A kortárs gyerekbántalmazás vajon mi?

Zanza!

Különös felhívásra bukkantunk a Facebookon: az egyébként támogatandó célért küzdő "A gyerekbántalmazás megelőzhető" oldalon. A szórólap szövege a következő: Hamarosan indul újabb kvízünk a kortárs bántalmazás témájában. Válaszolj minden nap egy kérdésre, hogy megnyerhesd ajándékaink egyikét.

kortárs gyerekbántalmazás

A szerencsétlen megfogalmazás mögött, feltételezem, a kortársak által elkövetett bántalmazás bújik meg. Ugyan meglehetősen félresikerült a kommunikáció, és az is elég bizarrul jön ki, hogy éppen a gyerekbántalmazással összefüggésben lehessen ajándékokat nyerni, de a mögöttes szándék természetesen jó, hiszen azt célozza, hogy minél többen legyünk képesek felismerni, ha egy gyereket bántalmaznak.

Csak azt sajnálom, hogy lájkolás, és hosszas ide-oda klikkelgetés után sem lettem okosabb, mert sem aktuális, sem régebbi kvízeket nem tudtam elővarázsolni, amikből tanulhattam volna. Ha gondolják, látogassák meg az oldalt, hátha önöknek több szerencséjük lesz, és ha igen, árulják már el, hogyan csinálták.

Blogmustra