Villával esznek a gyerekek, hogy maradjon kéz a telefonnak

Zanza!

Egyre kevesebb fiatal használ kést az étkezéshez. Egy felmérés szerint Európában erősen terjed az egy evőeszközzel artistáskodás, bármilyen étellel elbánnak egyetlen villa segítségével. A fiatalok egy ötöde pedig az amerikai módszert használja, vagyis vágáshoz „szabályosan”, bal kézben tartják a villát és jobb kézben a kést, majd leteszik a vágóeszközt, és a falatokat már a jobb kezükben tartott villával emelik a szájukhoz.

Az Ask Jeevs felmérését a 444 szúrta ki, és hozzátették, hogy ez utóbbi egyébként az amerikai módszer, ami az Újvilág meghódítása előtt Európában is divatban volt. A késsel-villával evést most már főleg az idősebb korosztály tartja csak fontosnak, a fiatalabbak egyáltalán nem. Aminek egyébként egy erősen konzervatív brit lap szerint praktikus okai is lehetnek, ugyanis szabadon marad az egyik kéz, amivel így nyugodtan lehet a telefont nyomkodni.

shutterstock 293008187

Mi lesz a gyerekből, ha nem tud normálisan enni?

Feldobtam a témát egy harmincas-negyvenes szülőkből álló társaságban, komolyan érdekelt, hogy mások, főleg nagyobb gyereket nevelő szülők mit szólnak ehhez. Volt, aki a homlokára csapott, egyenesen aha élménye lett, tényleg, milyen praktikus! Igaz, annak már ő sem örülne annyira, ha a gyereke a mobiljával játszva enné meg az ételét, különösen, ha éppen együtt a család. Majd, ahogy haladt a társalgás, többen beismerték: ők is így csinálják, ha evés közben nincs társaságuk.

Voltak ugyanakkor, akik kissé elbiggyesztették a szájukat a hírre. Az egyik vélemény szerint persze, hogy nem kötelező megtanítani a gyereknek, hogy késsel-villával egyen, ahogy diplomát szerezni sem kötelező, de ezzel be is teszi a gyerekét a megfelelő „polcra”: hogy milyen munkája lesz, és kik lesznek a barátai felnőtt korában. A keményvonalasok szerint pedig, ha valaki nem tud késsel-villával enni, az már-már egyenértékű azzal, mintha az asztalnál böfögne, vagy nyíltan turkálná az orrát.

És persze a középút sem hiányzott, többek szerint ma már ez sem úgy van, mint régen. Divatok jönnek-mennek, ahogy például ma már az sem elvárás, hogy a cipő és a táska színe megegyezzen, na ugye. Szerintük fogjuk föl praktikusan, amit meg lehet enni egy villával, ahhoz minek kést használni, amit pedig másképp nem lehet elfogyasztani, ahhoz úgyis használnak majd. Nem csak húspogácsából áll az élet úgysem.

Ön mit gondol erről? Szavazzon vagy kommenteljen!

Ön szerint muszáj kést (is) használni?

  • Természetesen! Kivéve aki egy barlangban lakik 141
  • Ennyire nem lehetnek lusták a mai szülők, hogy már normálisan enni sem tanítják meg a gyereküket! 139
  • Csak ha kemény a hús 81
  • Bármit megeszem egy villával 75
  • Csak ha látják 47
Blogmustra