Nem csak a megerőszakolás abúzus

Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A gyermekmolesztálás nem könnyű téma, ráadásul rengeteg indulatot gerjeszt és sok tévhit is övezi. A tévhitek nagyon gyakran kapcsolódnak az elkövetők személyéhez: hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy csak magányos, szegény, lecsúszott és pedofíliában szenvedő egyének nyúlnak szexuális céllal gyerekekhez.

 Az igazság ezzel szemben az, hogy az elkövetők jelentős része nem is pedofil, vagyis a szó orvosi értelmében nem diagnosztizálható nála efféle betegség.

Amikor olyan adatokat olvasunk, hogy minden tizedik gyereket érint, sokszor úgy értelmezzük, hogy azt próbálják velünk elhitetni, hogy minden tizedik gyereket kényszerített valaki erőszakosan közösülésre. Pedig az abúzusnak sok arca van, olyan „ártatlan” megjelenési formái is, amiket a társadalom szinte nem is tekint említésre méltó eseménynek, ám egy kamaszgyereket mégis komolyan traumatizálhat.

A Muszáj Munkacsoport a tévhitek eloszlatását és az érintettek és érdeklődők tájékoztatását tűzte ki célul. Munkatársukkal, Cserháti Évával a gyermekmolesztálás körüli tévhitekről, az elkövetők tipikus tulajdonságairól beszélgettünk.

Az utóbbi időben sokat olvasni a gyermekkori szexuális abúzusról, a nemzetközi statisztikák elképesztő számokat mutatnak. Mik az itthoni számok, van-e különbség más országokhoz képest?

Kevés adatunk van a magyarországi helyzetet illetően. A Független Médiaközpont készített egy felmérést 2011-ben, mely szerint a gyerekek 15-20 százaléka lehet érintett. Ez a kutatás azt is kimutatta, hogy Magyarországon a látencia legalább huszonnégyszeres, ami azt jelenti, hogy huszonnégy esetből egy derül ki. Tavaly készült egy hatalmas kutatás, amely 42 000 nővel készített interjút az EU területén az őket ért erőszakról. Ebből az derült ki, hogy a magyar nők 5 százaléka szenvedett el szexuális abúzust gyerekkorában. Ez a szám lényegesen alacsonyabb, mint az EU-s átlag, ami 15 százalék.

Ennek sajnos nem az az oka, hogy Magyarországon kevesebb eset lenne: a kutatás kimutatta, hogy a magyar interjúalanyok mertek legkevésbé beszámolni az őket ért erőszakról. Ha el is fogadjuk, hogy itthon a gyerekek 5 százaléka érintett, akkor ez levetítve a lakosságra 35 000 áldozatot jelent ma Magyarországon. Ebben a számban még nincsenek benne a fiú áldozatok. Azt gondolom, jogosan feltételezhetjük, hogy a magyar adatok megfelelnek a nemzetközi statisztikáknak, azaz 15-20 százalékra tehető az áldozatok aránya.

Ezek közé milyen eseményeket szoktak besorolni? Ha rácsap a fenekemre egy idegen a villamoson, az is abúzus, és ha rendszeresen közösül velem a nevelőapám, az is?

Igen, mindkettő abúzus. Ha valaki, ebben az esetben egy felnőtt, visszaél hatalmi pozíciójával, a gyerek bizalmával, és olyan tevékenységre kényszeríti a gyereket, ami neki szexuális örömöt okoz. Ez lehet szexuálizált környezet teremtése (ilyenek az úgynevezett malac viccek), pornográf tartalmú filmek együtt nézése, vagy bármilyen nem kívánt érintés. Nagyon széles a skála, de már annak is lehet traumatizáló hatása, ha az apa megjegyzést tesz lánya másodlagos nemi jegyeinek kialakulására kamaszkorban – „De szép cicid lett, lányom, hogy fog tetszeni a fiúknak!” és hasonlók. A szexuális abúzus nem csak a közösülést jelenti.

Valóban ennyi a pedofil, vagy ezek nem mind pedofilok?

Az elkövetők nem pedofilok. A pedofília betegség, a gyerekekhez való szexuális vonzódást jelenti. Az abúzuselkövetőknek az jelent élvezetet, hogy hatalmat gyakorolhat egy másik ember felett. És egy gyerek mindig könnyű préda. Fontos, hogy kerüljük a pedofília megnevezést, mert ha az elkövető betegségét látjuk az visszaélés fő okának, azzal felmentjük az abuzáló felnőttet a felelősség alól. Az elkövetők pontosan tudják, hogy mit csinálnak, és azt is, hogy az bűncselekmény. Különben nem intéznék titokban.

A szegény pedofilok végül is nem tehetnek róla, hogy ez a betegségük, nem?

Ha valaki valóban pedofil, tehát orvosi értelemben beteg, akkor is tudja, hogy gyerekeket szexuálisan kihasználni bűncselekmény, ezért az ő felelőssége, hogy segítséget keressen a betegségére.

Ha valaki nem pedofil a szó orvosi értelmében, akkor miért akar gyerekekkel szexelni?

Az áldozat feletti hatalom gyakorlása az elkövető fő célja. A gyerek testét birtoktárgynak tekinti, amit kedvére használhat. Az ilyen ember nem akar egyenlőségen és kölcsönösségen alapuló kapcsolatot. Csak és kizárólag uralkodni akar. A szexuális abúzus a hatalomgyakorlás egyik formája, amelyhez szinte minden esetben társul másféle bántalmazás akár a gyerek, akár a partner ellen (szóbeli, lelki, fizikai).

A gyermekeket a laikusokban élő kép szerint többnyire lecsúszott, magányos, ballonkabátos idegenek riogatják a parkban. Ennek mennyi köze van a valósághoz?

Az elkövetők közt vannak idegenek (20 százalék), de az esetek túlnyomó többségében olyan személyről van szó, aki közel áll a gyerekhez. Lehet edző, tanár, orvos, illetve 40-50 százalékban családtag. Apa, nagyapa, nevelő apa.

Mindig csak férfiakról beszélünk, nők nem csinálnak ilyesmit?

Fontos kiemelni, hogy még a legóvatosabb statisztikák is azt mutatják, hogy az elkövetők 85 százaléka férfi. Sok kutatás arra jutott, hogy 95-99 százalék a férfi elkövetők aránya. Tehát ezt a bűncselekményt alapvetően férfiak követik el. Vannak női elkövetők. Sokszor cinkos- vagy tettestársai a férfinak. Ritkább a magányos női elkövető, de létezik.

A gyerekek, főleg a nagyobbak hajlamosak kihívóan viselkedni, a mai kiskamaszok esetenként egészen szexisen öltözködnek. Ilyen esetekben végül is teljesen érthető, ha végül bajba kerülnek, nem?

Nem, nem érthető, és semmiképp nem elfogadható. Az, aki gyereket bántalmaz szexuálisan, az döntést hoz arról, hogy elkövet egy bűncselekményt. A férfiak nem gépek, akik ha meglátnak egy magát mórikáló kamaszlányt, akkor kénytelenek ráugrani. Az elkövetők, hangsúlyozom, minden egyes esetben döntést hoznak. A kiskamaszoknak, ahogy mindenkinek, joguk van úgy öltözködni, ahogy szeretnének. Senkinek az öltözete nem jogosít fel bántalmazás elkövetésére. Azokban az országokban, ahol az öltözködés célja a test teljes elfedése, éppúgy jelen van a gyerekek szexuális bántalmazása. A szexis ruházattal való érvelés kizárólag az elkövető felmentését segíti.

Gondolom, azok a gyerekek könnyebben áldozattá válnak, akik szegény családban nőnek fel, rossz körülmények között élnek, nem figyelnek rájuk.

Az anyagi körülmények nem befolyásolják, hogy ki válik gyerekkori szexuális abúzus áldozatává. Olyan gyerekek könnyebben válnak áldozattá, akik otthon nem kapnak elég támogatást, odafigyelést, szeretetet. Akiket tekintélytisztelő módon nevelnek, azaz nincsenek ahhoz szokva, hogy szabad nemet mondani egy felnőttnek, nem tudják, hogy gyerekként is vannak jogaik, nincsenek vele tisztában, hogy joguk van a testükhöz. Mivel azonban az elkövetők jelentős része a családból kerül ki, fontos azt is megjegyezni, hogy a különböző társadalmi rétegekben egyenlő arányban van jelen a szexuális erőszak. Pont ugyanannyi elkövető van a szegényebb rétegekben, mint a legmagasabban kvalifikált, jómódú férfiak között.

Van olyan, hogy a gyerek is akarja a szexet? Akarja és élvezi?

A szexuális abúzus lényege, hogy az elkövető visszaél a gyerek bizalmával, szeretetével és manipulálja a gyereket. Például szeretetmegvonással fenyegeti meg, ha nem elégíti ki a szexuális igényeit. Ennek nagyon kifinomult eszközei vannak. A gyerek tehát nem tud informált döntést hozni arról, hogy ő szeretne-e szexet, mivel a hatalmi hierarchiában ő áll alul. Másrészt ez a kérdés ugye fel sem merül csecsemők, óvodások vagy kisiskolások kapcsán. A szexuális izgatás persze okozhat örömet a gyereknek, hiszen biológiai lények vagyunk. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a gyerek élvezné vagy akarná az abúzust. Arra persze jó, hogy az elkövető felmentve érezze magát – „Persze neked is jó volt” –, illetve ez okoz a legtöbb túlélőnek bűntudatot a későbbiekben. Összefoglalva a gyerekek nem akarnak szexet felnőttekkel.

Az elkövetők mentségére szokták felhozni, hogy biztosan alkoholisták, vagy hogy biztosan azért kellett ilyen cselekményhez nyúlniuk, mert a feleségük nem elégítette ki őket. Erről mit gondoltok?

Csak azt tudom megismételni, amit fentebb is. Az elkövető döntést hoz, amikor egy gyerek helyzetével él vissza. Az elkövetők nyúlnak néha tudatmódosító szerekhez, főleg azért, hogy az áldozatot elkábítsák, vagy azért, hogy oldják saját gátlásaikat. „A feleségem frigid” – jellegű mentegetőzés pedig rendkívül aljas, mert egy szép csavarral áttolja a felelősséget az anyára. Ugye nem kell elmagyaráznom, milyen alternatívái vannak a nemi kielégülésnek, ha nem áll rendelkezésre egy engedelmes feleség?

Lehet-e tudni, miért lesz valaki elkövető?

Kevés kutatásról szól erről, de bántalmazó családban felnőtt gyerekek nagyobb hányada lehet elkövető. Azonban nem minden bántalmazott gyerekből lesz bántalmazó felnőtt, mert a bántalmazás döntés kérdése. A gyerekkor sem mentség a szexuális visszaélésre tehát.

Arra vannak-e adatok, hogy az elkövetőket ma Magyarországon milyen arányban sikerül a büntetés-végrehajtás kezére adni és megbüntetni?

A látencia nagyon magas. Felnőtt nőket ért nemi erőszak esetében a büntetést az elkövetők kevesebb mint egy százaléka kap. Úgy sejtem, ez az arány csak rosszabb lehet gyerekek esetében, akik még kiszolgáltatottabbak. Pontos adatok erről nincsenek jelenleg.

Amikor erről a témáról írunk, gyakran túlzásnak, boszorkányüldözésnek, vagy feminista propagandának tartják az olvasók. Szerinted ez miért van így, miért nem lehet normálisan beszélni a dologról?

Nehéz azzal szembenézni, hogy a gyerekek 15-20 százalékát éri szexuális bántalmazás. Sokkal egyszerűbb azt gondolni, hogy akik ilyeneket mondanak, azok hazudnak, vagy valami hátsó szándékuk van ezzel. De akik így vélekednek a témáról, azok az elkövetőket védik.

Mivel foglalkozik a Muszáj munkacsoport?

A Muszáj munkacsoport 2007-ben alakult azzal a céllal, hogy minél több alapvető információt tegyen elérhetővé magyar nyelven. El is készült egy honlap a Global Fund for Women támogatásával, ahol rengeteg információ van a gyerekek elleni szexuális visszaélésről. Vannak további terveink is, mint protokollok megírásának támogatása iskolák számára, önsegítő csoport működtetése túlélők számára, illetve a témába vágó könyvek fordítása.