SZÜLŐSÉG

Kipróbáltuk a szabad nagypénteket, nem jött be

2017. április 21., péntek 07:48

Idén hirtelen munkaszüneti nappá változott a nagypéntek. Őszintén szólva gőzöm sincs, hogy ez hogy történhetett, a társadalmi vitájáról például teljesen lemaradtam, (pedig szoktam újságot olvasni, eskü), biztos azért, mert nagyjából két nap volt rá, és nem volt időm bekapcsolódni.

Lényeg, hogy idén már az volt, hogy húsvét előtti pénteken nem lehetett bevásárolni, mert zárva volt minden. Gondoltam, előbb kipróbálom az új szisztémát, és csak utána mondok róla véleményt. Hát nem jött be. 

Jó lett volna ezt először egyeztetni az érintettekkel, például az anyákkal, meg a háziasszonyokkal. Például megkérdezni, hogy jó-e ez így? Rögtön megmondtuk volna, hogy nem lesz az. Tudom, a pusztán férfiakból álló kormányban az ilyesmi marhára nem szempont, de szólok, hogy a sonka és a tojás az asztalra, a csokinyúl a bokorba nem magától terem, habár én is hiszek a csodában, hanem ezeket valaki odateszi. Mi vagyunk azok: az anyák, meg az asszonyok. Szürpríz. És mivel a házi gazdaságomban momentán se disznó, se tehén, se tyúk, de még egy nyamvadt kakaócserje sincs, mindezeket meg kell vásárolni valamikor.

shutterstock 409946485

Namost, az első akadály ott lép fel, hogy pénteken, a munkaszüneti nap miatt az egész család otthon van, és őket valakinek meg kell etetni ötször, viszont ezzel párhuzamosan a boltok zárva vannak. Ez nem egy jó kombináció, mert egy család, fejlődésben lévő gyerekekkel, állati sok kaját el tud fogyasztani egy nap alatt, amire fel kell készülni. A megoldás: a bevásárlás. 

Nem tudom, a döntéshozók jártak-e Nagypéntek előtti csütörtökön bevásárolni, én voltam. Negyvenöt percet álltam sorba az üzlet pénztáránál, úgy, hogy mindegyik nyitva volt, és fénysebességgel dolgoztak a pénztárosok. Nem baj, majd pénteken kipihenik magukat, hogy szombaton újra bemehessenek dolgozni, majd vasárnap megint nem, és így tovább. Mert a hosszú, négynapos hétvége nekik így is, úgy is elmaradt, de mintha ezt nem kalkulálták volna bele a jogszabály elfogadásakor. A boltosoknak tehát nem lett jobb, a többieknek viszont rosszabb lett.

Szombaton pedig kezdődött az egész elölről, mert csütörtöki kaláccsal és salátával hétfőn már nem olyan könnyű ünnepi menüt rittyenteni. Ismét azzal ment el a fél nap, hogy üzletek pénztárainál álltam sorba, hát így szép az ünnep.

Nem szeretnék teológiai vitát nyitni arról, hogy szükség van-e a nagypénteki munkaszüneti napra. Annál is inkább, mert teológiailag elég sok minden levezethető, például a gyerekverés is, de hát ez mellékszál, meg övön aluli is volt, belátom. Maradjunk inkább abban, hogy a nagypénteki szünet messze nem természeti törvény, hanem egy politikai döntés eredménye, ha már a rendszerváltás óta eltelt 28 évben megvoltak nélküle, és csak most jutott eszükbe először.

Egyébként emlékszem ám még arra, amikor Nagyboldogasszony napját akarták munkaszüneti nappá tenni az ezredforduló környékén, ez pont abban az évben volt, amikor először belengették a vasárnapi zárva tartást. Az sem jött be, csak szólok. Pedig nyilván az is levezethető teológiailag. Apropó, Nagyboldogasszony napja: tudja valaki, hogy mi az, és mikor van? Köszönöm. Pedig majdnem munkaszüneti nap lett az is.

De ha már ragaszkodnak a lózunghoz, hogy családbarát kormány hoz itt családbarát intézkedéseket, akkor egy dolgot szeretnék kérni, hogy ne lógjon már ki annyira a lóláb: Mielőtt eldöntenék, hogy mi a jó a családoknak, kérdezzék már meg róla a családokat! Erről, mondjuk, pont lenne is értelme konzultálni. Na nem úgy.

Különben meg szerintem elég lett volna gondolkozni is, maguktól is rájöttek volna, hogy egy nagy és etetős ünnep előtt nem szerencsés betenni egy boltzáras napot, amivel dupla munkát és szervezést adnak minden anyának és háziasszonynak, szeretettel. Ha a szimpla bevásárlás-sütés-főzés nem lenne elég.

A nagypénteki istentisztelet meg úgyis csak este hatkor kezdődött, szóval simán odaértünk volna munkaidő után is. 

Ne maradj le semmiről!

KOMMENTEK

  • 2017.04.21 08:29:35zizi77

    És újra ezrek haltak éhen, mert nem tudtak pénteken bevásárolni! Az a háziasszony, aki nem tud előre gondolkodni, az év többi napján hogyan gondoskodik a családjáról? Mellesleg a gyerekek szempontjából külön jó, hogy mivel amúgy is szünet van, nem kell gondoskodni a külön felügyeletről. Sőt, akár még foglalkozni is lehet a gyerekkel.

  • 2017.04.21 08:43:49saláta boglárka

    mekkora seggfej akinek még ez sem elég jó. 1 napig volt zárva a bolt, felháborító, hogy a boltos is ember. szombaton újra nyitva volt. idióta barom a cikkíró.

  • 2017.04.21 08:44:44_krampampuli_

    A Nagypéntek az általam gyakorolt vallás szerint a második legnagyobb egyházi ünnep. Nem mindig kaptam könnyen szabadságot a korábbi években. A nagypénteki istentisztelet nálunk egyébként délelőtt tízkor volt... Amúgy - saját hibámból- én is vásároltam csütörtök délután több üzletben is, mivel nem gondolkoztam eléggé előre. Tényleg tumultus volt. Ráadásul nem is kerékpárral mentem, amivel gyakorlatilag bármikor dinamikusan tudok közlekedni a városomban, hanem autóval, és így araszolgattam a dugóban. De ezek az én hibáim voltak, nem hárítom másra a felelősséget. Nagyon örülök, hogy az idei évtől munkaszüneti nap lett Nagypéntek. Még egy megjegyzés: Nagyboldogasszony ünnepét én sem ismerem, az egy olyan ünnep, amelyet tudtommal csak a római katolikus egyházban tartanak. Ellentétben Nagypéntekkel, amelyet az egész keresztyén/keresztény világban.

  • 2017.04.21 08:47:48Mais80

    Nagyjából egyet tudok érteni, de ez a mondat őszintén szólva eléggé zavar: "Mi vagyunk azok: az anyák, meg az asszonyok"
    Mintha csak a nők járnának vásárolni akár hétvégére, akár bármikorra....

  • 2017.04.21 08:49:24RHalacska

    Nagyboldogasszony napja augusztus 15. A tisztelt poszter, ha már van számítógépe, szépen beüti a google ba, hogy :'Nagyboldogasszony' és láss csád! Tadamm ez az első link:[link] A psozter csak hisztizik, mert nem tud előre gondolkodni.

  • 2017.04.21 08:56:18cordless

    saláta boglárka

    Azért kíváncsi lenné annak a "boltos is ember"-nek a véleményére is, akit a szabad pénteke miatt, előzőleg félholtra hajtottak.

  • 2017.04.21 08:58:10sellőlány

    Lehet, hogy fura, de nem szoktunk többet enni ezeken a napokon, mint egyébként. Ezért nagyjából eltervezte, hogy mikor mit és hány főre, problémamentesen megoldottuk a vásárlást. A sonkát és a tojásokat már egy héttel korábban megvettük a piacon, hétköznap. A zöldségeket és az egyéb főzni, sütnivalókat meg a hét elején. Viszont szombatra hagytuk a friss hús vásárlást, így szembesülhettünk azzal a pánikszerűen vásárló tömeggel, akik a Sparban és a mellette lévő Aldiban felgyűltek, sőt üresre fosztottak néhány polcot. Egyetértek, ez a pénteki szünnap nettó hülyeség. Számunkra tanulság, hogyha így marad, még inkább előre tervezünk és kerüljük a boltokat szombaton.

  • 2017.04.21 09:06:45Gyalogalopp

    Tokeletesen ertelmetlen iras. Ennyire nincs tema amirol tudna irni a poszter, hogy csak picsogni tud es alproblemakat gyartani. Egyebkent a Husvet nem "etetos" unnep ami a zabalasrol szol.

  • 2017.04.21 09:10:12Kutul

    Tény, kedves cikkíró, hogy utána lehetett volna nézni a Nagyboldogasszony napjának, de én értettem a cinizmust...
    Én ugyan örültem a négynapos hétvégének(nem a kereskedelemben dolgozom), de akármennyire előre gondolkodik az ember(a sonka, a tojás, a csokinyúl már kb. egy héttel előtte megvolt), azért a kenyér és a zöldség, már nem az igazi 4-5 naposan...
    még jó, hogy ott volt közben egy szombati piac nap:-)

  • 2017.04.21 09:10:43zizi77

    Sellőlány, a húst előre meg lehet venni és lefagyasztani. A pékáru és zöldség kivételével minden előre beszerezhető. Ahhoz meg nem kell hiperbe menni.

  • 2017.04.21 09:10:58wmiki

    Félkegyelmű, indexes írnokként, persze, hogy nem jön, ha egy nap nem tudsz plázázni.
    De a bolti dolgozónak jól jön, akinek veled ellentétben nem az a "munkája", hogy hülyeségeket írjon az interneten.
    Persze neki a vasárnapi boltzár is jól jött, ami ellen annyira hevesen tiltakoztatok, elvtársnő.
    Egy napot tudott lenni, a családjával. Bár nyilván ez utóbbi fogalom is ismeretlen számodra....

  • 2017.04.21 09:19:02Rezsicsökkentő Hapci Benő

    A kommenteket olvasva rá kellett döbbennem, a munkaszüneti nagypéntek a munkakerülők ünnepe! :P

  • 2017.04.21 09:19:50rigolya2

    Vajon mi is történt volna, ha egy nyári napot, vagy mondjuk a december 24-ét adják ki nemzeti ünnepnapnak?!
    Miért is van az, hogy szinte mindig fagyosabb napokat mernek ünnepnapnak nyilvánítani?!

  • 2017.04.21 09:30:37tingli-tangli

    Miért van az, ha a már két nap zárva tartanak a boltok, akkor a magyar veszélyben érzi az életét? Gondoljunk bele, akik wellneszeznek 4 napot, azok kiesnek a vásárlók közül. A többieknek sem lesz nagyobb a gyomra. A gyerekeknek így is, úgy is tavaszi szünet, nem hiszem, hogy shoppingolni akarnak az élelmiszerboltban. Nagypénteken tésztát vagy max. halat lehet enni. Szombaton szabad a pálya, mindenki ott tolonghat, ahol akar. Két nap nyugi meg csönd pedig isten áldása.

  • 2017.04.21 09:30:45rofin

    milyen háztartás az, ahol egy 1 napos bolt zár galibát okoz?? akkor ott nagy a baj!!

  • 2017.04.21 09:32:02pottompanna

    Az ilyen nőkre szokták azt mondani a férfiak - jogosan - hogy h*ly* pi**a. Tehát töröljük el a karácsonyt is, mert előtte tumultus van?

  • 2017.04.21 09:35:04n3spr3ss0

    A sok lógós lelkendező abba is belegondolhatna,hogy a kereskedelemnek és dolgozóinak mi a jó.Ez a péntek az év legforgalmasabb,esetleg a második legforgalmasabb napja volt.Ennek a bevételi kiesését sem a csütörtök,sem a szombati nap nem pótolja.Senki nem tudta megjósolni,mikorra mennyi árut rendeljen,hiszen nagyon sokan elutaztak a 4 napon.Csütörtökre,vagy szombatra kérjen többet?Ha csütörtökön veszi meg a kenyeret,kalácsot,eheti még hétfőn is.A hússal az a helyzet,hogy szerdán vágtak utoljára,csütörtökön kiszállítják,ezt lehet megvenni szombaton is,meg a következő kedden,ha marad.Emiatt szombatra a baromfi árak az egekbe voltak,áruhiány miatt.A dolgozóknak sem jó,hiszen a nagyok emiatt este tovább voltak nyitva,tumultus ,tömeg,idegeskedés.De látom a Zizi77 féle p... vakargatóknak csak a lógásról,potyáról szól az élet.

  • 2017.04.21 09:35:09kocsmaros60

    Nem baj hogy nem egyforma a véleményünk csak ne akarjunk emiatt kormányt váltani , netán tüntetni ..A teljes ország nem volt és nem lesz soha megelégedve ..

  • 2017.04.21 09:37:40wmiki

    Rezsicsökkentő Hapci Benő: amennyiben azt nem nevezzük munkának, hogy valaki az otthonát takarítja, kertet ápol, állatokat lát el, gyermekeivel van, barátainak segít, csak az számít munkának, hogy pénzért propaganda cikkeket gyárt az internetre, akkor igazad van.

  • 2017.04.21 09:39:24room_101

    Mi viszont így pénteken munkából lógás nélkül tudtuk megfüstölni a bepácolt húsokat. A többit megvettük előző héten, a zöldségeket csütörtökön. Kalácsot, kenyeret meg megsüti a gép, liszt eláll hónapokig.

  • 2017.04.21 09:40:48wmiki

    n3spr3ss0: neked az a munkád, hogy indexes oldalakra kommentelj, vagy már megint csak henyélsz, munkaidőben?

  • 2017.04.21 09:52:28Lady Ann

    Mi remekül eltúráztunk 4 napig, nem csütörtökön rohantam shoppingolni. Elismerem, nincs gyerek, és az se zavar, ha kicsit szikkadt a kenyér.
    Ami zavart: mi januárban találjuk ki, mikor hova túrázunk, akkor még úgy volt, hogy Húsvét 3 napos lesz, ennek megfelelően terveztünk. Mire kiderült, hogy 4 napos lesz, már nem tudunk variálni. Tudom, world's first problem, de igazából ez a rohadt bizonytalanság, hogy nem lehet előre terezni ebben az országban, na az tényleg baj.

  • 2017.04.21 09:53:48AtomCamel

    Hihetetlen! Posztot írni arról, hogy a 4 napos ünnep előtt nagy a sor a boltban! Karácsony is esik néha úgy, hogy hétvégével együtt 4 napos!!!
    És volt ilyen akkor is, amikor még nem voltak multik! Pl. 80 -as években is volt néha 4 napos karácsony. (Amikor nem voltak nyitva a boltok vasárnap.) ÉS nem is volt multi.
    De nem ez a lényeg (mármint: nem a 80as évek), hanem az, hogy miért nem lehet előre TERVEZNI???
    Nem nagy kunszt. (Mi is így csináltuk. - és még mielőtt: nálunk 3 gyerek van)

    -

    Ennek a posztnak olyan "szőke nős" felhangja van (számomra!)...
    Nyafogós poszt lett... :-(

  • 2017.04.21 09:53:54 Golyós

    Kedves blogger!
    Lehet, hogy váratlanul ért a húsvét meg a nagypéntek de szólok: benne van a naptárban minden évben!!
    Az, hogy te ilyen kényelmes vagy és az itolsó pillanatra hagysz mindent az a te szegénységi bizonyítványod, senkit nem érdekel.
    2 gyerek mellett, 38 hetes várandós feleségem mellett képzeld nem haltunk éhen! És, hogy fokozzam: kedden is szabadnapot vettem ki, elmentem horgászni, elvittem a kocsit magammal és láss csodát élt a családom, nem haltak éhen pedig nem mentek le a boltba! 5 napot kibirtunk! Tiszta csoda nem ?
    Szóval emeld meg a kényelmes segged, cselekedj és ne sírd tele ilyen spam cikkel a világhálót!

  • 2017.04.21 10:00:53Volti

    lehet online is rendelni tescobol sorbanallas helyett, csak ahooz agy is kell

  • 2017.04.21 10:03:14szgy

    Hát, ez az írás, vagyis inkább az írójának a bénasága egyszerűen szánalmas.
    Még jó hogy nem az lett a vége hogy az egyház/ vallás és a fidesz hibája az egész.
    Tényleg, lehet mondani hogy pusztulásra érett a világ ha az ilyen emberek elszaporodnak. Eddig hogy maradt életben?
    De egyébként az lett volna a furcsa ha egy indexes-blogos cikk nem arról szólt volna hogy mennyire sz.r valami aminek a legtöbb ember örül. Ennyi kiábrándult, életunt, mindent utáló embert egy portálnál még nem láttam, szinte évtizedek óta ontják a sz.rukat a világba.

  • 2017.04.21 10:03:18Terézágyú

    Ez egy egyike azoknak a fityesztörvényeknek, aminek semmi értelmük, semmiféle hatástanulmány nem készült előtte, még csak el se gondolkoztak a a lehetséges következményeken...
    Az tuti, hogy ettől nem ment több ember templomba nagypénteken.

  • 2017.04.21 10:04:05Terézágyú

    "De egyébként az lett volna a furcsa ha egy indexes-blogos cikk nem arról szólt volna hogy mennyire sz.r valami aminek a legtöbb ember örül."

    A legtöbb ember? :))) Peeeeeeersze :) Bisztoss :)

  • 2017.04.21 10:05:59n3spr3ss0

    Bizony nem ment több ember a templomba,hiába nyalt egyet Orbán a gyertyaszopogatóknak.

  • 2017.04.21 10:06:51zizi77

    N3spr3ss0, mivel 3 gyereket nevelek, akik közül 2 még kicsi, nekem a péntek se volt szabadnap. Sőt soha nincs szabadnap, ha már itt tartunk. Ennyit a lógásról. És ez mellett én is csak akkor tudok bevásárolni, amikor a férjem este hazér. De ettől még nem kapok idegrohamot, ha pár naprra előre kell gondolkodni.

  • 2017.04.21 10:07:24n3spr3ss0

    Terézágyú
    Azzal ne is foglalkozz,hogy ez a mutatvány kb. 70 milliárdos kárt okozott az országnak,a munkáltatókról nem is beszélve.

  • 2017.04.21 10:08:37Terézágyú

    Szerintem legyen szabadnap a nagycsütörtök is.

  • 2017.04.21 10:08:45szgy

    Ki mondta azt hogy ez egy családi ünnep, és családbarát intézkedésnek kell lennie? Attól hogy etetős ünnepnek tartod még egy egyházi ünnepről van szó.

  • 2017.04.21 10:12:57RHalacska

    n3spr3ss0
    Pontosan hol képződött a kár? Ja kiesett a termelés? Töröljük el az összes munkaszüneti napot, és hozzuk vissza a szombati munkanapot! Normális?
    mint munkáltató mondom, nem vettem észre a kiesést, ja kedden pihentebbek voltak az emberek a cégnél. Ausztriában ha jól tudom van még pár ünnepnap. Gondolom ezért tartanak ott ahol, egyszerűen nincs az embereknek ott pénze, mert szinte minden olcsóbb a boltjaikban.

  • 2017.04.21 10:13:46Terézágyú

    Mellesleg tudomásom van róla, hogy egyes (ügyfélszolgálati) irodákban (a családanyák kezdeményezésére) már nagycsütörtök déltől bezártak, nem volt ügyfélfogadás (vagy csökkentett)... :) Ugye ez eddig nagypénteken volt így, most az szabad lett - hát menjünk el előbb nagycsütörtökön is, mert aaaaaannyi dolog van a hosszú ünnep előtt...!

    Ha a nagycsütörtök is szabad lenne, akkor szerdán délben történne mindez... szóval teljesen mindegy...

  • 2017.04.21 10:14:37zizi77

    Terézágyú, két emberrel biztos több volt a templomban. Nálunk 3-kor kezdődik a Keresztút, amire férjem el tudta vinni a nagyot/mivel én a kicsiket altattam/. Ha munka lett volna, ők se mentek volna nyilván.

  • 2017.04.21 10:15:17Terézágyú

    "mint munkáltató mondom, nem vettem észre a kiesést, ja kedden pihentebbek voltak az emberek a cégnél. "

    ja, mert a négynapos ünnepen elmentek wellnessezni :) ahelyett, hogy templomba mentek volna.

  • 2017.04.21 10:15:481234567890987654321

    Maximum 2000 karakter
    Az emberek barmok, semmi újdonság.

  • 2017.04.21 10:22:46Char Lee Boss

    Nagypéntek… a magyarok 15-20 százaléka vallásos. Tisztelet. De mi van a többiekkel? Őket miért nem kérdezték meg? Vagy megint a kevesebb a több? Nyitni – zárni – sorban állni… megint egy szög, amit beleverünk a ’multi’ nevű ellenség testébe? Mi? Keresztények? Azért, a víz az úr!

  • 2017.04.21 10:23:54Terézágyú

    zizi77, láthatólag neked csak előnyöd származott a szabad nagypéntekből, tehát te véded mindenáron, és nem vagy hajlandó látni a hátrányait, illetve más emberek negatív tapasztalatait.
    Az a helyzet, hogy személy szerint számomra is csak előnyökkel járt ez a szabadnap (nekem még a bevásárlással sincs gond) - de ennek ellenére én ellene voltam/vagyok, mert észreveszem a hátrányokat is, amiket fentebb elegen soroltak. Persze mindegy, mert visszacsinálva úgyse lesz.

  • 2017.04.21 10:26:47zserzsenne

    Férfiként mindig én szoktam bevásárolni, csütörtökön reggel munka előtt simán megvettem mindent (2 gyerek van a családban). Nevetséges, hogy nem lehet előre bevásárolni. és gondolkodni.
    El nem tudom képzelni mit nem lehetett megoldani, miért kellett ezt a cikket megírni...
    Ráadásul nem tudom, miért a háziasszonyokra van kihegyezve, gondolom a cikkíró szerint minden férfi a tévé előtt focit nézve vakarja a sejhaját...

1 | 2 | 3 | 4

Blogok, amiket olvasunk

HOMÁR Nincs tartozásod? Akkor kikapcsoljuk az áramot!

Azt hazudták, az órát jöttek ellenőrizni, aztán lekapcsolták az áramot, holott tartozás sem volt. Közben kicsit fenyegetőztek, és okoztak némi kárt. Szolgáltatás állami módra

KÖNYVTACSKÓ A svédek már nem csak krimiben brillíroznak

A skandináv krimi mára fogalom, de nem csak ezt tudják az északi írók. Itt az új műfaj, amin hangosan röhögsz, és közben néha megszédülsz a mélységektől. Ráadásul filmen is szuperül működik. Ajánló

TÖRI MÁSKÉPP Tabán: a legendás, elveszett városrész

A nyár akkor kezdődött Pesten, amikor először vette rá magát a pesti polgár arra, hogy megmássza a Tabán girbe-gurba utcácskáit, és betérjen egy kockás abroszos kiskocsmába egy jó rántott húsra. Majd amikor már jót mulatott, egy kézilámpást hordozó éjjeliőr kísérete mellett ledülöngélhetett a macskaköves utcákon, és hazatérhetett Pestre.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta