Férfit csak férfi tud nevelni? Fiús apukák mondják el tapasztalataikat

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A védő nénink szokta mondani: ahhoz, hogy férfit neveljünk, férfi kell! Megkérdeztünk tehát néhány fiús apukát, mit gondolnak a témáról. Melyek azok a tevékenységek, amelyek inkább apa-fiú programok, ahol a férfidinamikák jobban tudnak érvényesülni?

Az anya

Az anya önkéntelenül is belefolyik egy csomó dologba a gyerekkel kapcsolatban, csinál vele „programot”, ha tud róla, ha nem: feltehetően többet cipeli magával a közértbe, talán gyakrabban hordja edzésre, jó eséllyel ő viszi inkább ruhát venni fiút és lányt egyaránt, otthon bevonja a főzőcskébe, esetleg rajzolnak együtt, varrnak, gesztenyebabát készítenek, vagy zsúrt szerveznek. Ezek alatt is mind értékeket közvetít, elveket képvisel, tudat alatt is nevel, példát mutat. 

Formálódó családmodellek

Napjaink családmodelljeiben szerencsére egyre nagyobb szerephez jutnak az olyan felállások, ahol az édesapa is jelentős részt vállal a gyermek mindennapi nevelésében. Nem redukálódik szerepe az esti fürdetésre vagy a reggeli ovis fuvarra. Erre azért is szükség van, mert védő nénink nincs egyedül azzal az elméletével, hogy férfit leginkább férfi tud nevelni, nem nő.

Ebben azért a pasik jobbak… Getty Images Hungary
Fotó: Louise Beaumont

Értsük ezt jól!

Ezzel azt akarják csupán kifejezni, hogy a fiúk neveléséhez olyan férfienergiákra (is) szükség van, olyan példamutatásra, olyan dinamikákra és olyan férfierő megtapasztalására, amit hitelesebben és ösztönösebben igazán az apafigura tud nyújtani.

Mit mondanak a fiús apák?

Megkérdeztünk tehát, egy-kettő-három és négy, vagy több fiúgyermekkel büszkélkedő édesapákat, melyek azok a tevékenységek, ahol észreveszik, hogy az általuk képviselt dinamikákra kifejezetten szükség van. Milyen apa-fiú programot szoktak fiaikkal kitalálni, és melyek megvalósításánál érződik leginkább a program „fiús” jellege:

Mind egyetértettek abban, hogy a tartalmasan eltöltött közös idő, program mindkét fél életében különleges helyet foglal el, izgatottan várják, készülnek rá, és kapcsolatuk építése és az emlékek gyártása miatt is döntő fontosságúak.

Egyformán nagy élmény kicsinek és nagynak
Fotó: Morsa Images / Getty Images Hungary

Régen minderre leginkább a nagyapákkal nyílt lehetősége az unokáknak, de szerencsére napjainkra felismerést és teret nyert a gondolat, hogy az édesapa is nyújtson efféle külön élményeket.

A teljesség igénye nélküli, de annál lelkesebb felsorolásukban az alábbiak szerepelnek:

  • a sportok megismertetése: a mozgás örömére és fontosságára felhívni a gyermek figyelmét
  • barangolni az erdőben, vadakat megfigyelni: a természet szeretetére és tiszteletére hangsúlyt fektetni a gyakorlatban
  • horgászat, halászat, vadászat, megtanítani tüzet gyújtani, rőzsét szedni, máglyát rakni, bicskával nyársat faragni, tudni a szabadban ételt készíteni, hagyományosan férfitevékenységek átadása
Életre szóló élmények, mindkét félnek
Fotó: Louise Beaumont / Getty Images Hungary
  • vezetni tanítás mint mozgáskoordinációs gyakorlat, és mint az autók utáni ösztönös érdeklődés iránti közös hódolat
  • csónakot vezetni, evezni, úszni, nem félni a víztől, még ha hideg sem
  • fiús filmek a moziban, olyan kiállítások látogatása, ahol anya amúgy is inkább csak az órát nézné: horgász-, vadász-, fegyverkiállítás, kisvasút…
  • szerelni valamit, létrehozni a semmiből, bütykölni, javítgatni: LEGO és IKEA-bútor közös összerakásán túl megszerelni a biciklit, villanykörtét cserélni együtt, autót mosni, megtanulni a kétkezi munka becsületét
  • bizonyos fizikai munkákat ellátni a ház körül: fát vágni, füvet nyírni…
Hasznos is és élmény is: két legyet egy csapásra
Fotó: MoMo Productions / Getty Images Hungary
  • erősnek lenni a hidegben, nem megijedni az esőtől, széltől
  • barátságban lenni az elemekkel: ismerni a felhőket, az időjárás változásait, a csillagokat kémlelni
  • sátrat állítani, fára mászni

De mindezek mellett egyik legfontosabbként: megtanítani a NŐ és az ANYA szeretetét és megbecsülését. Ahogy az anya is megtanítja a gyereket az apa tiszteletére. A lányokkal való tiszteletteljes bánásmód elvi és gyakorlati példamutatása, a gyengébbek felé való gyengéd közeledés, a felelősség és a gondoskodás átadása.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Molnár-Zolnay Fruzsina
Molnár-Zolnay Fruzsina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.