SZÜLŐSÉG

"A szajhának fájt, hogy hús és vér lett egykori hibája" - interjú

2015. február 16., hétfő 14:48

Beszélgetés egy örökbefogadott felnőttel. Péter örökbefogadóknál nőtt fel, majd megkereste a vér szerinti szüleit is, szembesült saját cigány gyökereivel, és ma mindkét családjával jó viszonyban van. 

Mikor fogadtak örökbe és hol éltél előtte?

Másfél-kettő éves korom között, egy zsámbéki nevelőotthonból. Három hónapos koromig a vér szerinti anyámnál éltem, utána kerültem a gyerekotthonba.

Miért adtak örökbe?

Amennyit jelenleg tudok, hogy anyám terhessége alatt a vér szerinti apám börtönbe került. Anyámat bűntársnak titulálták, és három hónap után be kellett vonulnia, engem erőszakkal vettek el tőle.

Családi kép az ovis korú Péterről
Családi kép az ovis korú Péterről
Fotó: Péter

A szüleid eszerint nem mondtak le rólad?

Nem. A vér szerinti anyám idegösszeroppanást kapott, mikor elszakítottak tőle. Mikor apám kiszabadult, bement a gyámhivatalba, és ott az ügyintéző azt mondta: én mindent meg fogok tenni, hogy maga soha a büdös életben ne találkozzon többet a gyerekével.

Az intézetről vannak emlékeid?

Tudatos emlékek nincsenek, tudtommal az intézmény is megszűnt azóta. Nagyon szívesen kifejezném a hálámat azoknak az embereknek, akik ott dolgoztak, hisz másfél év alatt biztos valamilyen kötődés kialakulhatott. A szüleim meséltek az első találkozásunkról. Sok kis rácsos ágyban ültek a gyerekek, ők sétáltak köztük. Odaértek mellém, szem a szembe fúródott, ők megcsodáltak, aztán továbbmentek. És ahogy átléptek a szomszéd ágyhoz, én átnyúltam a rácson és megtéptem a szomszéd gyereket, hogy eszébe ne jusson tündéribbnek lenni, mint én.

Jártak hozzám, ismerkedtünk. Utolsó nap mentek valamit intézni, én annyit láttam, hogy elmentek az ajtó előtt. Mire visszajöttek, én már verekedtem meg ordítottam, nyilván féltem, hogy megint nem sikerül otthonra lelnem.

Mikor tudtad meg, hogy örökbefogadott vagy? Hogy kezeltétek ezt a kérdést otthon?

Mindig tudtam, nem emlékszem, hogy mikor mondták meg. Általános iskola második osztályában kaptunk egy feladatot, hogy mindenki rajzolja le, hogy született. Én feltettem a kezem, és mondtam, hogy én nem születtem. Otthon ez nem volt téma. Tudott volt, de nem beszélgettünk róla. A szüleim már 39 és 46 évesek voltak, mikor engem örökbe fogadtak, és két évre rá nekik született egy közös gyerekük. Nekünk a mai napig van mit kezelnünk ezen a húgommal.

Tizenéves koromban aztán ez feljött, mikor elkezdtem lázadozni. Utólag visszagondolva, a szüleimben félelem volt attól, honnan jött ez a gyerek, és mit hozott magával. Sokszor kaptam olyan kritikát, amivel ők nyilván motiválni akartak, hogy ha nem figyelek, akkor oda csúszok, mint a vér szerinti szüleim. Mikor látták, hogy fiatalon bulizok, éjszakai életet élek, és nem mindenütt csak narancslevet ittunk, rettegtek, hogy a gyerek majd ugyanoda jut, börtönbe kerül, verekedni fog, mint a szülei.

Ettől bennem felépült egy olyan kép, hogy a vér szerinti szüleim rossz emberek és szégyellni valók. Ráadásul a cigányságról is negatív képem alakult ki gyerekkoromban. Néhány veszekedés után már én se akartam erről beszélni, azt szűrtem le, hogy ez nem az a téma, amiről a vasárnapi ebéd mellett beszélünk.

Mikor tudtad meg, hogy cigány származású vagy?

A pontos évre nem emlékszem, kamasz lehettem, talán húsvét volt. Apám szól ebéd után, hogy beszélgessünk kicsit. Kinyitotta a térképet, rámutatott egy falura, és annyit mondott: ezen a környéken élnek a vérrokonaid. Anyád cigány volt, te is félig az vagy. Ha akarod, akkor megkeresheted őket, még segítünk is, de nem biztos, hogy épülésedre fog szolgálni, mert nem olyan körülmények közt élnek, mint amit te megszoktál. Szeretnéd? Nem tudom, feleltem.

Sarokba szorítva éreztem magam. Most kell megmondanom, akarom-e megkeresni őket? Az elmúlt években annyi szó esett róla, milyen gonosz emberek, és akkor most akarjam megkeresni őket? De aztán gyorsan eltemettem magamban ezeket a gondolatokat. Bezárkózással, értetlenséggel reagáltam, nem tudtam mit kezdeni a dologgal.

Azzal nyugtattam magam, hogy cigány származású vagyok, de a legjobb zenészek is cigányok, akkor én zenész cigány leszek. Én tizenkét éven át zongoráztam, ez olyan muzikalitást épített belém, hogy nehezebb lenne lélegeznem, ha nem lenne zene. Egyébként romungro vagyok, ők nem a zenész cigányok, de a vér szerinti családom is nagyon muzikális.

Jó a kapcsolatod a szüleiddel?

Nagyon szeretem a szüleimet, mert rengeteg dolgot megtettek. Két kérdést nem tudtak kezelni: az örökbefogadásomat meg a cigány származásomat. De dolgozunk rajta.

A szüleim félelmet, féltékenységet éreztek. Valamikor tizenéves koromban elveszett az a bizalmi kötelék, hogy bármiről beszélgethetek velük. Egyszer volt egy mondatuk, amit utólag nem tettünk helyre, hogy ők értem nem tudnak többet tenni. Ez közénk állt. Mikor a cigány származásomat elmondták, akkor kicsit meséltek. Annyit mondtak: nem mondhatok többet, ami megint nem ideális, ha egy örökbefogadó szülő száját ez elhagyja. Nem mondhatnak többet, de az biztos, hogy testi sértésért, garázdaságért lecsukták apámat és anyámat is.

A történetben van igazság, de amikor találkoztam velük, kiderült, hogy részükről ez nem előre eltervezett gonosztett volt, hanem egy élethelyzet, amit nem tudtak kezelni. Nem őket akarom felmenteni, hanem arra rámutatni, hogy ha az örökbefogadó szülő, ha pontosan tudja a gyerek múltját, akkor vagy adja át a teljes információt, ha eljön az idő, vagy mérje fel, mikor és hogyan tudja a megfelelő módon kezelni ezt, először magában, aztán, ha a gyerek rákérdez. Mert a gyerek érdeklődni fog, ha megvan a bizalom. Én azért nem kérdeztem, mert ez a bizalom elveszett.

Mikor merült fel a vér szerinti családod megkeresése, és hogy valósult ez meg?

Ez egy csodálatos találkozás volt. Kamaszkoromban írtam egy verset, ami megmutatja a korábbi érzéseimet.

Én csak lettem,
nem születtem a világra.
A szajhának fájt, hogy hús és vér lett egykori hibája,
és most én az égre nézek fel hiába,
miért, miért hagyhatja el egy anya gyermekét?

Ezt tizenhét évesen írtam, óriási fájdalommal. 2012-ben már jóval idősebb voltam, elegem lett ebből az önsajnáló fájdalomból. 2012 novemberében egy jó barátommal felmentem a Normafára. Volt egy szokásom, hogy amit el akarok engedni, azt ott kiadom magamból, és ott sokkal könnyebb.

A Normafánál azt mondtam: Uram, ha van dolgom ezzel az egésszel, akkor segíts, hogy megtalálhassuk egymást, és elindulhassunk ezen az úton. Ha nincs, akkor meg nyugtasd meg a lelkemet, hogy elengedhessem ezt a fájdalmat, ezt a dühöt.

És 2013 szeptemberében egy jó barátom, aki maga is örökbefogadó szülő, és a hittantanárom is volt, átküldött nekem egy linket, mikor a munkahelyemen ültem. Oda volt írva, hogy "keresem a testvéremet, született 1985. augusztus 17-én Vácon, és elválasztottak minket". Mondanom sem kell, hogy a munkámat nem tudtam végezni. És ráadásul a testvérem keres!

Akkor tudtam meg, hogy van testvérem, mikor a cigány származásomat is, meg hogy hol élnek. És a testvér az, akivel szemben semmilyen fájdalom vagy indulat nincsen, akit csak szeretne az ember látni és átölelni. Erre most adatik lehetőség!

Ez egy pénteki napon történt. Szombat, vasárnap nem aludtam, azon gondolkodtam, mit tegyek. Volt olyan ismerősöm, akit megtalált a vér szerinti vonal, anyagi követelésekkel, szóval ismertem rossz példát is. De nem tudok hinni a rossz világban, csak a jóban, úgyhogy ezen elmélkedtem három napot, és vasárnap este visszaírtam a testvéremnek.

Ezt a hirdetést ő pár héttel azelőtt, a születésnapomon adta fel. Ő hétfőn elküldte a telefonszámát. Én kilenckor felpattantam, és remegő hangon felhívtam a testvéremet. Az első két perc úgy telt, hogy „Helló! - Szia. - Szia. - Hello. Te vagy? Én vagyok.”

Péter nővére adta fel azt a netes hirdetést, ami alapján a férfi megtalálta vér szerinti családját
Péter nővére adta fel azt a netes hirdetést, ami alapján a férfi megtalálta vér szerinti családját
Fotó: Péter

Olyan izgatottság volt bennünk, hogy nem tudtunk semmit mondani. Ráadásul hétfő volt, leghamarabb hétvégén tudtunk találkozni, mert nem Pesten élnek. Azon a héten napi 6-7 órát beszéltünk telefonon. Mindenki mesélt magáról. Másnap a nővérem szólt, hogy ő most leteszi, mert felhív engem anyu. Akkor beszéltem először a vér szerinti anyámmal. Másnap a vér szerinti apámmal. Szombaton felültem a vonatra, és annyit kértem a testvéremtől, hogy segítsen, mert baromi nagy a család, nem tudom egyszerre befogadni.

Milyen volt náluk?

Először a nővéremmel és az öt gyönyörű gyerekével találkoztam. Eltöltöttünk egy közös délelőttöt, varázslatos találkozás volt. Erős hasonlóság van köztünk, ugyanúgy nézünk ki lány és fiú kiadásban. Pótoltuk az elpazarolt éveket. A vér szerinti anyám is felutazott a testvéremhez több száz kilométerre, kiderítette, mit szeretek enni, azt főzte, volt, amire ráérzett.

Akkor láttam, mennyi fájdalom és szeretet van a vér szerinti anyámban. Mennyire vádolja magát, hogy így alakult. Találkoztam a vér szerinti apámmal, mintha tükörbe néztem volna. Aztán a falu is összerohant, mert ismerték a történetet, rengeteg unokatesó került elő.

Ők 28 éven át számon tartották a hiányodat a családban? Közismert volt, hogy van valahol egy fiuk?

Elmondásuk szerint számon tartottak, minden évben a születésnapomon a nővérem és a vér szerinti anyám összeültek, gyertyát gyújtottak és azt az imát küldték, hogy hadd találjanak rám. A faluban szinte mindenki tudta, hogy vagyok, azt is, hogy nem lehet tudni, hol.

Hogy élted meg a társadalmi-kulturális különbségekkel való szembesülést?

A testvéremék szegénységben élnek, és egy teljesen más kultúrkörben. Én úgy nőttem fel, hogy mindkét szülő diplomás, egyetemi tanár-főorvos páros, kitaníttattak, szép értékrendet mutattak meg, még a vallásba is belekóstoltam. Maximum hallottam arról, hogy vannak nehezebb sorsok.

Érdekes, mindig vonzódtam a szegény és nehéz sorsú emberekhez. Első körben ez nem volt lényeges, mentem, amennyit tudtam és csak egymással kommunikáltunk. Egyszer ráébredtem, hogy a falu leghátsó cigánysorán vagyok. Akkor kézen fogtam anyámat, hogy nézzünk körül. Nem azért, hogy turkáljak, csak hogy lássam. A testvéremnek mondtam, hogy lehetne másképp is élni, de neki ott van a múltja. Ő rengeteg nevelőotthont, nevelőszülőt megjárt gyerekként, de úgy érzi, oda tartozik. Nem akar eljönni. Én mit tudok tenni? Diplomásként okoskodok, hogy majd én megmentelek? Nem. Akkor csak nézem, ők hogy élnek, igyekszem sokat ott lenni. Végülis három hónapot csecsemőként ott töltöttem, én onnan indultam.

Vér szerinti anyjával és testvérével. Három hónapos korában került intézetbe, felnőtt volt, amikor újra megismerkedtek
Vér szerinti anyjával és testvérével. Három hónapos korában került intézetbe, felnőtt volt, amikor újra megismerkedtek
Fotó: Péter

Amikor meglettem, ünnepeltünk, párszor bekapcsolták a cigányzenét. Először előítélettel fogadtam, hogy ezt kell hallgatnom. Ültem a sarokban, és néztem, hogy mit csinálnak. Ünnepelnek. Elkezdtem oldódni, és eljutottunk oda, hogy fel mertem állni, és táncolni. Anyám rám nézett: pont úgy táncolsz, mint az apád! Innen úgy éreztem, hogy nem felveszek egy új kultúrát, hanem előveszek olyan fonalat, ami mélyre süllyedt. Most tanulom a cigány táncokat, és megtanulok cigányul ebben az évben, mert érdekel.

A szegénység és a nehéz életkörülmények adottság is, választott dolog is a testvérem oldaláról, hogy ő ott marad. Ezt nekem nem kell felvenni súlyként. Ha kéri, segítek, de nem tartom a saját felelősségemnek. A kultúra felvállalását viszont a saját felelősségemnek tartom

Milyen érzéseid voltak a vér szerinti családoddal szemben az évek során? Ez hogy változott benned?

Úgy 16 éves koromig lebegett, nem jött fel bennem. A második szakaszban düh, fájdalom, vádaskodás, ítéletalkotás volt bennem. És ráadásul cigányok! Ha egy dolgot tisztelek bennük, az az, hogy ragaszkodnak a gyerekükhöz. A hetedik kerületben nőttem fel, találkoztam ezzel cigányokkal, és nem jó véleménnyel voltam róluk. Akkor még róluk. Aztán jött ez a csavar, hogy hoppá, én is ez vagyok.

Sokáig haragudtam a világra, 19 évesen költöztem el otthonról. Úgy gondoltam, hogy ez jó indok, hogy én örökbefogadott vagyok. Aztán ez megfordult bennem, rájöttem, az emberek nem kíváncsiak arra, hogy én milyen szegény kis árva vagyok. És az elmúlt három évben elkezdtem ezt a dühöt, haragot, sérelmet letenni, és szeretnék megbocsátani. Mikor elmentem hozzájuk, már a megbocsátás szándékával mentem. Magam miatt, nem miattuk.

A legjobban a gyökér hiánya fájt addig, amíg nem ismertem meg a vérvonalat. Sokat tud tenni minden örökbefogadó szülő a gyerekéért, stabil törzset tud adni, de a gyökeret nem pótolhatja. És mikor találkoztam velük, ezért volt számomra teljesen mindegy, milyen körülmények közt élnek. Lehet, hogy tudok segíteni nekik, ha nyitnak, ha kérnek, de nem ez a lényeg. A lényeg, hogy megvan a gyökér!

Igen, innen jöttem, szegény cigánysorról. A legszerencsésebb embernek tartom magam, hogy nem ott kellett felnőnöm, bár hiányzott a vérvonal, és még szerencsésebbnek érzem magam, hogy most visszatekinthetek. Most, hogy van egy a szüleim által megépített erős törzs, tudom, hogy merre akarok menni, és vissza merek nézni. Most végre kiteljesedhetett az identitásom, ami én vagyok.

Gondolkoztál már azon, mi lesz belőled, hol tartasz most, ha a vér szerinti családodban maradtál volna?

Nagyon hálás vagyok! Biztos, hogy így sokkal könnyebb dolgom volt, mintha onnan kellett volna kitörnöm. Azt, ami meg hiányzott – a gyökér, eredet – pótolhatom felnőtt fejjel.

Hogy szólítod a vér szerinti anyádat, apádat?

Vér szerinti anyámmal jobb, személyesebb kapcsolat alakult ki az elmúlt egy évben, így őt tudom Anyukámnak szólítani. Nem gondolom, hogy ezt a szót ki kéne sajátítani bárki részére. Más töltése van természetesen, amikor édesanyámnak mondom, aki felnevelt, és máshogy szól a vér szerintinek, akivel ezt a kapcsolatot egy éve éljük meg, de mindketten a maguk módján anyák, az ítélkezés nem feladatom. A vér szerinti apámmal nem sokat találkoztunk vagy beszélgettünk az elmúlt fél évben, így őt leginkább sehogy nem szólítom... Ez még alakulhat.

Mit kaptál az örökbefogadó szüleidtől?

A nyelvtanulást, a tudásvágyat, a könyvek szeretetét. Megmutatták, hogy szorgalommal meddig juthatok el. A nevelésben mindent megtettek azért, hogy mikor végre észhez térek, legyen milyen értékekhez visszatérnem. A rendszeretet, a tisztaság, a zsebkendő helyes használata... Csupa bázis.

Az örökbefogadó szüleidről úgy beszélsz, mint egy jó tanárról, a vér szerintiekről viszont úgy, hogy velük szavak nélkül is értitek egymást...

Ez az én történetem, nem általános. Mint mondtam, nálunk elveszett a bizalom. De ezért lehet tenni, hogy újra kialakuljon.

Az örökbefogadó szüleid hogy vették, hogy ilyen jóban vagy a vér szerinti családdal?

A mai napig téma ez otthon néha, például ünnepekkor. Tavalyelőtt karácsonykor egy olyan szituációba keveredtem, hogy azt éreztem, én vagyok a cigány, ők a fehérek. Én a vér szerinti családomhoz is mentem karácsonyozni, ami négy irány, mert külön él a vér szerinti apám, anyám és a nővérem. Mondtam, hogy 24-én az első olyan karácsonyom lesz, hogy a vér szerinti anyámhoz szeretnék menni, és 25-én hozzájuk mennék, ha fogadnak. Ez kényes dolgot tépett fel bennük, 25-én erről kellett beszélnünk, hogy én hova húzok. Félnek. Érthető a félelmük, hisz attól félnek, hogy engem elveszítenek. De hogyan veszíthetnének el! Olyan jó lenne, ha látnák, hogy mennyire szeretem őket, de ebben a félelmük megakadályozza őket.

"Egyetlenegyszer szívesen találkoznának az örökbefogadó szüleimmel, hogy a szemükbe nézzenek, és azt mondják nekik, köszönjük, és nagyon hálásak vagyunk, hogy ilyen embert faragtatok a fiamból!"
"Egyetlenegyszer szívesen találkoznának az örökbefogadó szüleimmel, hogy a szemükbe nézzenek, és azt mondják nekik, köszönjük, és nagyon hálásak vagyunk, hogy ilyen embert faragtatok a fiamból!"
Fotó: Péter

Egyébként egyre jobban tudjuk ezt kezelni. Nem téma köztünk mindennaposan, hogy hogy vannak a vér szerinti szüleim. Elmondták, elfogadják a döntésemet, hogy kapcsolatot tartok velük, de nem érzik, hogy ezzel nekik dolguk lenne. A vér szerinti szüleim mindketten jelezték, hogy egyetlenegyszer szívesen találkoznának az örökbefogadó szüleimmel, hogy a szemükbe nézzenek, és azt mondják nekik, köszönjük, és nagyon hálásak vagyunk, hogy ilyen embert faragtatok a fiamból. És itt a kőkemény vér szerinti apám szeméből is könny csorgott, mikor ezt mondta. Olyan emberek, akik hibáztak, elkövettek hülyeségeket, a mai napig nem tudják tökéletesen élni az életüket, de hatalmas szívük van. Én ezt átadtam, de a szüleim azt mondták, nekik erre nincs szükségük. Én ennél többet nem tehetek.

Itt mindkét fél fájdalommal él. A vér szerinti azért él fájdalommal, mert visszakapott egy huszonnyolc éves fickót, akihez köze nem volt, hogy ekkora legyen, hogy diplomája legyen, az első sírás az óvodában vagy bármi... Ezeket anyám fájlalja, apám inkább az együtt töltött idő hiányát.

Az örökbefogadó szülő is fél, mert úgy érzi, már nemcsak az övé vagyok, külön utat kezdek el járni. Ezt a félelmet azzal lehetne feloldani, ha találkozhatnának, és az egyik a másiknak azt mondaná, hogy bocsáss meg és köszönöm. Nem kell barátoknak lenni, összejárni, de van egy közös pont, ez én vagyok.

A húgod hogy viszonyul a vér szerinti történethez?

Talán hármuk közül ő a legnyitottabb. Ő már felvetette, hogy egyszer hármasban találkozna a másik testvéremmel. Erre még nem került sor.

Te hova tartozol most?

Még érlelődik. Úgy érzem magam, mint egy kisgyerek, akit beengedtek egy kincsekkel teli szobába, és válogathat. És nekem ez is kell, az is kell, és szükségem van rá. Egy barátom jelezte vissza, akivel ritkán látjuk egymást: Te Peti, benned változott valami. Neked iszonyatosan jól áll, hogy cigány vagy, és most már szereted is ezt. A kisugárzás, az önkép kiteljesedhet, ha nyitottan állok a kultúrám felé.

Az örökbefogadó szüleid hogy élik meg az újsütetű cigányságodat?

Szerintem két külön oldalon állnánk bizonyos tüntetéseken. Ha szóba kerül, elütöm egy viccel, de nem beszélünk róla.

Volt néhány haverom, akik kezdtek elcsúszni a szélsőjobb irányába, és egyszer megkérdeztem tőlük: én cigány vagyok, és itt ülsz velem egy padon, nem zavar? Ja, te más vagy, jött a válasz. Akkor döbbentem rá, hogy a legtöbb ember azt se tudja, mit csinál. És akkor döntöttem el, hogy akkor jöjjön a cigányzene, cigány tánc. A cigány identitásom egy lassan, fokozatosan kibontakozó folyamat, és még ma sem mondhatom, hogy teljesen ismerem a cigány kultúrát.

Téged nem csúfoltak az iskolában a cigányságod miatt?

Nem látták rajtam, nem olyan barna a bőröm.

Mi lett volna más, ha kezdettől tudod a cigány származásodat?

Az identitás segít, hogy az ember kevesebbet pattogjon a két fal között. Biztos, hogy sokkal kevesebb bántás és fájdalom lett volna köztem és a szüleim között.

Felnőtt fejjel mit emelnél ki, amit fontosnak tartasz egy örökbefogadott gyermek nevelésében?

Csak magamnak tudok tanácsot adni, ha én leszek majd apa. A szeretet minden formáját és a kommunikációt. Az a gyermek jön valahonnan, ami nem egy egyszerű csomag. Egyfelől tökéletes, szerethető kisbaba, másfelől mégse ezt kapja. A sérülést, amit biztos okozott benne a története, azt Böjte Csaba szavaival tudom elmondani: ki kell szeretni belőle a fájdalmat. Ezt úgy lehet, ha nyitok felé, mindig az ő szintjén. Egy csodát lehet felfedezni a gyermekben, és a fájdalma is hozzátartozik. És ha beszél valamiről, nem lekezelem, hogy ő csak egy gyerek, hanem komolyan veszem. Így felépül a bizalom. És ha tizenévesen elkezd lázadni, egy idő után majd abbahagyja, és visszajön.

És a vér szerinti vonalat nem tüntetem fel úgy, hogy rossz vagy gonosz emberek, bármit is tettek. Ha a gyereknek kialakul az értékrendje, majd én meghallgatom az ő véleményét, de én nem alkotok ítéletet felettük. Mint szülő köteles vagyok ezt helyre rakni magamban. Téged fogadtalak örökbe, tehát a vérvonaladat is elfogadom. Ha ők nem lennének, téged nem tudnálak örökbe fogadni. Ha ezek az alapok le vannak fektetve, akkor megteremtődik a bizalom és szeretet a gyerekem és a szülő között.

A beszélgetés a cigány származású gyermeket örökbefogadó szülők Romadopt Klubjában hangzott el. Akit bővebben is érdekel az örökbefogadás témája, a http://orokbe.hu/blogon talál olvasnivalót.

Ne maradj le semmiről!

KOMMENTEK

  • 2015.02.16 15:46:40zombizan

    Nagyon szép történet!

  • 2015.02.16 15:58:37Prof. Dr. Ausgezeichnet Lienen-Brücke

    érdemes volt elolvasni, köszönöm, hogy megírtad

  • 2015.02.16 16:59:23shiatsu

    Riszpekt!

  • 2015.02.16 18:12:53Dacia Dubstep

    ezt a cikket kötelező olvasmánnyá kéne tenni! érdekes, megindító, tanulságos és még ezermillió dolog egybesűrítve. nagyon örülök, hogy elolvashattam

  • 2015.02.17 10:09:31andek

    Szerintem is érdemes volt elolvasni, szerintem is tanulságos, hozzátéve, hogy az emberek álságosak.
    lacii voltam.

  • 2015.02.17 11:56:45Wandál

    én is köszönöm!

  • 2015.02.17 11:57:26Wandál

    a témába vág:[link]

  • 2015.02.17 13:01:16Facel Vega

    Namost kíváncsi volnék, hogy akkor most Péter vajon szeretni kezdte-e a szociális rendszert végletekig kihasználó söpredéket, az öregezőket, a csicskáztatókat, a különféle rablásokra szakosodott cigányordákat, vagy a csupán rajkodásból másokkal erőszakoskodó agresszív köcsögöket, a lakóközösségi együttélés szabályait nem ismerő (vagy arra fittyet hányó) folyosóra szaró, hangoskodó, koszos, kezelhetetlen csőcseléket, vagyis a cigányok azon köreinek megnyilvánulásait, akik miatt az emberek olyan jó véleménnyel vannak a fajtájáról?

  • 2015.02.17 15:49:27Váczi J. Péter

    Minősíthetetlen a megnyilvánulása, Facel Vega. Sajnálom Önt ha csak ennyit lát a világból, ha engedte, hogy így kiforgassák az Emberségéből. Valójában verbális erőszaka véleményem szerint semmiben nem különbözik azoktól az eltévedt, fájdalmukat fel nem dolgozni képes emberektől (lehet az cigány, magyar, székely, román, kínai vagy bármilyen kultúrába született), akik sajnos viselkedésükkel megbántanak másokat. Kérdezem én, vajon az segíthet rajtuk ha erősítjük bennük a rosszindulatot azzal, hogy megbélyegezzük őket, vagy a dacos, hisztiző gyermek is akkor hagyja abba, amikor látja, hogy ezzel nem megy sokra.....
    Véleményem az, hogy vannak embertársaink, akik eltévedtek, s viselkedésük mögött egy nem megértett, elhanyagolt, megbántott, emberségében semmibe vett gyermek rejlik, aki csak arra vágyik, hogy szeressék.
    A szeretetnek is több arca van, kívánom, hogy Ön is megtapasztalja szívében, hogy meg tudjon bocsátani önmagának és a környezetének is! Akkor az egyébként csodálatos világunkban mi is csodálatosabbak lehetnénk...
    Szeretettel: Péter

  • 2015.02.18 10:05:24zurka

    Nagyon jó interjú, Péter előtt le a kalappal. Hihetetlen érzelmi intelienciára vall mindaz, amit elmond.

  • 2015.02.18 12:09:13Krumpli Bogart

    Klassz cikk.
    Facel vega: éppen azt kellene megérteni - ha erre volna egyáltalán képességed -, hogy NEM a cigány származása miatt viselkedik kifogásolható módon egy ember. De nem strapálom magam, sajnos van olyan alacsonyabb rendű emberfajta, amelyik ezt képtelen megérteni.

    Részemről nem igazán értem, hogy az örökbefogadó szülők, akik annyi nehézség árán, ilyen szépen felnevelték Pétert, ezen a picike akadályon (hogy ti. felbukkant a vér szerinti család) miért nem tudnak könnyebben túllépni. Olyan ez, mint amikor a futó a cél előtt esik össze.

    Három hónapos gyereket elvenni az anyjától (tudjuk, hogy az anya fizikai közelségének megvonása még a majmoknál s helyrehozhatatlan mentális károkat okoz, nem még embernél)...., meg az a gyámügyes rütyvedt picsa a fenyegetőzésével.... minősíthetetlen. Felháborító!

  • 2015.02.18 13:58:15bispora

    Azt lehet tudni, hogy Péternek milyen diplomája van? A szövegben történik erre utalás.

  • 2015.02.18 14:59:08Örökbe.hu

    Műszaki.

  • 2015.02.18 15:29:36gall travis

    ***ezt a cikket kötelező olvasmánnyá kéne tenni****** na igen ,talán egy alsótagozatos Rózsadombon nevelkedett liberális gyerek beveszi ezt a tündérmesét.Esetleg néhány könnycseppet is szétmorzsol majd a szeme sarkában....

  • 2015.02.18 15:33:42Warum

    Volt néhány pont, ami furcsálltam. Nem ismerek, minden részletet, az első benyomásomat írom le. Mintha a nevelőszülők elhasználódtak volna a kamaszkor súrlódásaiban, amiken az alany felnőttként sem lép túl. A "bizalomvesztés" szöveg régi, rosszul sikerült mondatokkal alátámasztva furcsán fölényesnek hat olyan emberekkel szemben, akik nélkül nem lehetne az, aki lett. Hogy különböző emberekkel különböző dolgokról lehet szót érteni az világos, de az nem bizalomvesztés. A megtalált vérszerinti családtagok jobb helyzetből indulnak: a fenti súrlódások velük elmaradtak (minden bizonnyal lettek volna, csak más témákban és valószínűleg az életpálya is különbözött volna), és ott segít az megtalált identitás varázsa is.
    Az egyenlő elfogadás az ember, a személy felé helyes és valóban követendő. Az egyenlő emberi méltóságból azonban nem következik, hogy minden viselkedésminta is egyenértékű. A tizenévesek lázadásával sokszor az a gond, hogy szép lenne, ha mindig csak kitérő lenne, de sokszor maradandó kárt/hátrányt hagy vissza.

  • 2015.02.18 16:10:43HgGina

    Azért itt is működik a neolibsi cenzúra.

  • 2015.02.18 17:49:23pharmacyil

    Iszonyúan felháborít az, amit és ahogy leírták. DÖBBENETES AZ, HOGY A NEVELŐ SZÜLŐKRŐL EGY KÉP, EGY JÓ SZÓ NEM ESIK.
    Ezzel a neolibsi történettel sikerül azt elérni, hogy lebontsák a falakat. Vajon a leírtakat olvasván nő-e azon nem cigány nevelőszülők száma, aki cigány gyermeket fogad örökbe?
    DÖBBENET. Egy önmagában nehezen feldolgozható történetet jól megöntöznek neolibsi cigányozással, magyarozással.
    Szégyeljék magukat!!!!

  • 2015.02.18 17:59:24vitaygeorgina

    Mi vonzott ehhez az igényes és megható cikkhez ennyi bunkó trollt, fel nem foghatom.
    Én részemről sok sikert kívánok Péternek mindenhez, számomra fantasztikus, hogy milyen önreflexióval áll hozzá mindenhez, ami történt vele.

  • 2015.02.19 08:43:22mel gibson

    "Először a nővéremmel és az öt gyönyörű gyerekével találkoztam"
    :DDDD
    öt!!!
    tragikomikus.
    ettől függetlenül klassz dolog,hogy megtalálta a családot,minden jót nekik.

  • 2015.02.19 10:02:59plasztikcsirke

    Na ez a cikk se hozza meg a a kedvét az örökbefogadás előtt pároknak, hogy cigány gyereket vigyenek haza.

    Az enyémet biztosan elvenné.

  • 2015.02.19 10:31:04eo

    @városjáró: Az vesse az első követ, aki érzelmi életének minden aspektusát maximális bölcsességgel tudja kézben tartani! Te ilyen vagy?

    És egyébként mi mást tehetne, mi lenne annál jobb megoldás, mint hogy megbékél a származásával és megtalálja benne a szépet?

    Péternek sok sikert, és gratulálok, hogy volt bátorsága kiállni a történetével!

  • 2015.02.19 11:01:58gall travis

    a vérszerinti szülők valszeg rövid időn belül leintegrálják majd a fiatalembert a szintjükre vagy ők is kiadják az útját mint a nevelőszülők.Most még rózsás a helyzet mert még nem esett a két szék közé még úton van.Egy fenékkel két lovat nem lehet megülni..Választania kell majd ,még viccelődéssel elüti a választ ahogy nyilatkozta de.......sokáig nem lehet viccelődni.....

  • 2015.02.19 14:13:00yanick

    Egyszer, régen, nevelőotthonban voltam nevelőtanár. Nem számított, hogy ki milyen származású. Gyerekek voltak. Szeretni való, okos és értelmes gyerekek. Volt közöttük persze kicsit nehezen kezelhető is. De minden probléma megoldásához volt egy fontos alap: a szeretet. Emberek vagyunk. Ilyenek-olyanok, mindenfélék.
    Mi sem vagyunk tökéletesek, de soha nem szabad megfeledkezni a másik tiszteletéről. Saját gyermekeimnek mindig azt tanítottam: ki mennyi tiszteletet ad a másik, annyit kap vissza.
    Sajnálom azokat a hozzászólókat, akik fröcsögve fogalmazzák meg tiszteletlen mondataikat, gyáván, nicknevek mögé bújva.
    Péter kiállt és elmondta. Köszönet érte. Tanulságos a története. Kívánom, hogy találja meg helyét a világban, és soha ne felejtse el, hogy honnan jött. Adjon annyit a környezetének, amennyit ő maga kapott!
    Sok sikert!

  • 2015.02.19 20:20:26Warum

    Amit fent leírtam, ahhoz még annyit, hogy valószínűleg nem reménytelen a történet. Péter 18-19 évesen bevágta a durcit, utána meg "megtalálta az igazit". Ezt még akkor is sok lehet feldolgozni egy nevelőszülőnek, ha tényleg mindenki annyira jó amber, ahogy leírta. De szerintem egy kis türelemmel és persze nem kegyként, hanem előlegbe adott bizalommal (!) simán lehet happy end.

  • 2015.02.19 21:20:31Örökbe.hu

    Az örökbefogadó szülők nem akartak szerepelni fotóval.

  • 2015.02.19 21:27:36Fluoro

    Nagyon jó volt olvasni!

  • 2015.02.19 23:12:28hajráargentína

    Nagyon jó cikk, különösen meglepő, hogy a Díványon jelent meg. Én is szívesen olvastam volna a nevelőszülők oldaláról is, de önmagában is jól megállja a helyét. Főleg azért, mert intelligens a srác. Nem úgy, mint a kommentelők egy része, akik elkeseredetten próbálják leegyszerűsíteni a sztorit a prekoncepcióik szintjére.

  • 2015.02.20 09:15:34halványmosoly

    Kedves PÉTER! Nagyon régen találkoztam már ennyire szép, mély, őszinte és tiszta valódi történettel. Hálás vagyok, amiért elmesélted!
    Mennyi intelligencia és érettség kellett ahhoz, hogy ezt megéld, tudatosan kezeld, tisztán gondolkozz róla! Nagyon tisztellek! El tudom képzelni, hogy mennyi válság, dilemma van benned a mélyben. Óriási erő kellhet nap mint nap legyűrni érzéseket és világos fejjel élni az életed!
    Bárcsak ilyen történetekkel lenne teli a média! Bárcsak ez lenne a minta! VV és éjjelnappalbp szemét helyett ezek a minták kellenének - valódi érzelmek, emberi küzdelmek, a személyiség érési folyamatai...
    MONDD EL MINDENKINEK!
    MONDD EL SOK HELYEN!
    Azt kívánom, hogy találd meg a békét, az egyensúlyt, és maradj úton! Minden jót!

  • 2015.02.20 16:18:16Kuoni pásztor

    Szerintem gyonyoru cikk! Gratulalok vegre olyan oldalarol van megkozelitve a tema ami rendkivul figyelemre melto.
    Peter, ha olvasod a kommenteket, a trollokkal ne foglalkozz! Sokan vannak akiknek nincsenek eloiteleteik, ostoba, durung emberek mindenhol vannak.

  • 2015.08.12 16:18:09sakti

    Olyan húrokat pengetett bennem a cikk, amiknek a zenéjét szeretem hallgatni ...kicsit fáj is, mégis jó ... mosolygok, közben peregnek a könnyeim ... azt gondolom, szörnyű, hogy 'ilyen van, de mégis jó, hogy ilyen véget is érhet ... sok minden kavarog, de még sincs zűrzavar ... talán katarzis?!

SZÓLJON HOZZÁ!

Blogok, amiket olvasunk

JEGYZETLAP Posztnyár szindróma

Ha csak sóhajtozunk, és utáljuk, hogy vége, egyre nyomorultabbul érezzük magunkat. Négy lépés, hogy a szeptembert is élvezni tudd!

STÍLER Netes szépségdilik: ezeknek ne dőlj be

Ha nem akarsz úgy kinézni, mint egy cirkuszból szabadult bohóc, ne a csodatévő appok képeinek higgy, hanem a tükörnek. Az ugyanis nem halványítja el a bőrhibákkal együtt a sminkedet is.

HOMÁR Fifikás, de bebukott parkolóteszt budán

Jó napot, miért büntetnek meg, ha még a fizetőövezet kezdetét jelző tábla előtt parkolok, a nem fizető zónában? Csak. Parkolócég, 12. kerületi módra.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta