katy Perryn és Bill Murrayn kívül idén ősszel is számos celebet fogtak be a divatmárkák, a kollaborációk között pedig a szokásos lehúzások mellett akadnak egészen jó és megfizethető összeborulások is. A hajtás után a legbénább termékektől a legjobbak felé haladva mutatjuk a felhozatalt. Kattintson!

Távolról sincs vége, olvasson még »

Megérkezett a KENZO x H&M katalógusa

aa 2016. október 10., hétfő 18:42

Már csak pár hetet kell várniuk azoknak, akik órákat képesek szobrozni azért, hogy beszerezhessék a H&M legújabb tervezői darabjait, november 3-án debütál ugyanis a francia Kenzóval közös kollekció, ami már a frissen kijött katalógus alapján is sokkal szerethetőbbre sikerült, mint a hisztériát kiváltó Balmain darabok voltak.

Távolról sincs vége, olvasson még »
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33 | 34 | 35 | 36 | 37 | 38 | 39 | 40 | 41 | 42 | 43 | 44 | 45 | 46 | 47 | 48 | 49 | 50 | 51 | 52 | 53 | 54 | 55 | 56 | 57 | 58 | 59 | 60 | 61 | 62 | 63 | 64 | 65 | 66 | 67 | 68 | 69 | 70 | 71 | 72 | 73 | 74 | 75 | 76 | 77 | 78 | 79 | 80 | 81 | 82 | 83 | 84 | 85 | 86 | 87 | 88 | 89 | 90 | 91 | 92 | 93 | 94 | 95 | 96 | 97 | 98 | 99 | 100 ... 363

Blogok, amiket olvasunk

KETTŐS MÉRCE Percenként keres annyit, mint más havonta

Mészáros Lőrinc tavaly 96 milliárd forinttal gazdagodott. Napi 263 millió, percenként 183 ezer forint gyarapodás. Nem rossz!

KREATÍV PSZICHOLÓGIA Ezek a játszmák teszik tönkre a kapcsolatainkat

A játszmákkal nem csupán saját magunkat tehetjük boldogtalanná, de embertársainkat is az őrületbe kergethetjük játszi könnyedséggel.

HATÁRÁTKELŐ Hogyan szerezzünk barátokat külföldön?

Négy éve költöztünk Svédországba, nulla kapcsolattal. Innen épült fel a társaságunk. Tippek barátkozáshoz.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés