Idén csigáért fognak könyörögni a kölykök

Zanza!

Hihetetlen kreativitásra vall egy csigáról szóló film címének a Turbó címet adni, de a stúdió rábólintott. Az elmúlt években néztem már hangyákról, méhekről, zebrákról és beszélő kolibrikről is filmet, így a csigákon a szemem sem rebbent.

Nem fogják kitalálni, mi a történet! Van egy csiga, aki pályatársaitól eltérő módon nem érzi jól magát a kertben, ahová született, szabadidejében autóversenyeket néz, és arról álmodik, hogy egyszer bajnok lesz.

Hát nem cukik?
Hát nem cukik?

Persze a társai kivetik maguk közül, ezért a csigácska depresszióba esik, és egészen addig depizik, míg egészen meseszerű módon felturbózódik. Innen a többi már történelem, van benne lepukkant taco árus, akinek a csigaverseny a kattanása, elképesztően beképzelt  autóversenyző, egy dögös autószerelő, és a hit, hogy Turbó elindulhat az Indy 500-on, mert ehhez csak 20000 dollár kell, és némi lelkierő.

A Turbó hat éves kortól ajánlott animációs film, ráadásul 3D-ben, mint mostanság az összes, szereplői megfelelően bugyuták (az emberek), viccesek (a csigák), és persze van egy hős, akire fel lehet nézni. A jól ismert, hogyan csináljunk gyerekeknek filmet know how-t minden bizonnyal magáévá tette a rendező, David Soren, akinek ez az első önálló rendezése.

A recept: végy egy cuki állatot, aki ki akar törni a többi közül, adj hozzá valamilyen különleges tulajdonságot, keress hozzá egy kicsit béndzsó, de szeretnivaló barátot, szórd meg egy kis ellenséggel, majd adj hozzá gonosz embereket, meg persze egyet, aki segíteni fog, öntsd le csak a felnőttek által érthető humormorzsákkal, és keress néhány jó számítógép gurut, akik az egészet megrajzolják, és lemodellezik. Ezután csak a sajtókampány és a cuki-muki figurák árusításából befolyó bevétellel kell foglalkozni, a többit úgyis elintézik a gyerekek, akik addig rágják a szülők fülét, amíg el nem viszik őket a moziba.

Ennek ellenére a film nem rossz, de semmivel sem jobb, vagy ad többet, mint az összes ugyanilyen, egy kaptafára készülő film, csak azokban nem a csiga gyorsul fel, hanem a méhecske vagy épp egy zebra, és ezen még az sem változtat, hogy Ryan Reynolds, Snoop Dogg és Samuel L. Jackson ad hangot a szereplőknek.

Blogmustra