Zanza!

Mikuláscsomag beszerző körútra indultam, hogy megnézzük, mit kínálnak a boltok. Az ismert gyártók, Milka, Kinder, Boci, Balaton, stb csomagjait nem neveztük be a tesztbe, mert ezekről mindenki tudja, milyen, ami benne van. A nagy édességgyártók pakkocskái leginkább az áruk miatt érdekesek, mindegyik nagyon drága (800-1500 forint/csomag), különösen, ha azt is tekintetbe vesszük, hogy alig van bennük valami, ezért az árért ugyanis gyártótól függően 100-170 gramm édességet kapunk.

Megvettem viszont öt boltban - Tesco, Penny, Aldi, Auchan, Interspar - a nem ismert gyártótól származó, alacsonyabb árú csomagokat, ahol nagy volt a választék (pl Auchan), ott egy nagyon-nagyon olcsót, és egy drágábbat is választottam, ez utóbbinál már figyeltem arra, hogy tejcsokoládé legyen, ne tejbevonó. (Legalábbis ezt volt az elv, látni fogjuk, ez nem sikerült tökéletesen.)

Bolti nem márkás csomagok versengenek a saját pakkal
Bolti nem márkás csomagok versengenek a saját pakkal

A "sajátmárkás" csomagok mellett azt is szerettem volna megnézni, mennyibe kerül, ha mi állítjuk össze a Mikulás zacskóját. Már az elején lelövöm a poént, akármennyit is szánunk a csomagra, mindenképpen ezzel a megoldással járunk a legjobban. Ugyanannyi pénzért több és jobb minőségű ajándékot csempészhetünk a zacskóba.

A kósolt csomagok közül egyedül a több helyen is kapható Bombi csomag tartalmával voltam teljesen elégedett, itt viszont csak 140 gramm édességet kapunk 600 forintért. A többi csomag minősége vagy vegyes volt, amiben keveredtek a finom és a nem jó elemek, vagy teljesen rémes volt bennük minden.

A piros sarokban a nem ismert csomagok

Aldi

250 gramm, 499 forint, ízre: 10/5 ár/érték: 10/6 pont

Az Aldi csomagja volt az egyik legnagyobb a tesztcsapatban, van benne 1 nagy mikulás, 2 minimikulás, 2 kis csokigömb, 3 zselészelet és 1 nugátos-ropogós szelet. A felirat szerint a figurák és a szelet tejcsokiból készült. A kostoló eredménye közepes, semmi nem rossz, de nem is igazán jó. A zselészelet a leggyengébb, olyan, mint egy rossz minőségű zselés szaloncukor belseje, a jóleső savasság nélkül. A tejcsokik nem nagyon finomak, de még éppen vállalhatóak, a nugátos szeletben a ropogósság és a csoki oké, de van egy kis savanykás mellékíze. Mindent összevetve, 500 forintért ebben a mezőnyben ez a negyed kilós csomag nem rossz vétel.

Tesco

85 gramm, 159 forint, ízre: 10/3, ár érték/arány: érték híján nem értelmezhető

Ez volt az egyetlen, nem nagy márkához tartozó csomag a Tescóban. Az ár és a felirat: Mikulás csomag tejbevonó masszából óvatosságra int. Tartalma: 1 db 40 grammos mikulás, és 3 db 15 grammos figura.

Megkóstolva meg? Mindenképpen sokkal jobb, mint az auchanos tejbevonós pakkban lévő "csoki", és még a második interparos csomag csokiját is leveri, pedig az elvileg igazi tejcsoki. De ne legyenek illúzióink, azért ez is éppen eléggé rossz, egyetlen előnye, hogy a cukor ízén kívül nem érezni benne mást.

Nagyon olcsó, nagyon olcsó, de ajándékba nem vinnék ilyet senkinek, akit kicsit is szeretek.

Auchan

Az Auchanban két csomagot is vettem, szándékaim szerint egy olcsót és egy közepesen drágát, mint látni fogjuk, ez többszörösen sem sikerült.

164 gramm, 659 forint, ízre: 10/2 pont ár/érték: érték híján nem értelmezhető

A drágábbik, 164 grammos csomag felirata: Mikulás csomag vegyes tejbevonó figurával. Gyanús nekem, hogy félrenézhettem valamit a polcra kiírt áraknál, mert ennyit biztos nem adtam volna egy tejbevonós pakkért.

Tartalma pedig: 1 közepes mikulásfigura tejbevonó masszából, 2 kakaós szaloncukor étbevonó masszával, 2 mikulás kakós minitábla (20 gramm), 1 kakaós szelet (30 gramm) és 1 zacskó szerencsi "hópehely".

Kezdjük a végéről: a hópehely ropógós, extrudált kukoricapehelyből készült golyóbist jelent, íze olyan, mint ezeké általában, ez volt a csomag csúcspontja. A szép csomagolású szaloncukor borzalmas, akárcsak a minitábla csokik, és a tejbevonó mikulásfigura. A 3 dekás kakós szelet nem rossz, kicsit a sportszeletre emlékeztet.

Ha azt nézem, hogy ennyiért elég kevés és rossz édességet kaptunk, ez a csomag nem jó vétel.

Auchan kettes, Bombi csomag:HIBA

A második Auchanos csomag számlázásakor valami még nagyobb hiba csúszott a gépezetbe, mert a számlán a következő szerepel: Tropic banán, 25 gramm, 88 forint. Annyi biztos, hogy a megvett csomag 140 gramm, az árára sajnos fejből már nem emlékszem, de tévedésből egy ugyanilyen vettem az Intersparban is, majd ott megnézzük, mit kaptunk a pénzünkért.

Interspar

Bombi mikucsomag, 140 gramm, 599 forint. ízre: 10/8, ár/érték: 10/6

Tartalma: Tejcsokoládé mikulás figura (40 g), 1 db Bombi aprósütemény (45g), 1 db étcsokoládéval bevont zselés szelet, 1 db kakaós-csokoládés ostyaszelet tejes kakós bevonatban.

A zselés banános szelet teljesen jó, nekem kifejezetten izlett. A Bombi aprósütemény is rendben van, puha, mézeskalácsszerű tészta, finom csokiborítás, közepén kevés lekvár. Nincsen hiba a tejcsoki mikulásban sem, mellékíz nélküli, normális tejcsokoládé. A csomag negyedik darabja a jókora csokis nápolyiszelet is finom.

Ezek voltak a bolti csomagok. Bal alsó sarokban a Bombi, az egyetlen jó szívvel ajánlható
Ezek voltak a bolti csomagok. Bal alsó sarokban a Bombi, az egyetlen jó szívvel ajánlható

Ezt a csomagot bátran ajánlhatjuk mindenkinek, aki inkább kevesebb, de finom dolgot adna, minden teljesen jó volt benne. A mezőnyből minőségében messze kiemelkedik, viszont a 140 gramm édesség 599 forintért nem túl jó vétel, ha a saját csomaggal hasonlítjuk össze.

Mikulás Zizi csomag, elvileg 999 forint, 220 gramm ízre: 10/3, ár/érték:
ár és érték híján nem értelmezhető

Ezért a csomagért 129 forintot fizettem a számla szerint, amin az állt: Mikulás Zizi, 50 gramm. Ez ismét csak árazási hiba lehet, mert itthon lemértem, 22 dekás a pakk, tehát a súly sem stimmel, és az ár sem. Ugyanis, a polcon 999 forint volt kiírva - nem, nem vettem észre fizetéskor, nagyon sok mindent vettem.

Ez a csomag duplán fura, ez ugyanis az egyetlen, ahol kívül a zacskón nincsen feltüntetve a tartalom, súly, összetevők. Tartalma: 1 db 40 grammos tejcsoki mikulás, 1 db 50 grammos tejcsoki hóember, 1 zacskó (50 gramm) zizi, 3 szaloncukor, 1 kakaós bevonómasszával mártott rumos-kakaós ízű szelet.

A rumos kakós szelet még éppen ehető, de sokkal rosszabb, mint ami ami az Auchanos csomagban volt. A három szaloncukor rémes, két klasszik konzum a szörnyű fajtából, és egy valami álkakós. A zizi (színes, cukrozott puffasztott rizs) hasonló mint a zizik általában, csak nagyon édes, és a tuttifrutti íz a szokásosnál műbb. A két tejcsoki figura kifejezetten nem finom, savanykás, margarinos ízük van.

Összességében ez a csomag, ezer forintért óriási melléfogás, sok minden kifejezetten rossz, ami benne van, és a maradék sem jó. 129 forintért is csak akkor jó vétel, ha csak arra megyünk, hogy legyen csomag, mert élvezetet ezzel sehogy sem okozunk.

Penny

Mikulás szett, 250 gramm, 599 forint, ízre: 10/5, ár/érték: 10/5

Tartalma: 1 db közepes tejcsoki mikulás, 4 db kis tejcsoki figura, 1 tábla tejcsoki, 1 minitábla tejcsoki.

A nagy tábla tejcsoki nem jó, tejbevonó íze van, hiába állítja magáról, hogy csokoládé. A - más gyártmányú - minitábla viszont kifejezetten finom, teljesen jó a közepes mikulásfigura, és vállalhatóak a kis figurák is, ha nem is annyira jók, mint a minitábla. A csomag az íz értékelésénél azért kapott közepes pontszámot, mert hiába van benne egy csomó finom dolog, ha a 100 grammos tábla csoki élvezhetetlen. Súlyra annyi, mint az Aldié, száz forinttal drágább, minőségben pedig nehéz győztest hirdetni, mert itt van, ami kifejezetten finom, és van, ami konkrétan nem jó, míg az Aldis pakkban minden olyan szódával-elmegy szinten volt.

A kék sarokban a saját csomagok

A saját csomagok összeállításánál mindenből ismert márkát választottam, ennél még olcsóbban is kijöhetünk, de nem akartam vitát indítani azzal, hogy finom-e az Aldi/Auchan/Tesco nem ismert márkás tejcsokija. A saját csomagokat az édességeken felül nagyon finom mandarinnal és földimogyoróval is kiegészítettük, mert a szerkesztőségi közös álláspont szerint egy rendes mikuláscsomag ezeket is tartalmazza.

Az árak összehasonlításakor érdemes a márkás csomagokkal is összevetni őket gondolatban, ahol, ahogy már írtuk, 800-1500 forintért kapunk 10-17 dkg édességet.

Ebből az adagból raktuk össze a négy saját csomagot, minden szerepel a kétgyerekes óriáspakkban
Ebből az adagból raktuk össze a négy saját csomagot, minden szerepel a kétgyerekes óriáspakkban

Akinek kettő vagy több gyereke van, kicsit könnyebben válogat, mert vehet mindenből nagy kiszerelést, és oszthatja azt szét a kölykök között. Ha valaki csak egy gyerekre szeretne csomagot összeállítani, értelemszerűen máshogyan kell gondolkodnia. Kiszámoltunk egy nagy és egy közepes csomagot, amiben minden a megvásárolható mennyiségben (és árral) szerepel, és egy nagy és egy óriáscsomagot két gyerekre, ahol a nagy kiszereléseket kettéosztottuk a két csomag között.

Nagy csomag, egy gyerekeseknek, 1214 forint (összesen kb 740 gramm)

Tartalom: 340 gramm édesség+10 dkg mogyoró+30 dkg mandarin

Mikulászacskó, 29 forint
Tábla Milka csoki, 199 forint
Szerencsi közepes mikulásfigura,189 forint
Haribo minis, 4-es csomag, 299 forint
Kinder csoki, 8-as csomag, 265 forint
Földimogyoró, 10 dkg 78 forint
Mandarin, 5 szem 155 forint

Közepes csomag, egy gyerekeseknek, 729 forint (összesen kb 570 gramm)

Tartalom: 170 gramm édesség+10 dkg mogyoró+30 dkg mandarin

Mikulászacskó, 29 forint
Tábla Milka csoki, 199 forint
Szerencsi közepes mikulásfigura,189 forint
Balaton szelet, 79 forint
Földimogyoró, 10 dkg 78 forint
Mandarin, 5 szem 155 forint

Óriáscsomag, két gyerekre, 1805 forint/gyerek (összesen kb 930 gramm)

Tartalom/gyerek: 528,5 gramm édesség+10 dkg mogyoró+30 dkg mandarin.

Összetevők két gyerekre:

Mikulászacsi, 2 db, 29 forint/db
Kinder country, 6-os csomag, 589 (295 ft/3 db/gyerek)
Milka csoki, 2 tábla, 199 forint/darab
Szerencsi közepes Mikulás, 2 db, 40 gr, 189 forint/db
Ritter Sport Minis, 12-es csomag, 799 forint (400 ft/6 db/gyerek)
Maoam, 8-as csomag, 196 forint (98 ft/4 csomag/gyerek)
Balaton szelet, 2 db, 79 forint/db
Haribo minis, 4-es csomag, 299 forint (150 ft/2 csomag/gyerek)
Kinder csoki, 8-as csomag, 265 forint (133 ft/4 rúd/gyerek)
Földimogyoró, 20 dkg, 156 forint (78 ft/10 dkg/gyerek)
Mandarin, 60 dkg, 10 szem, 309 forint (155 ft/5 szem/gyerek)

Nagy csomag két gyerekre, 1100 forint/gyerek, (összesen kb 758 gramm)

Gyerekenként 358 gramm édesség+10 dkg földimogyoró+30 dkg mandarin

Összetevők, két gyerekre

Mikulászacsi, 2 db, 29 forint/db
Milka csoki, 2 tábla, 199 forint/darab
Szerencsi közepes Mikulás, 2 db, 40 gr, 189 forint/db
Maoam, 8-as csomag, 196 forint (98 ft/4 csomag/gyerek)
Balaton szelet, 2 db, 79 forint/db
Haribo minis, 4-es csomag, 299 forint (150 ft/2 csomag/gyerek)
Kinder csoki, 8-as csomag, 265 forint (133 ft/4 rúd/gyerek)
Földimogyoró, 20 dkg, 156 forint (78 ft/10 dkg/gyerek)
Mandarin, 60 dkg, 10 szem, 309 forint (155 ft/5 szem/gyerek)

Blogmustra